Zene reggeli kávé és tea mellé? Egy szó: Mutemath. Elképesztően illik minden napszakhoz, minden érzéshez. Úgy fest, nem bírom ki zenei ajánlók nélkül.
A banda 2003-ban alakult, nekem mégis csak 2 éve robbantak be az életembe. Szó szerint, mert elképesztő hatásokat eredményez, ha az ember Mutemath-hez nyúl. Az egyik érzés, amit képes kiváltani, az olyan „infinity on high” kifejezéssel írható le, csak hogy egy kis Fall Out Boy-t is megidézzünk. Valóban határtalan magasságokba képes emelni ez a zene, és az elcsépelt hétköznapok közepette az ember néha tényleg úgy érzi, nem akar visszazuhanni a földre.
Paul Meany, Darren King, Roy Mitchell, Greg Hill
A tagok mindegyike különleges egyéniség (Greg Hill/gitár, Roy Mitchell/basszusgitár), mégis, ha valaki színpadon látja őket, akkor Paul Meany énekes és Darren King dobos hagy igazán mély nyomot az emberben. Darren elképesztő átéléssel és profizmussal veri az ütemeket, és pusztán megjelenésével és dobtechnikájával képes a hangszert bárki kedvencévé tenni. Paul pedig Stingre emlékeztető, érzékeny, olykor kellőképp reszelős énekhangja érzelmekkel duzzasztja fel a lelki gátakat.
A zene őrülten sokrétű, tartalmaz reggae, new wave, rave, csilingelős/ambient, jazz elemeket, de a sor még folytatódhatna. Dallamos, érzelmes, táncolós, megőrülős. Minden van benne, ami miatt a mai mainstream elcsépelt „lemegyek a klubba, dj, a kedvenc zeném játszd” tucat hánykolódás közepette igazi mentőövként tud funkcionálni. Tessék hallgatni! Az elején lehet, szokni kell egy picit, de aki szereti Stinget vagy a The Police-t, annak garantáltan tetszeni fog.
- den -
RSS