Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

Novemberi borajánló - Esküvé (2008)

2010.11.17. 17:43 tizenhét

 

Jó pár éve, amikor belevetettem magam az egyetemi forgatagba, még kevesen tartoztak a minőségi borok elkötelezett fogyasztói közé. A varázslatos kollégiumi partik elengedhetetlen tartozékai akkoriban a legtöbbek számára a VBK, illetve a fehérboros szőlőlé voltak. Azt hiszem, a kép szerencsénkre sokat változott, - és ha a Csárda, illetve Csaplárosné fantázianévre hallgató italok gyártói nem is örülnek ezeknek az új szeleknek - az igényes borfogyasztás nagy nehezen utat tör magának a bohó fiatalság köreiben is.


Minden alkalommal 1-1 kedvencet, néhány, úgymond „jó vételt” szeretnék bemutatni.
Egyértelmű volt számomra, hogy csakis a magyar választékból fogok szemezgetni, és legfőképp az ár-érték arányos tételeket mutatom majd be, de a könnyű beszerezhetőség sem utolsó szempont. Így esett első alkalommal a választásom a következő borra; mely nagy kedvencem, évről évre stabil minőséget produkál, és a fent említett kritériumokat is rendre teljesíti. Amiről szó van, az egy csörnyeföldi versenyző: Bussay László Esküvéje .

 

Kis hazánk délnyugati szegletéből e kevéssé ismert borvidékről származik ez a tétel, mely - mint azt az elnevezés sejteti - egy házasítás, ahol 60% olaszrizling és 40% rajnai rizling fogad örök hűséget egymásnak.
Színe aranysárga zöld reflexekkel, sűrű folyású, láthatóan hordós érlelésű tétel. Illata igen intenzív, benne citrusok, mandarin, később érett, túlérett gyümölcsök bontakoznak ki. Szájba véve is megjelennek a citrusos ízek, de fokozatosan előtérbe kerül mézes, barackos karaktere, melyet elegáns petrolossság egészít ki, utóbbi az alkotó fajták jellegzetessége. Zamatgazdagságát jól támasztja alá kifinomult savszerkezete, ami tökéletes ívet ad a bornak. Utóíze extrém hosszú, így sokáig élvezhetjük benne szinte az összes addig felbukkanó ízjegyet. Összességében egy tökéletesen harmonikus kerek, tartalmas borról beszélhetünk, még magas alkoholja sem lóg ki. Mindezek mellett nagyon sokoldalú, változatosan párosítható ételek mellé, de tökéletes meghitt beszélgetésekhez, randevúkhoz, őrült tivornyákhoz, magányos estékhez, természetesen esküvékhez… és egyáltalán mindenhez.

Bussay László, Csörnyeföld - Esküvé 2008

Megvásárolható:
A Hordó 7621 Pécs, Széchenyi tér 17.
Bortarsaság üzletek, www.bortarsasag.hu
InterSpar

Kóstolható:
Addo caffé Pécs, Kossuth tér
 

-zalán-

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenhetmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr622454456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.