Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

A legdrágább hamburger

2011.02.18. 09:17 tizenhét

 

Történetünk szereplője nem dicsekedhetett azzal, hogy napjai unalmasak lennének. Korán reggel kezdődött az a végtelennek tűnő megpróbáltatás, melyet kivétel nélkül, mindig végigvergődött. A bőséges reggeli a díszes étkezőteremben, az elegáns ruhák felöltése – majd indulás a méregdrága limuzinnal. Tárgyalások, jövedelem, találkák, jövedelem, szerződések, jövedelem. Ebből állt az élete.

Emberünk sokszor elmerengett azon, milyen lehet úgymond átlagos életet élni. Reggel felkelni, elfogyasztani olajban úszó reggelinket, majd hangos pufogások és füstölés közepette munkába indulni a zörgő járgánnyal. Hazafelé pedig – mivel ebédelni nem volt idő – beugrani egy gyorsbüfébe, megenni egy hamburgert, ami egy kis időre csillapítja az üres gyomor kálváriáját. Különösen hangzik, de ez számára elérhetetlennek tűnt. Míg egy nap…

*

- Gyógyíthatatlan?

Az orvos szemében együttérzés tükröződött, tekintete megértést és a részvétet sugallt. Emberünk lelkileg összetört. Azt tudom tanácsolni, hogy élvezze ki a hátralévő időt… - visszhangoztak fejében a hihetetlen szavak, mikor már az autóban utazott hazafelé. Nem, ez nem lehet igaz! Miért pont ő? Miért? Tehetetlenség szülte düh szállta meg, tanácstalan volt.

És ami talán a legfontosabb: hogyan használja ki a hátralévő időt? Néhány pillanat múlva jött az ötlet.

Az első héten eladta az összes vállalatát, a másodikon felbontott minden szerződést. Felmondta minden tárgyalását, találkozóját. Végrendeletében meghagyta, hogy halála után hatalmas lakhelyét alakítsák át kórházzá, az ehhez szükséges pénzbéli összeget is biztosította. Egyszóval: mindenét, az összes vagyonát jótékonysági célokra használta fel. Ezzel tisztának is tekintette lelkiismeretét, úgy érezte hasznosan és jó emberhez méltóan töltötte el a hátralévő időt. Már-már belenyugodott abba, hogy vége. Míg egy nap…

*

- Mégis gyógyítható?

Az orvos szemében öröm és az elégedettség lejtett víg táncot, emberünk pedig nem hitt a fülének. Mégsem fog meghalni! Csoda történt.

- Most már kísérletekkel is bizonyítható, hogy eredményes az újfajta gyógymód. Még ma elkezdjük a kezelést, várom vissza délután.

Kilépett a kórház kapuján, és csak meredt maga elé. Mégis élni fog. Magában gyors leltárt készített arról, mije maradt a jótékonykodást követően. Gyorsan végzett a számvétellel – túl gyorsan. Elindult az utcán és azon töprengett, hogyan tovább. Milyen élet vár rá ezek után? Mert hogy más lesz, abban biztos volt. Nem tudta, hogy kezdhetne új életet, nem volt támasza, alapja. Tanácstalannak érezte magát, mint mindig.

Így rótta az utcákat egymás után, míg végül megtorpant egy üvegajtó előtt. Az emberek ki-beszaladgáltak rajta, mindenki sietett, rá sem hederítettek. Egy gyorsbüfé.

Emberünk némán bámulta a színes feliratokat, majd a bejáratot.

Míg egyszer csak elmosolyodott. 

- latyak -

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenhetmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr132663685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása