Tizenhét

Negyedik parancsolat: ”Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat! De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van. Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját és megszentelte azt.„

Holnap lesz a nagy nap. Holnap délután négykor lesz kereken tíz éve, hogy egybekeltünk. Komolyan úgy érzem, mintha legalább harminc, nem, negyven éve léptünk volna a  homályos terem küszöbére. Remek kis esküvő volt! Nem jelentek meg túl sokan, körülbelül fele a meghívottaknak, de ennek mi csak örültünk, hiszen így nem kellett ennyi fele figyelni, van elég gondja ilyenkor az embernek. Főleg, ha menyasszony! Tényleg remek nap lesz a holnapi. Így visszaemlékezve szinte hihetetlen, hogy megcsináltuk. És ami még inkább boldogságra sarkallt, hogy a nászút is remekül sikerült. Igaz, hogy csak tavaly tudtunk elmenni, mert a Misinek nem adtak szabadságot a bontóban, de az legalább tényleg úgy sikerült, ahogy akartuk. A tengerpart sokkal szebb volt, mint a fényképeken, mondjuk ez nem is csoda, hiszen a macskák mindig ezeket a prospektusokat választották pihenőnek. Az biztos, hogy cserépkályha mellett remek kis fekhelyük van azon a hatalmas stócon. Régebb a Misi hordta haza őket folyton, mert nem akarta soha visszautasítani a Szilvitől, aki a legjobb ismerőseink egyike és utazási irodában dolgozik a főtéren. Neki jó dolga van, hiszen minden kirándulásra tíz vagy húsz százalék kedvezménye van. Így mi is mehettünk volna minden évben, főleg miután Misi kapta azt a jutalmat a főnöktől, mert milyen rendes munkás volt! Azok voltak aztán az igazi mézeshetek! Még szerencse, hogy holnap évforduló, nagyon szép nap lesz. Ritkán jártunk a hegyekben, akkor is csak ezer méterig merészkedtünk, mert Misi azt mondta, nem akar újra találkozni azoknak a kocsiknak a szellemével, amiket oly fáradtságos munkával túlvilágra küldött. Én igazat is adtam neki, hiszen tényleg jó sokat lebonthatott, ha jutalmat is kapott érte. Azt élveztük egyébként a hegyekben, pont ugyanúgy az évfordulónkra esett az is. Az évfordulót mindig nagy becsben tartottuk, akkor mindig érdeklődtünk a Szilvinél, hogy van-e valami olcsó utazás. Az volt a baj, hogy mindig a Misi vállalta magára, hogy bemegy érdeklődni, és ő nem veszi észre az aprónak tűnő nagy lehetőségeket, mint például én. Mindig bement a Szilvihez, hogy majd most talál valami kedvezőt, de azt az egy esetet kivéve mindig üres kézzel tért haza. Pedig jó sokáig maradt mindig, biztos mindent átnyálazott, ezért nem is haragudtam rá. Nagyon jók voltak azok az évfordulók itthon is, mindig pihentünk, meg néztük egymást. Holnap is pihenni fogunk, én legalábbis biztos. A szokásosat csinálom, Misi kedvence a töltött káposzta, rengeteg kenyeret szokott hozzá vágni, de csak a felét eszi meg. Csodás nap lesz! Attól függetlenül, hogy Misi elutazott a Szilvivel, mert csak így kaphattunk kedvezményt. Azt mondta, hogy csak egy ember mehet vele, de legközelebb majd én utazom. Egy hét az egész, már akkor hiányoztam neki, mikor még éppen elindult. Azt mondta, egy hét, és itt lesznek. Biztos késik az a fránya óceánjáró hajó, biztos nagyok a hullámok, vagy rossz irányba fúj a szél. Holnap itt lesz, hiszen holnap lesz az évforduló, a holnap csak a miénk – holnap megpihenünk…

-latyak-