Tizenhét

Hajnali 6 óra. A szóban forgó egyén meglehetősen ittas állapotban, utánozhatatlan koordinációs mozgással próbálja a biciklikulcsot a bejárati ajtó zárjába illeszteni. A feleség meghallja a zörgést, ajtót nyit. Arca sápadt a dühtől. Első fokozat.
A férj bravúros kezdő mondata:
- Kisnyuszikám, hát az Isten éltessen sokáig…!
Az asszony színe pirosba válik. Második fokozat.
A magyarázat:
… hát az úgy volt, kicsikém (rosszul csinálod…), hogy a haverok most hoztak haza, mert ugye biztos azt is észrevetted, mókuskám, hogy nem aludtam itthon az éjjel – (bizony. feleség:Columbo 1:0) tudod, ott az a nagy ház a város szélén, annak az aljában egy kiskocsma, onnan indultunk el mi, kérem, ahogy felkelt a nap, meg a Józsi ( = a sofőr – szerk.). Oda egyszer neked is el kell jönnöd velem, galambom… nagyon kedves volt a kiszolgálás, mosolygós hölgyikék lesték minden kívánságunkat… jaj, kicsikém, olyan kis agresszív vagy ma reggel…(„surprise, surprise…”) de mondom, rendes népség az: amíg mi a többiekkel száraz torkunkat öblögettük, a lányok odajöttek és már a legeslegelején bemutatkoztak, úgy, ahogy azt illik... az egyiknek nagyon jó illata volt… majdnem olyan jó, mint a tied, nyuszikám…(nagyon rosszul csinálod…) és ahogy beléptünk, kedélyesen fogadtak minket, mert ugye előtte a meccset néztük a kivetítőn, a Kossuth utcában a sörpadok mellett… mit ne mondjak, jó pár karton sör el is fogyott, kellett az utántöltés a nagy kiabálásban… képzeld, valaki még rá is lépett a lábamra, annyian tolongtak… jaj, tündérmókus, ha továbbra is így vicsorogsz, akkor nem mondom tovább… de az első félidő közti szünetben majdnem felhívtalak(…), pont mielőtt a Feri elkérte az aprót, amit már a következő körre dobtak össze… úgyhogy a Feri hibája, hogy nem értem a telefonhoz, bogaram, nem az enyém… egyébként az első félidő dögunalom volt, mint mindig, holott már alig várta mindenki, hogy elkezdődjön a meccs, a Pisti is mondta, hogy ez annyira fontos lesz, hogy a nagy kivetítőn szabad csak néznünk, és hogy úgy az igazi, ha hívjuk a többieket is, és nem engedjük, hogy otthon aszalódjanak azokkal a vén… tudod, kincsem, hát a.. a… az asszonnyal…(ne. nagyon ne. ) na szóval, azért pakoltunk fel mindenkit a kisbuszra, közvetlenül, mielőtt defektet kapott, a kerékcsere miatt vagyok ám ilyen koszos, édesem, ne aggódj, párszor kimosod és semmi folt nem marad (…a becsületeden.)… no de ugye a Jóskát még a szomszéd faluból kellett felvenni, miután a malacokat megetette, az a részeges Gyurka meg valamelyik árokparton feküdt, én szúrtam ki az éleslátásommal, meg hát ugye a rutin meg az évek. ( Az..) Tudom én, hogy hol nincs csalán, meg szamárkóró, még jó, hogy mielőtt keresésnek indultak volna, felvettek engem is, épp ott beszélgettem egy pöttyös ruhás kislánykával a kávézóban, ugye mert még ebédidő volt és a virágboltot bezárták, de a hölgyike még amikor a ’Rögtön jövök!’ kiírást bámultam, meghívott egy kávéra, és biztosított róla, hogy az árus ki fog nyitni időben, mert ugye egy óra után végeztem azzal a rengeteg aktával, holott már egy ideje el akartam szabadulni, mert nem tudtam, kapok-e még virágot…Mert tudod, tündérkém, én ránéztem a naptáramra, és akkor láttam, hogy szülinapod van, mert múltkor, amikor meglátogattál, szépen belefirkáltad nekem a nevedet, amiért haragudtam is ám egy kicsit, mert oda csak én írhatok, na de így látod, teljesen képben voltam, és még az sem érdekelt, hogy azután legalább egy hétig rajtam nevetett a hivatal az otromba szívek miatt… Mert szeretlek, kiscsibém, és tudom, hogy most picikét bűzlök, talán kócos is vagyok, meg hát ugye a szemecskéim is véreresek, meg szédülök és végeredményben kimondottan hányingerem van, de ez most mind nem számít, mert - szülinapod alkalmából - én tényleg csak neked akartam virágot venni…

Harmadik fokozat. CENZÚRÁZVA.
„…mert vannak pillanatok, amiket személyesen kell átélned...”

(Sosincs...) Vége.

- tensi -