Tizenhét

Zeneelméleti és zeneszerzői tanulmányait 1829-ben fejezte be a Zenei Főiskolán. Tanárában, Elsnerben volt annyi bölcsesség és féltékenységtől mentes önzetlenség – talán ez a legritkább –, hogy hagyta az ifjú Chopint kibontakozni, így kifejezetten a zongorázásra koncentrálhatott, hallgatótársaival ellentétben, akik szimfóniák és oratóriumok komponálásának nehéz súlya alatt nyögtek. Diplomamunkája, a Trió zongorára, hegedűre és gordonkára címet viselte, amelyet a tizenkilenc éves szerző addigi legfontosabb darabjának tartottak és talán a legszebb is volt.
A szokásos, év végi értékelés során Elsner a következőt írja: Harmadéves – Szopen Fryderyk –: különleges tehetség, zenei géniusz. Lássuk be: professzor ritkán ismeri el, ha tanítványa fölé nő, pláne efféle hivatalosnak semmiképpen sem mondható terminussal; talán neki is köszönhetjük, hogy a legény ilyen könnyedén kibontakozhatott és nem tört meg fejlődése…
Chopint már Lengyelország-szerte ismerték, sőt, egyre inkább elismerték. Azonban a jó öreg Európa mit sem sejtett létezéséről. Konszenzusos volt az álláspont abban, hogy utaznia kell, hogy tovább fejlődhessen, ráadásul Fryderyk úgy érezte, új áramlatokra, kölcsönös zeneszerzői egymásra hatásokra van szüksége, hogy inspirálva legyen. Várta hát számos zenei központ: Bécs, Milánó, London, Párizs.
Azonban mint minden jelentős elrugaszkodáshoz, ehhez is pénzre volt szükség, amelyben a család azért nem bővelkedett. Így Apja kérelemmel fordult Stanislaw Grabowskihoz (ez egy másik Grabowski!), az oktatási miniszterhez, melyben a következőket (is) írja: „[…] akár három évig húzódó utazáshoz anyagi alapok szükségeltetnek, melyekre egyedül tanári fizetésemből táplálkozó csekély erőforrásaim bizonnyal nem elegendőek, ennek okán azzal a legalázatosabb kérdéssel fordulok a Méltóságos miniszter Úrhoz […]”. Grabowski bólintott is a kérvényre, azonban Tadeusz Mostowski belügyminiszter elutasította a kérelmet, mondván: „nem tudom osztani a vélekedést, mely szerint a közpénzeket ilyen típusú művészek ösztönzésére lennének szánva”. – őt tehát mostantól lehet nagyon nem szeretni!!!
Szerencsére a tehetség áradó erejének holmi vaskalapos miniszter nem parancsolhatott megálljt! Egy privát kirándulást tett barátaival Bécsben, ahol honfitársa, Wilhelm Würfel, aki tekintélyes dirigens volt a sógorok fővárosában, mindenkinek bemutatta, aki számított, tehát őt mától mindnyájan jobban szeretjük!!!
Chopin két koncertet is adott a városban, Variációkat játszott egy Mozart-témára; természetesen saját kompozícióiról beszélünk. Roppant nagy sikert aratott, a közönség őrjöngve tombolt, meghallgatva a hangzás addig ismeretlen eredetiségét, árnyalatait. A művész szüleinek a következőket írja: „[…] miután minden variációt eljátszottam, olyan taps tört ki, hogy nem hallottam tőle a zenekar tuttiját […] Földszinti kémeim jelentették, hogy egyenesen ugráltak a padokon.”
A tehetség tehát kinyitotta számára a kapukat, amelyről azonban csak a későbbiekben lesz szó. Talán érdemes lesz visszatérni…
 

Folytatás következik...
 

-vj-