Azon a nyáron Nyikoláj felszolgálói állást kapott a Virág cukrászdában. A Pécs szíveként is ismert Széchenyi tér ad helyet a vendéglátóegységnek, amely nyaranta megnyitja teraszát is, lehetővé téve így a nagyobb vendégsereg befogadását. Az üzletvezető, Zsuzsa egy igen kedves asszony volt, vállig érő, enyhén hullámos, barna hajjal és gyönyörű barna szemekkel. Nyikoláj valószínűleg tetszett neki, mivel az állásinterjú valahogy így zajlott:
- Szóval, mit is mondott a telefonban, hogy hívják? – kérdezte Zsuzsa és olybá tűnt, hogy némileg elveszett Nyikoláj mélybarna szemeiben.
-Nyikoláj Csumacsenkó. Orosz volnék ugyebár – huncut mosoly jelent meg a szája szélén.
Zsuzsa arca elvörösödött és a félig üres cukortartóval kezdett játszani. Forgatgatta, ide-oda tette és közben zavarodott vihorászással mondta:
-Persze, persze, hát orosz, egy percig sem gondoltam másra, csak tudja, itt ez felénk nem túl megszokott. Mármint nem az oroszság, mert az volt itt elég, hihi.
Zsuzsa látva, hogy Nyikoláj arcán nem derül válaszmosoly a „poén” hallatán, némileg visszavett a tempóból. „Jaj, Istenem, miért is viccelődöm ilyenekkel? Hiszen olyan jóképű!” - gondolta magában és zavarodottságában most a szalvétatartót kezdte el igazgatni.
-Nézze, kérem! – kezdte, komolyra fordítva a szót. – Ha nem dolgozott még vendéglátásban, akkor ez relatíve nem jelent túl nagy gondot. Ez egy cukrászda. Nyárra venném fel és ilyenkor a fagyi, ami igazán megy. Persze, vannak alkoholos és alkoholmentes italaink is, de a hely sosem öltött még kocsmajelleget. Kávé, sütemény és fagylaltkelyhek, ők a favoritok. Felszolgál, szemmel tartja a vendégeket, óhaj-sóhaj esetén teljesíti azokat és miután távoztak, letakarítja az asztalt. Nos, mit szól?
-Ok – felelte Nyikoláj.
-Ok? Akkor megegyeztünk?
-Meg hát. Nyikoláj holnap reggeltől rendelkezésére áll.
-És a bére? Az nem is érdekli? 400 forint nettót kap, és mint kisegítőt venném fel.
-A munka az munka elvégre. Az állás számomra ideális és még csak édesszájú sem vagyok – megint elmosolyodott.
Kezet ráztak és Nyikoláj másnap már munkába is állt. Először megtanulta a számítógépes számlakiállító rendszer használatát, áttanulmányozta a menüt és az árakat, majd kolléganője megmutatta, hogyan is kell szép gombócokat kanalazni. Ment minden, mint a karikacsapás. Már jó két hét is eltelhetett azóta, hogy Nyikoláj a cukrászda alkalmazottja lett, mikor egy szép, júliusi délutánon idős úr telepedett az egyik kinti asztalhoz. A néhány méterre lévő fa árnyéka menedéket adott a gyöngyöző homlokú bácsinak, aki vászonzsebkendőjével itatta fel az arcán lévő izzadságcseppeket. Nyikoláj épp a cukortartókat töltötte meg, de most abbahagyta egy pillanatra, hogy a rendelés felől érdeklődjön.
-Ó napot kívánok! Mivel szolgálhatok ezen a forró nyári délutánon? – kérdezte barátságosan.
-Ó fiatalember! Magának is jó napot! Lenne itt egy olyan dolog, hogy fagylaltot kíván a testem és lelkem egyaránt. Voltam már itt, tudom, hogy pár gombóc egyféle fagylaltot nem szolgálnak fel abban a szép üvegkehelyben, de nekem tényleg csak két gombóc vaníliafagylalt kellene, egy olyan NAGY és SZÉP ÜVEGKEHELYBEN – mondta karjait hatalmasra tárva, kedves mosollyal az arcán.
-Hát, szerintem megoldható, de csak ha maga meg én tudunk majd róla – és Nyikoláj az idős úrra kacsintott.
