Tizenhét

Tehát az ifjú művész a zongora mellett tette le voksát, szép fokozatosan elhagyva a színház roppanó deszkáit. Élvezettel vetette bele magát a zenei tanulmányokba, órákat üldögélt a helyi zenemű boltban, ahol elmélyülve tanulmányozta a külföldről bőségesen érkező új kottákat, rendre megszólaltatva a műveket az üzlet zongoráján.
Igazán a zongoraművészetben megjelenő újszerű megoldások érdekelték, amelyek éppen csak teret nyertek a komolyzenében. Ezek a különös harmóniák és megoldások segítették abban, hogy a benne érlelődő merész zenegondolati-társítások egyre inkább felszínre kerüljenek.
„Újító és újszerű megoldásokat kereső alkat volt.” Nem csoda hát, hogy a Varsóban megjelenő újszerű módszereket azon nyomban kipróbálta és egyre-másra koncertjein is megszólaltatta.
Improvizációival lenyűgözte hallgatóságát, és amikor Varsóba utazott Sándor cár, a Szentháromság-templomban bemutatták neki a vadonatúj hangszert, az eolomelodikont és a „város első számú zongoraművészét” is. Az előadás olyannyira elnyerte a cár tetszését, hogy a hangszer készítőjének, Brunnernek és Chopinnek egyaránt briliáns gyűrűt ajándékozott.

Folytatás következik…
 

-vj-