Tizenhét

Az egyetem összehozza az embereket. Régen is így volt, most is így van. Ezen intézmény falai között ismertem meg a mai cikkben szereplő együttes basszusgitárosát is. Régóta tudtam, hogy zenél valahol, de igazából csak pár napja volt először szerencsém meghallgatni, mit is képviselnek a fiúk.

A kipu nem más, mint az inka zsinórírás. Csomók a zsinóron, hogy ezzel „írásos” emlékeket őrizzenek meg. A fiúk maguk a Kipu, illetve csak egy a sok közül, de a lényeg az analógiában rejlik, legalábbis számomra. Őrizzünk meg a zenével valamit, ami sokáig képes fennmaradni és sajátos módon hordoz jelentést. Nem elfogultság, de a srácok eltalálták a hangzást. Elindítok egy számot, vége lesz, az elejére rakom, meghallgatom megint. Aztán ugyanez egy másikkal, és valahogy minden alkalommal jobban tetszik.
Nem árulok zsákbamacskát, sok olyan elemet is tartalmaz a zene, ami a műfajon belül nem számít újdonságnak, de Fekete Gyula énekhangja és gitárjának hangzása együtt olyan, ami megragadja az embert. Példának említeném a Haffaruru és a Masztiff című dalokat, melyek ennek ékes bizonyítékai. Katona Attila a basszusgitárral, Reithmüller Róbert pedig a dobokkal vág oda a Részegen mindenki szerelmes című számban, de nekem az abszolút profizmus jegyeit a Rajzolj nekem egy álmot hordozza, amivel nem tudok betelni. Ebben mindenki odateszi magát és a szöveg is zseniális.
 

Katona Attila, Reithmüller Róbert, Fekete Gyula

Velencén történt, hogy Fekete Gyulát és Katona Attilát két gitár, egy üveg bor és az esti tópart összehozta egy kis zenélésre, aminek gyümölcse egy dal lett. Nem sokkal később egy rendezvényen Attila megismerkedett Reithmüller Róberttel, aki hamarosan a dobok mögé ült és 2006-ban megszületett a Kipu. Három zenész és sok ambíció. Szokták is mondani a szakértők, hogy az ideális zenekar 3 tagú, de ott akkor nagyon jól kell zenélni. Meghallgatva a régebbi számokat, a legfrissebbhez elérkezve az ember érzi azt az ívet, amit a fiúk játékában és hangzásában érezni kell. Remek példája annak, hogyan is fejlődik egy banda dalról dalra, vagy épp lemezről lemezre.
2008 volt az együttes első komoly sikerének éve, mikor is megnyerték a Fishing on Orfű tehetségkutatóját, és ezek után Lovasi András stúdiójában vehették fel 3. demójukat, a Részegen mindenki szerelmes-t. A zene műfaját tekintve underground funky-punk-pop, amit a fiúk saját bevallásuk szerint a tingli-tangli minimalrock elnevezés helyett találtak ki, mert ez valahogy jobban hangzik. Véleményem szerint inkább remekül hangzik, ugyanis hűen leírja a banda által képviselt stílust. Nekem a zenéjük, fiatalos, bohó, szépreményű, nyári estéken sörözős vagy épp házibuliban vadul smárolós életérzéseket közvetít. Jó hallgatni, mert olyan igaz az egész. Őszinte underground funky-punk-pop.
 

-den-