A gyűrű és ami azután van
Elkerülhetetlen, hogy szóljak a Szaturnusz holdjairól, melyek a görög mitológia széles tárházát vonultatják fel, ám ezeket hely hiányában sajnos nem fogom tudni részletesen bemutatni, csupán az érdekesebb tudományos tényekre térek ki.
A Szaturnusznak jelenleg több mint 60 holdjáról tudunk. 1980 előtt kilenc volt ismert, az azóta eltelt harminc év alatt jelentősen megnövekedett a számuk. Az előző részben említett Roche-határ a bolygó középpontjától körülbelül 2,5 bolygósugárnyi távolságra található. Ez alapján a többitől elkülönítünk úgynevezett terelőholdakat, név szerint: Pan, Atlas, Prometheus, Pandora, Epimetheus, Janus. Ezek felelősek a gyűrűk stabilizálásáért. A Pan az Encke-résen belül kering. Különleges kapcsolat alakult ki az Epimetheus és a Janus között, ugyanis szinte közös pályán keringenek, pályasugaraik csupán 50 km-rel térnek el egymástól. Ennek következménye, hogy négyévenként egymás közelségébe kerülve egyszerűen pályát cserélnek, és a másikén folytatják keringésüket.
Megemlítendő hold a Mimas, mely a Cassini-rés kialakulásáért felelős, valamint található rajta egy, a bolygó átmérőjének egyharmadát (150 km) kitevő kráter, melyet Herschellről neveztek el. Az Enceladus hold arról híres, hogy a rá eső fényt 90%-ban visszaveri, ami a legnagyobb ilyen érték (albedó) a Naprendszerben – nagyobb, mint a friss hóé, ami alapján feltételezhető, hogy felszínét kristálytiszta jég borítja.
Az előző részben röviden szó esett a Phoebe holdról, mely a bolygótól rendkívül távol kering a nemrég felfedezett porgyűrű kellős közepén. Ő is rendelkezik egy speciális tulajdonsággal, mégpedig azzal, hogy – társaival ellentétben – nem direkt, hanem retrográd a keringési iránya.
A Szaturnusz legnagyobb holdja a Titán, mely alig marad el a Ganymedestől, tehát ő is nagyobb a Merkúrnál. 1655-ös felfedezésekor a saját és a Jupiter Galilei-holdjain kívül ez volt az egyetlen hold, amit ismertek. Természetesen a hátsó kertből is megpillantható távcsövünkkel.
Ezen hold egyedisége abban rejlik, hogy a Naprendszerben egyedül ő rendelkezik jelentős légkörrel, felszíni nyomása másfél bar. Ez valószínűleg hasonlít az ősi Föld légkörére. 2005-ben a Huygens-szonda sikeresen leszállt a felszínére, és képeket küldött onnan. Ezek alapján a Titán felszíne száraznak volt mondható. Azonban a NASA 2008-ban bejelentette, hogy metántavakat és –folyókat találtak rajta, ezt a Cassini-űrszonda megfigyeléseire alapozták. Ez azért hatalmas felfedezés, mert eddig a Titán az egyetlen égitest a Naprendszerben a Földön kívül, ahol folyékony halmazállapotú anyagot találtak. A holdon megfigyelhető évszakok váltakozása pedig mindezzel együtt akár az élet kialakulásának is kedvezhet…
- latyak -