Amíg csendes a felszín, örvénylik a mély… ezek a szavak lobognak napok óta koponyám minden zegzugában, és már tudom, ezekkel a szavakkal fog elindulni egy blog-alapú, vadonatúj magazin: a Tizenhét.
Csend van a természetben: a zsibbasztó, tavaszt idéző nap-fény két vállra kényszeríti e világ lakóit és hajnalok terhét oldva, a madarak olyan vadul csiripelnek, mintha valóban most ébredne téli álmából a természet. Ebben a valósze-rűtlen időszakban, a csendes felszín alatt, tizenhét lélek számára valóban örvénylően, éppen születik, kibontakozik, valami lélekkel bélelt, betű-szövevényes világ…
Belekezdünk, hogy mindazt, ami bennünk alakul, születik, formálódik, a virtuális világ sok hertzcel vibráló papírján az Olvasónkban találhasson gazdára! Csordultig vagyunk izgalommal, hogy vajon sikerül-e, a szándék szirmai úgy bomlanak-e, ahogy álmodjuk? Mindenesetre a lázas szerkesztőségi ülések során bizonyossá vált: mindnyájunkban van kellő hit, akarás és bizalom, hogy visszakapunk valamit, abból a hajdan „örömzenélésnek” hívott alkotói lázból, mely egyszer már leronthatatlanul összefonta azt a tizenhét lelket, akik most klaviatúrát ragadnak.
A prímszám oltalmában nincsenek világ-megváltó céljaink, csupán a szám üzenetét kívánjuk hordozni, hogy egyen és ön-magunkon túl ne legyen más osztónk, s ha ez sikerül, talán már nem vagyunk hiába. No és persze úgy tűnik, egyikőnk sem alkalmas arra, hogy pusztán a fiókjának írja gondolatait, hiába, az exhibicionizmus mindünk számára édes ópium.
Vannak persze céljaink, a „jót s jól” nagy óhaján túl, mégpedig, hogy rovatainkban nagy spektrumot lefedve, nélkülözve a politika csapdás útvesztőit, Olvasónk tenyerére tegyük szűkebb és tágabb Világunkat! Decentralizáltan, a magyar mediterránium egén feszítjük ki magazinunk tarka vásznát, decentralizálva, ám mégis figyelve mindarra, amely közel-távol lelkeinket megérinti.
Minden újra egyben van: poharamban bíborszínű vörösbor fénylik, szól egy megfoghatatlanul misztikus dal és a klaviatúra kopogása feltöri a látszólagos csendet. Tizenhetünk vitorlásai hófehér, duzzadó vásznakkal ragyognak a fényben, siklunk, bele a világba, és aki elég bátor, velünk együtt beleveszhet a végtelenbe… Persze, most kicsit másképp, mert e virtuális világ nélkülözi a papír és tinta nyomda-illatát, ugyanakkor több szálat egybe fonva, dallal, linkkel, mozgóképpel és a naponkénti frissülés szép ígéretével…
Nincs is más hátra, mint, hogy meghatódást, eltöprengést és önfeledt szórakozást kívánjak hozzá(nk)!
Váncsodi József, motor (nyolchengeres)
Ui.: az alább hallható dal szólt mindvégig, amikor e sorok születtek.
RSS