Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

napi1 - Pepita patika

2011.03.30. 17:17 tizenhét

Növényi fortély, emberi találékonyság

 

 

Mindennapjaink fontos része a tépőzár, ha ruházkodásról, rögzítésről, esetleg összezárásról van szó. Ruházati termékeken, háztartási és lakástextíliákon, cipőkön, gyógyászati eszközökön, csomagolásokon, járműveken és sok más helyen is alkalmazzák gyors, tartós, biztos megfogású zárásra, kézzel oldható nyitásra, bizonyos tárgyak ideiglenes rögzítésére.

 

 

 

A svájci születésű Georges de Mestral az ötletet a bogáncs „működési elvéből” vette, és sikerült textilanyagból hasonló „horgos-hurkos” rendszert előállítania. A mondák szerint 1941-ben egy vadászatról hazatérve a kutyája szőrébe és a saját nadrágjába ragadt bogáncsokat csak nagy nehezen tudta eltávolítani, és ez adta az ötletet ahhoz, hogy megkíséreljen a bogáncs apró, rugalmas horgait utánozva egy hasonló módon működő záróelemet kifejleszteni.

 

De Mestral egy lyoni szövőmesterrel együttműködve (az egyetlennel, aki hitt a megoldás sikerében, nevét a források sajnos nem említik) először pamut anyagú szövettel kísérletezett, de ez nem vált be. A pamut szakítószilárdsága nem bizonyult elég nagynak, hamar tönkrement. Ezért a nem sokkal korábban elterjedt poliamid természetű anyaggal folytatták a próbálkozásokat, és az sikerre vezetett. A szövőmester rájött, hogy ha a poliamidszálakat a szövés során infravörös sugárzásnak teszi ki, majd gyorsan lehűti, a szálakból képzett hurkok alakjukat megtartva rögzülnek, de rugalmasak maradnak. Hosszas kísérletezés során arra is talált megoldást, hogy a szövésnél eredetileg zárt hurkokat még a gépen felvágja, így alakítva ki a szövet felületéből kiálló horgokat, amelyek azután bele tudnak kapaszkodni a másik, sokkal finomabb fonalhurkokkal borított bolyhos plüssfelületbe.

 

 Az eljárás gépesítése egy évtizedig tartó kísérletezés eredménye volt, és 1951-ben érett meg a szabadalmaztatásra. A találmányt Velcronak nevezték el, ami a tépőzár két alkotóelemének, a hurkos plüss- (velours) és a horgokkal borított másik textilszalagnak (crochet) francia elnevezését kombinálja.

 

 

De Mestral 1952-ben Svájcban céget alapított. Először Nyugat-Európában és Kanadában vezette be termékét, majd 1957-ben az Egyesült Államokban megalapította a Velcro Industries céget. 1958-ban ott is szabadalmaztatta találmányát és megkezdte a forgalmazást. A legnagyobb sikert akkor érte el, amikor a NASA használni kezdte a tépőzárszalagokat az űrhajósok ruházatán, jelentősen megkönnyítve ezzel számukra bonyolult öltözékük zárását, ill. nyitását, valamint alkalmazták egyes felszerelések rögzítésére az űrhajóban. Ennek mintájára sportruházatokon, búvárruhákon, sporteszközökön is jelentős szerepet kapott a tépőzár. De Mestral idővel a világ minden, iparilag jelentős országában szabadalmaztatta találmányát, és ma már világszerte ismerik és használják, gyakran helyettesítve vele a cipzárat.

 

- zsiki -

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenhetmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr402780457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása