Tizenhét

A hülye kérdés rendszerint felvet egy újabb kérdést… Tényleg műveletlennek gondolom a kedves Olvasót? Dehogy! Nem engedek a közhelyek borzasztó nyomásának, hogy a kortárs ember buta, mert napközben rohan, szabadidejében pedig celebeket lájkol. Nem is a tantervek eredményeit próbálom értékelni. A könyvkereskedések eladási statisztikái, a könyvtárak kölcsönzési mutatói sem érdekelnek most; a műveltség fogalmának tisztázására még csak kísérletet sem teszek. Hanem csak úgy tisztelettel feltételezem, hogy mindenki szokott olvasni valamit. Titokban teszi, vagy akár a http://moly.hu/ könyves közösségi oldalon megosztja élményeit más molyokkal, vagy a WC-n ülve Arisztotelész Metafizikáját olvassa - akár ezt is el tudom képzelni.

A másik újabb kérdés annyiban merül fel, amennyiben az olvasás közvetlen tárgyára kérdezünk rá: vajon milyen a kapcsolatunk a nyugati kultúrát alapjaiban meghatározó két forrással? - A zsidó-keresztény kanonikus iratok és a görög hagyomány csodálatos világával. Lebuktam, mert Immanuel Kant hírhedt kérdésének módszerét próbálom utánozni, aki úgy tette fel azt a priori szintetikus ítéletekre vonatkozó hírhedt kérdését, hogy váratlanul és bátran a kérdőszóval kezdte… A válasz tehát már eleve egyfajta nehezen megragadható és homályos, de a háttérben határozottan ismétlődő igen, hiszen akár tudunk róla, akár nem, áthat minket a kulturális emlékezet. Itt szeretnék elnézést kérni egyiptológusoktól és a Távol-Kelet szellemének kutatóitól, mert tisztában vagyok vele, hogy a felsoroltak erősen hatnak ránk jelenleg is. A Közel-Kelet más ókori írásos emlékeitől is elhatárolom írásom tárgyát. Posztuláltam tehát a dolgokat, mert tájékozatlan vagyok, ilyen egyszerű. És még érvelni sem fogok.

Hadd hívjam inkább a kedves Olvasót rendszeres és könnyed együttgondolkodásra, egy rövid és üldögélős elektroperipatetikus csendességre. Abba a világba, ahol kattog az egér, sóhajtozik a gépház, panaszkodik a meghajtó és szaladgál a kurzor – egy éretlen, de szenvedélyes teológushallgató vállalkozik a vezetésre. Szóval errefelé is bármikor és bárhol találkozhatunk az őrjöngő Aiásszal, a tékozló fiúval, a vak Oedipusszal, a Golgota felé tartó Jésuával, a neuraszténiás Arany Jánossal, a fára mászó Zakeussal, a Pécsről nemrég Budára költözött Munkácsyval, az Istent gyászoló Nietzschével, a gőgös Kreónnal, a passiót megzenésítő nicht-Bach-sondern-Meerrel, a szenvedő Jóbbal és a leláncolt Prométheusszal. A többiekkel is, csak hát felületes felsorolást írtam.

Alapvetésünk, hogy a nyugati gondolkodás két jelentős forrása a görög mitológiai réteg, valamint a Biblia ó- és újtestamentumi iratainak gyűjteménye. Oly hatalmas téma számomra, hogy valójában nem választottam módszert, hanem Kierkegaard nyomán morzsákat gyűjtögetek, de nem filozófiai morzsákat. Se teológiait. Irodalmi morzsákat, amik akkor nem is morzsák voltak, hanem mindennapos, természetes, megszokott, mégis szent táplálék; ami akkor a kegyesség kovászával kenyérré állt össze a zsidóság, kereszténység és a görögség életében. Két dologtól szeretnék eltekinteni: a fárasztó történetiségtől és a valláskritikától.

Hadd hívjam a tizenhetmagazin.blog.hu követőit ezekre a sorozatszerű sétákra; ígérem, közben lesz idő pihenni!

-marcus-