Tizenhét

A dilemma mindig is vert és ver mindenkit a kérdéssel: Mi végre él az ember? Jöttek-mentek próféták, kik mindent átlépve fejtegették az Élet titkát. A Lét mibenlétét, az elme fel nem lelt részét, hogy van-e őszinte emberi részvét, altruizmus, mikor valaki nem a koksztól, hanem a tettektől izmos? Hogy létezik-e fajfenntartáson túlmatató szeretet, mikor a szeretett egyén több mint holmi keltető edény? Hogy van-e magasztos idea, ahol az otthon fogalma nem Kika vagy Ikea, hanem valami egészen más, fel nem fogható? Hogy individualista vagy kollektivista a felfogás, egyedül él-e az ember, vagy tényleg kell neki pár lelki társ?

A próféták portékáját por lepte már, üzenetük mégis vihart gerjeszt akár egy lepkeszárny. Ha úgy látod jónak, legyél vallásmentes, mert az Úr nem várja el, hogy szavának hallást tettess, vagy magadra hipokrita módon feszületet festess, de magadra keresztet vethetsz, ha számodra a vallás csupán egy ketrec, amit divatból vagy kényszerből időnként megrezgetsz. Nekem anyám a Bibliát, felvilágosítandó kisfiát, nem olvasta szüntelen. Korántsem ismerem a Koránt sem. a Tóráról nem hallgattam órát, hát a szót át az Élet vette és könnyed lelkem széjjelszedte. Elmondom mi volna jó. Megragadni a lélek egy darabját, az Én sajátmagamját. Elemezni, a Világban, mint a kirakós egy részét elhelyezni. Adjon végre már egy tisztább képet, amelyet nem csak én, hanem te, és más is érthet.

Ember vagyok esendő, felkelendő, tiszta és néha piszkos, akit a tiszta víz mos. Tudni akarom mi az Élet sava-borsa, hogy ha valakinek jó, a másiknak miért mostoha sorsa. Most, ma, akarom tudni, és ha kell mindent feltúrni a válaszért és nem várni tétlenül, mert kár azért, a sok évért. Az ér vért nem pumpál örökké, és a sors lehet csupán körökké formálja a Létet, amely nem több, mint egy önmagába visszatérő, meg nem értett, oly sokak által féltett, polcra feltett csecse-becse. Én is, mint mindenki más, vagyok önálló entitás, és nem vitás, hogy nem létező kérdőjelek lebegnek a fejem felett. A szívem szakad meg, ha a boldog tudatlanság égisze alatt tengődő emberekre nézek, mert érzem, hogy kérdőjelek híján érteni sem akarják az egészet. Lenni, enni, aludni, menni, hajtani, hajdani éned elfeledni, egyre öregedni, fásulni, végül a hideg földhöz társulni. Sokaknak ennyi az élet.

Magyarázat: Ez már nem az eredeti vers. Arra jutottam, hogy a mondanivaló sokkal többet ad, mint egy gyenge szóvicc a címben, plusz ennek interpretálása a legelső sorban. így a cím Filózó lett, az eredeti szöveg első sora pedig törlésre került. A vers megírása 2 héten keresztül folyamatosan zajlott. Minden hajnalban egy újabb és újabb gondolattal a fejemben ébredtem, ami mindig azt eredményezte, hogy már megírt részek kerültek törlésre, vagy átalakításra. A téma: a filózás. Az elején kicsit általános képet fest, aztán mondhatni átcsap egy önreflexióba, végül véleménnyé formálódik. A minket körülvevő Világ megértése számomra az elsődleges emberi feladat. A legnehezebb, viszont a leghasznosabb. Másképp nem vagyunk képesek eligazodni benne. Minden konfliktus, félreértés, előítélet és sztereotípia alapja, a tudatlanság. Kényelmes és boldog állapot, ha az ember nem vesz tudomást a körülötte zajló dolgokról, a saját szerepét nem tartja meghatározónak, másokét viszont felértékeli. Popper Péter szerint manapság két alternatíva létezik az emberek számára. Lehet valaki intelligens és depressziós, vagy boldog és hülye. Vitatható megállapítás, azonban van alapja.

-den-