Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

FORMA-1 Spanyol nagydíj

2012.05.30. 09:17 tizenhét


A venezuelai Pastor Maldonado nyerte az idei FORMA-1 ötödik versenyét, a 42. Spanyol nagydíjat Barcelonában. A Williams-Renault pilótája a hazaiak kedvence Fernando Alonso és a finn Kimi Räikkönen előtt ért célba a 66 körös versenyen. Ezzel a Williams istálló 2004-es Brazil nagydíj után ünnepelhetett újabb győzelmet, akkor a szintén dél-amerikai Juan Pablo Montoya révén.

A rajt utáni pillanatok


A győztes nem meglepő módon csodálatosnak értékelte győzelme napját. Hiába szerepelt jól Lewis Hamilton szombaton, csapata hathatós „közreműködése” miatt a rajtrács végén találta magát. Így Maldonado az angol Lewis Hamilton büntetése miatt a pole pozícióból rajtolhatott. A McLaren csapata nem tudta megmagyarázni, hogy miért utasították Hamiltont autója leállítására az időmérő levezető körében. Az angolok azzal próbálkoztak, hogy technikai probléma lépett fel, de ezt a versenybírók nem tartották megalapozottnak. Így a sportág történelmében először, venezuelai versenyző indulhatott az élről. A címvédő Vettel a hetedik, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher a nyolcadik pozícióból kezdhette meg a futamot. Meglepetésre tavaly az élről rajtoló ausztrál Mark Webber a 11. helyen végzett. Így megállapíthatjuk a tavalyi Red Bull dominancia a múlté, hiszen Vettel és Webber ismét a „középmezőnyben” találta magát. Jenson Button, szombat óta szenvedett autójával és ez elkeseredésére kitartott a verseny napján is. Az már látszott előre, hogy idén a Williams autója ütőképes lesz, csak az nem volt biztos, hogy a pilóták is felnőnek az autó mellé. Hát itt a válasz: Pastor Maldonado felnőtt. Ez csapattársánál Bruno Sennánál még kérdéses, nem is tehetsége, hanem kiegyensúlyozatlansága miatt.
A Ferrarinak egyedül Fernando Alonso ad hitet arra, hogy érdemes dolgozni, hiszen Felipe Massa múltbéli önmagához és a Ferrari történelméhez méltatlanul szerepel. Stefano Domenicali csapatfőnök szerint ez az eredmény nagy erőt ad nekik és dolgoznak a világbajnoki címért.
A Lotus pilótái és vezetői már futamgyőzelemről álmodtak, ám ez még várat magára. Viszont véleményem szerint lassan megérkezik az első Lotus-Renault futamgyőzelem is, talán már Monacóban (Aztán mégsem…).

A hétvége hőse Pastor Maldonado


A legjobban Alonso rajtja sikerült, aki az elsőként fordulhatott el a célegyenesből. Őt a Williams pilótája Maldonado és Kimi Räikkönen követte. Hamilton rajtja is említésre méltó, ő a 18. helyre lépett fel. Az elején úgy tűnt, Alonso meg is nyerheti a futamot, de sok volt még hátra, és az azonos köridők miatt nem tudta leszakítani magáról a Williams venezuelai pilótáját. A 13. körben pedig Schumacher hozta az idei formáját és beleszállt Senna autójába. Mindketten a kavicságyban kötöttek ki, és feladni kényszerültek a versenyt. A hétszeres világbajnok idiótának nevezte a brazilt, de később őt büntették meg – jogosan.
Majd egy boxutca kiállást követően Maldonado visszacsúszott a harmadik helyre, de később Alonso kerékcseréje után, egy kegyetlen gyors körrel átvette a vezetést a venezuelai. A futam felénél a két éllovas mögött a Lotus-Renault pilótái Räikkönen és Grosjean következtek. Őket az utolsó helyről rajtoló Hamilton üldözte. Csapattársa Button továbbra is a pontszerző helyek végén szenvedett. Maldonado utolsó boxkiállásánál elment mellette Alonso és Räikkönen is. Ám 4 körrel később mikor a spanyolt is kihívták a Williams pilóta előzött. Ekkor Kimi Räikkönen vezette a futamot, de tudta ki kell még állnia, sőt Pastor Maldonado új gumijainak köszönhetően meg is előzte.
Majd jött a hajrá, a hazaiak kedvence és dél-amerikai pilóta között. Alonso dolgozott le hátrányából, de előzni nem tudott. A finn Räikkönen mindkettőjüknél gyorsabb volt ez idő tájt, de óriási hátrányt kellett ledolgoznia. A végére biztossá vált a Williams sikere, Sir Frank Williams nem akármilyen ajándéknak örülhetett 70. születésnapja után nem sokkal. Végül már csak a dobogót illetően a második-harmadik hely volt kérdéses. Hiába került közel Räikkönen a Ferrarit vezető spanyolhoz, megelőzni nem tudta. A negyedik helyen a Lotus másik versenyzője a francia Roman Grosjean végzett, majd Kobajasi, Vettel, Rosberg, Hamilton, Button, Hülkenberg volt a sorrend a pontszerző helyeken. Hamilton 8. helye külön kiemelendő, annak tudatában, hogy hátrasorolták. Jenson Button egy újabb gyengébb hétvégén van túl, de egy ilyen szoros mezőnyben minden pont számít. No, meg egy újabb Mercedes pontszerzés, ismételten Rosberg jóvoltából. Bár nem volt minden felhőtlen a Williams háztáján, hiszen a futamot követően kigyulladt a brazil Bruno Senna autója. A tűz természetesen a többi csapatot is érintette. Mint később kiderült 1 súlyos és 15 könnyen sérültje lett az esetnek. A kiindulópontot az szolgáltatta, hogy az egyik szerelő közelében berobbant egy üzemanyagtartály.

Két világbajnok között...

És csak érdekesség képen a szezon ötödik futamán az 5. futamgyőztesnek örülhettünk. Így reménykedhetünk, hogy visszatér az, amire 2007-2010-ig volt példa, nevezetesen az utolsó futamon dől el a világbajnokság sorsa. Bár a tavaly főlényesen diadalmaskodó kétszeres világbajnok Vettel holtversenyben vezeti Alonsoval a világbajnokságot, arra nem sokan mernének fogadni, hogy ez így is marad. Bár mindkettőjük kiváló pilóta, olyan neves versenyzők sorakoznak még mögöttük, mint Hamilton, Räikkönen, Webber vagy Button. De talán idesorolhatjuk Rosberget és Grosjeant is.
 

 

-jane doe-

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenhetmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr454553535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása