Tizenhét

Időről időre előfordul az életünkben, hogy neki kell állnunk lelki leltározni. Fordulóponthoz érkezünk, vagy a fügefa alatt megvilágosodva rádöbbenünk, vannak feleslegesen cipelt „terheink”. Elmesélem miként is zajlik ez. Nálam szerves része a legújabb önsegítő technikám. Lufizok. Elképzelek egy luftballont (színe is van), és hozzá egy pumpát. Vélt vagy valós sérelmeimet elkezdem belepumpálni egyenként megnevezve és vizualizálva. (Érdemes egyszerre csak egy témakört feldolgozni, mert ha minden problémánkat egy ballonba próbáljuk belesűríteni elveszünk a részletekben…) Szépen lassan dagad az anyag… Amikor befejeztük a műveletet, tanácsos bekötözni a lufi száját. Próbálkoztam színben harmonizáló madzaggal,de a következő lépést a tudatalattim mókásan legátolta… A zsinór egyre hosszabb lett, mintegy végtelenítette a képzeletem,emiatt pedig nem tudtam elengedni a léggömböt. Szóval egyszerűbb a csomó. Ezután pedig nincs más dolgunk, mint reptetni és figyelni, ahogy messze-messze felszáll és megpróbálja átlépni az atmoszféra mágikus határát. Ennyivel sajnos nem lehet elintézni a kiszuperálást, de ha többször megismételjük, egyre távolabb kerülhetünk gyötrő gondolatainktól. Tehát ez is egy lehetőség… Vizuális típusok előnyben!

Korábban lelki polcrendszerem volt, ahol dobozokban tároltam a régi emlékeket, és azért előfordult arrafelé néhány bántó sztori is… Ott porosodtak, aztán ha jött egy belső földrengés, kiborult egy-kettő és jól megszívtam. Lehetett újra pakolni. Konklúzió: a dobozok nem váltak be, nem jó őrizni (vagy titkon babusgatni) a szemetet…
Bizonyára mindenkinek megvan a saját módszere arra, hogyan lépjen tovább, hogy dolgozza fel, ha valami lezárult az életében, vagy mondjuk valamit le kell zárnia, mert többet vesz el a lelkéből, mint amennyit hozzáad. Jó, ha fel tudjuk magunkat vértezni önmagunkkal szemben is, hiszen olykor könnyebb belesüllyedni a megszokásba, mint elhatározásra jutni.
Jellemző emberi tulajdonság ugyanis a haszontalan kacatok felhalmozása (tisztelet a kivételnek, akik nem őrizgetnek vackokat), és most egyértelműen a nem kézzelfogható lomra gondolok. Sokszor észre se vesszük, de rengeteg spirituális hulladékkal „gazdagodunk” az évek során. Talán a lelki érés és a bölccsé válás kezdeti szakasza, ezek felismerése és szelektálása, talán csak szerencsések vagyunk, hogy néha kiborul az a bizonyos bili… Akárhogy is legyen, érdemes a nélkülözhető történetektől megszabadulni, és maximum jó tanulságként az emlékeinkbe vésni őket… Így talán nem leszünk gonosz ráncok barázdálta vénemberek…
Mit lehet tenni, ilyen a személyiségfejlesztés élethosszig tartó stratégiája…
 

-fruzsó-