Magára hagyta őt és a pulthoz sietett. Az ízlésesen díszes fagylaltos kelyhek ott sorakoztak egymás mellé téve. Nyikoláj az egyiket magához vette, másik kezével pedig a kellőképp lágy, főzött fagylaltba kanalazott egyet, majd kettőt. Egy pillanatra megállt és a gombócokra nézett. „Az eddigi legszebbek.” De hirtelen észbe kapott és a gyönyörködés helyett az asztalhoz sietett, mielőtt még megolvadt volna a remekmű. Az úr elé tette a kelyhet, mellé kistányéron kanalat.
-ó lesz-e így? – kérdezte.
-Remek fiatalember, remek! – mondta az idős úr és aztán az első kanál fagylalt már a szájában is volt.
Arca átszellemült, addig hunyorgó szeme most nagyra nyílt és Nyikolájra nézett. Nézte vagy 10 másodpercig és nem szólt semmit, aztán a térdére csapott.
-Hehejjjj, ez ám a vaníliafagylalt, gyerek! – nevetett hangosan.
-Örülök, hogy ízlik. Nem én csináltam – és ő is nevetett.
-Hogy hívnak fiam?
-Nyikoláj, Nyikoláj Csumacsenkó a becsületes nevem.
-Én Frigyes bácsi vagyok. Koczka Frigyes a becsületes nevem. Nos, tudod, mikor ettem én utoljára vaníliafagylaltot? Ha érdekel, elmondom.
-Hát, időm éppen van, a cukortartók ráérnek.
-1965 nyarán történt, 15 éves voltam. Apám a munkásszálláson lakott és nekem nagyon ritkán lehetőségem nyílt arra, hogy meglátogassam itt a városban. Keveset volt otthon, nem bírta volna a napi ingázást. Mármint időben nem, mert apám amúgy szívós ember volt. 
A munkaérdemrend arany fokozatával kitüntetett, háromszoros sztahanovista bányász. Büszke voltam apámra. Azon a nyáron, 15 éves fejjel valamiért mindennél jobban vártam, hogy végre meglátogathassam. A vidéki buszvégállomáson várt rám. Leszállva a buszról az első dolgom volt megölelni őt. Sétáltunk és beszélgettünk. Valahol itt a Széchenyi téren pihentünk meg egy padon. Apám sokáig nézte a Mecsek cukrászda bejáratát, majd megkérdezte, nem kérek-e egy fagylaltot. Fagylaltot? Meglepődtem. Ez volt az első alkalom, hogy a kifejezéssel találkoztam. Bementünk és a pultnál állva néztem a kínálatot. Vaníliásat kértem. Két gombóc vaníliafagylaltot. Leültünk. Apám végig engem nézett, amíg a fagylaltot ettem és mosolygott.
A munkaérdemrend arany fokozatával kitüntetett, háromszoros sztahanovista bányász. Büszke voltam apámra. Azon a nyáron, 15 éves fejjel valamiért mindennél jobban vártam, hogy végre meglátogathassam. A vidéki buszvégállomáson várt rám. Leszállva a buszról az első dolgom volt megölelni őt. Sétáltunk és beszélgettünk. Valahol itt a Széchenyi téren pihentünk meg egy padon. Apám sokáig nézte a Mecsek cukrászda bejáratát, majd megkérdezte, nem kérek-e egy fagylaltot. Fagylaltot? Meglepődtem. Ez volt az első alkalom, hogy a kifejezéssel találkoztam. Bementünk és a pultnál állva néztem a kínálatot. Vaníliásat kértem. Két gombóc vaníliafagylaltot. Leültünk. Apám végig engem nézett, amíg a fagylaltot ettem és mosolygott.Nyikoláj észre sem vette, de időközben leült és opálos tekintettel hallgatta végig Frigyes bácsit, aki ezek után hirtelen felállt és megtörölte homlokát. Kezét Nyikoláj vállára tette és azt mondta:
-Köszönöm a fagylaltot és azt, hogy meghallgatott.
Megfordult és elindult lefelé, majd az épület sarkánál a Jókai tér irányába fordult és eltűnt. Nyikoláj szeme Frigyes bácsi kelyhére szegeződött, amiben még egy kanálnyi fagylalt lassan kis tócsává olvadt a nagy melegben. Meglepődött. Nem tudta hova tenni az idős urat, aki ahogy jött, úgy most el is tűnt. Zsuzsa hangját lehetett hallani, ahogy ráparancsol a cukortartók miatt. Nem tétlenkedett tovább. Leszedte az asztalt, ezek után pedig visszatért a félbehagyott munkájához. Néhány pillantást vetett a feljebb található Mecsek cukrászdára és maga előtt látta azt a 15 éves fiút, aki még őszintén tudott örülni két gombóc vaníliafagylaltnak.
- den -
RSS