Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

És mégis megvártalak

2012.05.31. 17:17 tizenhét

 

Összetörted mit szerettem
S üvöltve követelem
Hogy tedd jóvá
Szüld jobbá
A fáradt világot
A haldokló virágot
Emeld fel ágyunkról
Pókhálót tépd álmunkról
Hogy mondhasd: van miért
Ébredni kell valakiért
Elrontottam, tudom
Percem neked hagyom
Lelkem szabaddá tettem
S rohanva, sírva temettem
Mindent mi szép volt
Lényemen színes folt
Dúlta önnön vágyát
S lelkek furcsa nászát
Gerjesztette a szél
Mely utánam útra kél
Hogy szólhass valamit még
Bár tudom nem elég
Nekünk egy élet
S magunk vertünk éket
Fáradt lényeink közé
Enyém s mégis övé
Minden tettem, szavam
S magától szakad inam
Ha végig neked vagyok
S bár szaladni akarok
Lassítok nehogy lemaradj
S más nyakába szakadj
Ha végleg kifáradtál
S magadra se hallgattál
Itt vagyok, akarj!
Körmöddel marj
Lelkembe jelet
S letűnt éneket
Dalolj még nekem
Láthassam végzetem
Mely hozzád láncol
S kegyetlenül sarcol
Ha kérdezni akarok
Még veled maradok
Egy újabb életet
Megint feledve perceket
Újra rád várva
Kérdőn nézni éjszakába
Míg felelet nem érkezik
S lelkünk hiába vétkezik
Hamis hitszegéssel
S kacagunk bömböléssel
Tarkított komédiánkon
Átlátok a kártyákon
Mit még húzni kell
S nagyobb tétet bukok el
Hogyha ismét vállalom
Bár boldogan átadom
Másnak jussomat
S takarom ijedt arcomat
Előle, előled, tőle el
A megcsonkított jövőt
A visítva kérkedőt
Egyedül kellene élnem
Irgalmat magam kérnem
Önnön tetteimre
Melyet majd neked adok
Bár zúgva hazudok
Neked, ha muszáj
Rajta, utánam kiabálj!
Ha úgy jobban viseled
Hozzám láncolt életed
Szaladnék a múltba
Mely jó volt s tiszta
Mikor még hittük egymást
S láttunk perceket folyvást
Rendületlenül teremtődni
Érzelmeket porba vetődni
Mikor egyek voltunk külön
Megskalpolt hittel élünkön
Mikor még nem akartam szaladni
S mindent fejvesztve hátrahagyni
Amikor hittem magamban
Neked vajúdott sorsomban
Mit örömmel féltem
S ha kell újraélem
De csak veled
Ha te is megteszed
S megvársz te is
És lenézel lényedig
Hogy mért is futottunk
Lábbal miken tiportunk
Sérült önzésből keresztül
Mitől a lélek sírva kiürül
Van még idő, rajta hát
Adjunk most éjszakát
Lelkeink kies táncának
Hátha megint álmodnak
Ha már ide láncoltalak
S látod: megvártalak
 

-csapi-

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenhetmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr214547756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása