Tizenhét

Kicsi, betonkoptató álmaimat, gyakran az eső mossa,
vagy a tűző Nap űzi őket szélre, árnyékban pihenni meg.
Mi rázza hát fel újra meg újra el-ellankadó türelmemet?

Hit Magamban?
Hit az Emberben?
Hit a Jövőben?

Mi rejti az igazság keserű, oldhatatlan esszenciáját?
Apám bányában megkopott porca?
Anyám nemet mondani képtelen ajka?

Szögesdrót szegélyezi amúgy is törékeny egzisztenciámat,
de nem holmi Törvény az, mi Lágerek fogságába taszít.
Emberek azok. Irigyek, menekülők, lusták.

Szavaik mossák testemet.
Bőröm néha felsikít.
Végül mindig a szappan szeppen,
mert elhaló habbá avanzsál a lúg.
Erőm teljében mindent lemos a víz.
A tiszta, életet adó.

Komment: Csupa olyan gondolat van ebben a versben, amik évek óta nyomasztanak. Mostanra jelentősen csökkent bennem az aggodalom és a bizonytalanság, de nem hiszem, hogy ezek valaha is végérvényesen távoznak majd. Mostanában sokat olvasok Radnótit. A Hetedik Ecloga című költemény egy a sok közül, ami nagy hatással volt rám. Ezt idézik a szögesdrót és a Láger szavak.

Az Egy perc slam-nek készítettem egy Facebook oldalt.

-den-