Kedves Olvasónk!
Ha a kontárkodást nagyon ellenszenvesnek tartod, akkor nem invitállak meg e cikk olvasására. Ellenben, ha szívesen mulatnál egyet, akkor kérlek, hozz egy kis áldozatot a cél érdekében.
Gondoltam, bebizonyítom, hogy a szerkesztőségünkből nem csak a férfiak tudnak helyt állni a konyhában. Bár előre sejthettem volna, hogy nem fog minden gördülékenyen menni, ugyanis már a karácsonyi össznépi mézeskalácssütéskor is kihagytuk a tojást a tésztából. Sajnos a méz pálinka alakjában elvonta a figyelmünket.
Hazaérve a konyhában az alábbiakra bukkantam: szilva, burgonya. (Kreatív szerettem volna lenni, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem egy egyszerű elhatározás kérdése.) Ebből biztosan lehetne egy aszalt szilvás töltött csirkét fűszeres burgonyaágyon tálalni! Vaaagy…! Készíthetnék szilvás gombócot is! – tört ki belőlem a lustaság, és az egyszerű, de régi ízek utáni vágyakozás.
Hogyan is lássunk hozzá?
A képet itt találtuk.
Miután én már végigcsináltam mindezt, igyekszem a tapasztalataimból okulni, és gyakorlatias instrukciókat adni. A recept nem bonyolult, a hozzávalók is mind fellelhetők egy átlagos konyhában. Talán a szilvát kivéve.
Az időbeosztás nagyon fontos! Ugyanis a krumpli meghámozása után elég sokáig tart, amíg felforr a víz. De lehet, hogy egyszerre kellett volna megtennem a kettőt?! Arra is figyelnünk kell, hogy a pirított morzsának már készen kell várnia a forró vízből kikászálódó gombócokat! Valamint: a lisztből sohasem elég! (Sajnos vannak kivételek…)
Tehát, mint mindent, a 4-5 nagyobb megtisztított burgonyát is apró kockákra vágjuk, megfőzzük, majd átpasszírozzuk egy erre alkalmas eszközön, amit talán passzírozónak hívnak, talán nem. Ezt még sózzuk, ugyanis a víz sózását sosem lehet pontosan megítélni. Majd adunk hozzá némi zsiradékot és egy tojást. Ezt addig gyúrjuk (kézzel?!) liszt ismételt hozzáadásával, míg elválik az edénytől és a mancsunktól is. DE! Sajnos figyelni kell, hogy a liszt ne legyen túl sok, mert akkor kemény lesz. Mindeközben önmagunkat is meghazudtolva négyfelé szakadunk: előkészítjük a szilvát, felrakjuk forrni a vizet, és megpirítjuk a morzsát. Vörösre. Amit első pirítóként nagyon nehéz megállapítani, hogy mikor is következik be valójában. Tudom, nem szép dolog, de én édesanyámtól kértem egy csipetnyi telefonos segítséget.
Amit azzal kezdett: búzadarával sokkal finomabb a gombóc, de annak ne álljak neki, mert úgyis csak elrontanám. Viszont a zsemlemorzsát (mennyit kérdésre azt a választ kaptam: amennyi az itthoni pöttyös bögrébe belefér) egy kevés olajon folyamatosan keverjem, mert hamar odaég. Tényleg nagyon hamar odaég, és a folyamatos az legyen folyamatos! Én nem hittem neki, de igaza lett. Majd mondta, hogy a tésztát úgy fél centisre nyújtsam ki. Igaz, édesapám kőműves volt, de most kezdjem el méregetni? Lehet, hogy kellett volna. A tészta felkockázásánál sem lett minden egyenes egyenes, és a párhuzamosok is találkoztak a végtelenben, vagy még hamarább.
Már utaltam a liszt kardinális szerepére az elkészítés során. Ha tartunk attól, hogy sok liszttel keménnyé tesszük a tésztát, akkor ezt azzal kell kompenzálnunk, hogy a gyúródeszkát bőségesen behintjük vele. Ugyanis, ha ezt elmulasztjuk, késsel kell felkaparnunk azt a ragacsos, de nyersen is finom amorf valamit, amibe eközben szálkák is kerülhetnek. Amit itt fontosnak érzek megjegyezni, az az, hogy a tészta dagadni fog. Amivel, bevallom, én nem számoltam, így a gombócokból monszterek lettek…
Végezetül szeretnék köszönetet mondani anyámnak, aki a munkám során hasznos tanácsaival támogatott, és nagynénémnek, aki a helyszínt biztosította. Valamint azoknak a rokonaimnak, akik a vacsora során látszólag jóízűen fogyasztották el a főztömet.
És köszönöm a Ti figyelmeteket is!
RSS