Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

Hazug

2012.07.03. 11:17 tizenhét

Mély, nyugtató álmomból a hideg, csípős szél ébresztett, és a ragyogás, ami beszűrődött az ablakomon. Igazi májusi éjjel volt, a hajnalok még hűvösek, a levegő tiszta, virágillattal teli. Megborzongtam, és éreztem, hogy libabőrös leszek a fejem búbjától a lábujjamig. Félálomban sétáltam oda a nyitott ablakhoz, kihajoltam, és mélyet szippantottam a levegőből. Éjfekete sötétség helyett a vakító fehérség fogadott. A szememet sütötte a Hold, odaszegezett a látvány, az álmosság kezdett eltűnni. Érzékeim erősödtek, az éjszaka csendjét semmi nem zavarta, csak a szél fújta a közeli fákat, és süvített befele az ablakomon. A hideg levegő az arcomba csapódott, és egész testemben megrázkódtam. Aztán valami megváltozott. A fejemet félrefordítottam, anélkül, hogy megfordultam volna, de semmit nem láttam, csak a sötétségbe burkolózott szobát, és a feketeségben villódzó, hatalmas Hold képét, mikor pislantottam. A sötétség ismét rám telepedett, húzott vissza engem az álomvilágba. Éles karmok cirógatását éreztem a nyakamon, és erős karok fogták körül derekamat. Hűvös bőrömön meleg vérem cseppjei szaladtak lefelé, hogy halk puffanással a padlóra kerüljenek. Egy pillanatra még kinyílt a szemem, és az ablaküveg tükrében egy világító szempár nézett vissza rám. Ahogy a karmok mélyebb szövetek felé hatoltak, és a fájdalom egyre nőtt vékony nyakam oldalán, a kellemes érzés előbb kényelmetlen, majd kifejezetten erős, végül elviselhetetlen lett. Kezemmel védeni akartam magam, de mire a nyakamat elértem volna, vakító fényesség támadt, és ez egy pillanatra összezavart. Reggel lett, és egy csapásra véget ért az éjszakai homály, csak az emléke maradt meg bennem. Zaklatottan, fáradtan ébredtem. Minden tiszta, világos, bántóan fehér volt a szobában. Enyhe szellő lebbentette meg a függönyöket, és egyszerre nagyon távolinak tűnt az éjjel. A kezemre néztem és ujjbegyeimmel a nyakam mindkét oldalát végigsimítottam, karmolás után kutatva. Teljesen ép volt a bőröm.  Csak rémálom volt. Gyorsan kiugrottam az ágyból, kinyújtóztam, és indultam felöltözni. A ruhásszekrény az ablak mellett állt, és ahogy közeledtem hozzá, egy foltot vettem észre a padlón, közvetlenül az ablak előtt. A sötétbarna színű fapadlón alig láthatóan egy pici piros pötty volt. A vérem.

Les Profondeurs.jpg

-tori-

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenhetmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr824622380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.