Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

napi1 – Egy észlelő naplójából XIX. rész

2011.02.19. 17:17 tizenhét

A gyűrű és ami azután van

Elkerülhetetlen, hogy szóljak a Szaturnusz holdjairól, melyek a görög mitológia széles tárházát vonultatják fel, ám ezeket hely hiányában sajnos nem fogom tudni részletesen bemutatni, csupán az érdekesebb tudományos tényekre térek ki.

A Szaturnusznak jelenleg több mint 60 holdjáról tudunk. 1980 előtt kilenc volt ismert, az azóta eltelt harminc év alatt jelentősen megnövekedett a számuk. Az előző részben említett Roche-határ a bolygó középpontjától körülbelül 2,5 bolygósugárnyi távolságra található. Ez alapján a többitől elkülönítünk úgynevezett terelőholdakat, név szerint: Pan, Atlas, Prometheus, Pandora, Epimetheus, Janus. Ezek felelősek a gyűrűk stabilizálásáért. A Pan az Encke-résen belül kering. Különleges kapcsolat alakult ki az Epimetheus és a Janus között, ugyanis szinte közös pályán keringenek, pályasugaraik csupán 50 km-rel térnek el egymástól. Ennek következménye, hogy négyévenként egymás közelségébe kerülve egyszerűen pályát cserélnek, és a másikén folytatják keringésüket.

Megemlítendő hold a Mimas, mely a Cassini-rés kialakulásáért felelős, valamint található rajta egy, a bolygó átmérőjének egyharmadát (150 km) kitevő kráter, melyet Herschellről neveztek el. Az Enceladus hold arról híres, hogy a rá eső fényt 90%-ban visszaveri, ami a legnagyobb ilyen érték (albedó) a Naprendszerben – nagyobb, mint a friss hóé, ami alapján feltételezhető, hogy felszínét kristálytiszta jég borítja. 

Az előző részben röviden szó esett a Phoebe holdról, mely a bolygótól rendkívül távol kering a nemrég felfedezett porgyűrű kellős közepén. Ő is rendelkezik egy speciális tulajdonsággal, mégpedig azzal, hogy – társaival ellentétben – nem direkt, hanem retrográd a keringési iránya. 

A Szaturnusz legnagyobb holdja a Titán, mely alig marad el a Ganymedestől, tehát ő is nagyobb a Merkúrnál. 1655-ös felfedezésekor a saját és a Jupiter Galilei-holdjain kívül ez volt az egyetlen hold, amit ismertek. Természetesen a hátsó kertből is megpillantható távcsövünkkel.

Ezen hold egyedisége abban rejlik, hogy a Naprendszerben egyedül ő rendelkezik jelentős légkörrel, felszíni nyomása másfél bar. Ez valószínűleg hasonlít az ősi Föld légkörére. 2005-ben a Huygens-szonda sikeresen leszállt a felszínére, és képeket küldött onnan. Ezek alapján a Titán felszíne száraznak volt mondható. Azonban a NASA 2008-ban bejelentette, hogy metántavakat és –folyókat találtak rajta, ezt a Cassini-űrszonda megfigyeléseire alapozták. Ez azért hatalmas felfedezés, mert eddig a Titán az egyetlen égitest a Naprendszerben a Földön kívül, ahol folyékony halmazállapotú anyagot találtak. A holdon megfigyelhető évszakok váltakozása pedig mindezzel együtt akár az élet kialakulásának is kedvezhet…

- latyak -

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenhetmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr762670663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása