Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

Dalokat ajánlok 2.

2011.08.20. 11:17 tizenhét

 

Eddie Vedder – Society

Pearl Jam után Eddie Vedder. Eddie fontos része az együttesnek. Nélküle az egyszerűen „doesn’t exist”, ezért sem szabadna külön emlegetni a kettőt. Viszont tény az is, hogy Eddie mára kinőtte a martens bakancsos, kockás inges grunge állapotot. Önálló művésszé avanzsált. Ha össze kéne hasonlítani a kifinomultság felé vezető úton járó zenészeket, akkor véleményem szerint Sting, és hogy magyar vizekre evezzünk, Ákos, akik még hasonló módon lettek igényes művészek. Egyikük életéből sem kizárandó a kezdeti időszak, amikor megtalálták a ZENÉT. Ám az, ahonnan indultak, és amivé önállóan válni tudtak, mindegyiküket a mostani tehetségkutatók évente felfedezett énekesei fölé helyezi. Nincs miről beszélni, mikor szembesülünk azzal, hogy a fent említett zenészek (és rajtuk kívül még vannak sokan) 20-30 éveket munkálkodtak az elismert szóló státuszért.

Kis bevezető után ugorjunk az aktuális nótára. A dal az Into the Wild című film egyik betétdalaként lehet ismerős sokaknak. Véleményem szerint ez a dal adja vissza leginkább a történet lényegét. Ebben reflektálódik a fő üzenet. A társadalom, mint őrült vagy bolond ivadék. A mi ivadékunk, mi hívtuk életre. Tele csupa telhetetlenséggel, elégedetlenséggel és a megnyugvásra való képesség teljes hiányával. A főszereplő elhagyja a társadalmat. Pontosabban el kívánja hagyni, mert csalódott, nem tud vele élni, ám elnézést kér, amiért így tesz. Reméli, hogy nem lesz magányos nélküle. Annyira érződik a dalban a hit, az Ember saját társadalmába vetett hite, ami fabatkát sem ér, mert pont az, akiért van, észre sem veszi, nem értékeli. A csalódottsággal vegyülő megbánás, egy utolsó jókívánság. Felsorakoztatott hibák, szemrehányás, okok a „szakításra”. Erről szól a dal.

Nem mellesleg a filmben történő események és a főszereplő elképzelése, vágya teljesen a hatalmába kerített. Azonosulni tudtam vele, mert néha én is szívesen ülnék a Vadonban, könyveket olvasva, ropogó tűz mellett, vagy épp könnyes szemmel figyelném a naplementében kirajzolódó jávorszarvasok sziluettjét, ahogy átvágtatnak a havas tájon. Rácsodálkoznék az elejtett vadra és hálás lennék, amiért táplálja a testem. Lehetséges-e ez? Tud-e még valaha úgy tekinteni az ember saját környezetére, mint a film főhőse? Nem arról van szó, hogy el kell menekülnünk a munka és a felelősségek elől. Viszont fontos, hogy újra azonosulni tudjunk és mindannyian az igazán ősi értékekre alapozva tudjuk felépíteni az életünket.

"Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az öröm csakis vagy elsősorban az emberi kapcsolatokból származik. Isten mindenüvé rejtett belőle. Benne van mindenben, abban is, amit átélünk, tapasztalunk. Csak vennünk kell a bátorságot, hogy szembeforduljunk megszokott életmódunkkal és újfajta, a hagyományostól eltérő életet kezdjünk."

(Christopher Johnson McCandless)

 

Oh, it's a mystery to me
We have a greed with which we have agreed
And you think you have to want more than you need
Until you have it all you won't be free

Society, you're a crazy breed
Hope you're not lonely without me...

When you want more than you have
You think you need...
And when you think more than you want
Your thoughts begin to bleed
I think I need to find a bigger place
Because when you have more than you think
You need more space

Society, you're a crazy breed
Hope you're not lonely without me...
Society, crazy indeed
Hope you're not lonely without me...

There's those thinking, more-or-less, less is more
But if less is more, how you keeping score?
Means for every point you make, your level drops
Kinda like you're starting from the top
You can't do that...

Society, you're a crazy breed
Hope you're not lonely without me...
Society, crazy indeed
Hope you're not lonely without me...

Society, have mercy on me
Hope you're not angry if I disagree...
Society, crazy indeed
Hope you're not lonely without me...

 

 

-den-

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenhetmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr973129694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása