Beszélgetés Dr. Reglődi Dórával
 

PTE-ÁOK Anatómia Intézet docense

2002 – Akadémiai Ifjúsági Díj

2010 – MTA doktora

 
„A csendre emlékszem, ami a szívemben támadt”
Sütő András

Fotókiállításnak adott otthont múlt hónapban Pécsi Orvostudományi Egyetem Dr. Romhányi György Aula galériája. A képeken a szövettani metszetkészítés során keletkezett különleges megjelenésű műtermékek közül volt látható egy-egy, hozzájuk szépirodalmi idézet kapcsolva. Bár a kiállítás témája az egyetemünk által képviselt tudományból merítkezett, célja mégis az volt, hogy rámutasson: a művészi továbbgondolás, dolgok mögé látás segítségével e területről is csodálatos szépségek tárulhatnak elénk. Ezt az ötvöző szemléletmódot valóban találóan és kifejezően jelenítette meg a „Műtermékek Művészete” című fotókiállítás. Külön érdekesség, hogy e képek alkotójával, Dr. Reglődi Dórával éppen MTA doktori védése után beszélgettünk.

Igen sok képet tartalmaz a kiállítás, mennyi idő volt összegyűjteni őket?

Konkrétan a gyűjtés elég rövid idő alatt megvolt – idén nyáron egy pár alkalommal fotóztam őket –, viszont az ötlet már nagyon régi. Tizenhat éve oktatok szövettant, ez idő alatt számos alkalommal kérdeztek rá a hallgatók különféle szokatlan, elütő részekre a metszeteken, hogy pontosan mik is ezek, és hogyan jöttek létre. Ezek műtermékek voltak, melyek többnyire egyszerű porszemek, szöszök, levegőbuborékok vagy törött fedőlemez részek, de mégis nagyon változatos kombinációkban képesek megjelenni a látótérben. Az utóbbi években annyi szép műterméket láttam, hogy éreztem, ezeket mindenképpen le kellene fotózni! Viszont erre csak most nyáron volt időm.

Megvoltak a pontos emlékek, hogy mit szeretne fényképezni?

Nem, mert tényleg nagyon sok műtermék van mindenféle metszeten. Végignéztem belőlük több százat, és amin megragadott egy-egy szép rész, azokat fényképeztem le a mikroszkóp alatt. Először csak annyi volt bennem, hogy ezek esztétikailag szépek, és ezért gyűjtöm össze magamnak. Viszont az első fotózás után, mikor otthon nézegettem a képeket, az egyikről hirtelen beugrott egy idézet...

Melyik volt az?

Erre nem emlékszem, de ha végignézem őket, eszembe jut.

Ha szabad egy megjegyzést, engem nagyon megfogott az a kép, melyen üres, fehéres háttérrel egy opálosan fénylő körforma lebeg, hozzá az idézettel: „Csak a csendre emlékszem, ami a szívemben támadt”

Sütő András idézete, lehet, hogy pont ez volt az, mert emlékszem, hogy az elejéről való volt… Ezután tudatosan elkezdtem keresni minden képhez egy-egy oda illő idézetet, de törekedtem arra, hogy ezek semmiképpen se legyenek elcsépelt, sokat ismételt szavak. Tehát nem valami „Gondolatok könyve” vagy hasonló, hanem azokból a Márai vagy Sütő András művekből válogattam, amiket sokat olvastam, és úgy éreztem, hogy személyesen mondtak nekem valamit. Sőt, ezt annyira fontosnak tartottam, hogy habár József Attila a kedvenc költőm, még tőle sem használtam fel sok idézetet, pusztán azért, mert őt amúgy is sok helyen, sokszor idézik. Inkább kerestem regények közepéről egy-két odaillő, érdekes sort.

Sokat kell olvasni ahhoz, hogy Camus, Móra vagy éppen Márai legkülönbözőbb regényeiből idézhessen valaki...

Régen tényleg nagyon sokat olvastam, különösen az egyetemi éveim alatt volt jellemző, hogy a vizsgaidőszak után, nyáron belevetettem magam tengernyi olvasmányba. Sajnos erre mostanában már nincs túl sok időm. Viszont akkoriban volt egy kis könyvem, amibe mindig beírtam azokat az idézeteket, melyek bármilyen okból megtetszettek. Mikor elkezdtem gyűjteni a képekhez az idézeteket, először megkerestem ezt a kis könyvemet.

Körülbelül hány idézet van benne?

Több száz biztosan.

Kissé melankólikus, mondhatni szomorúan szép sorok olvashatók a képeken, amik odaillenek, hiszen a fotókról jellemzően valami megfoghatatlan, távoli béke hangulata árad. Ezt leszámítva vannak kifejezetten vidám idézetek is a kiskönyvben?

Természetesen vannak vidámak, viccesek is, mert rengeteg helyről írtam össze őket. Amúgy szerintem talán könnyebb a szomorú, kiüresedett érzésekről, élethelyzetekről írni, mint hosszan verselni a felhőtlen boldogságról. Bár ez lehet, hogy a magyar írókra igaz különösen.

Mikor érezte úgy, hogy ezeket a képeket és idézeteket érdemes lenne másokkal is megosztani?

Igazából ez a gondolat nyáron, a fotózások után már megfordult a fejemben, úgy gondoltam, hogy az Orvoskari Napokra lehetne kiállítani. Ez az ötlet határidő jelleggel is ösztönzött, végül rövid időn belül el is készültem az anyaggal. Mikor ez megvolt, megmutattam őket egy-két embernek, és kérdeztem tőlük, hogy vajon csak nekem tetszik nagyon, vagy tényleg értelmezhető és értékelhető mások számára is? Ők mind azt mondták, hogy érdemes lenne megosztanom a nyilvánossággal. Így erősödtem meg abban, hogy ha ez másoknak is örömet szerez, akkor kiállítom. Itt szeretnék köszönetet mondani Kittkáné Bódi Katalinnak és a dékáni vezetésnek, akik szellemiekben és anyagiakban egyaránt támogatták a kiállítást.

Végül egy hangsúlyozandó gondolat az alkotótól?

Talán az, hogy igyekezzünk minél több dologban meglátni a szépet, hiszen az sokszor valóban a szemünk előtt hever, csak nem vesszük észre.

-Oszoli Dániel-

Az interjú a Confabula című hallgatói lapban (PTE-ÁOK) is megjelenik (2010 december), köszönhetően annak, hogy munkatársunk mindkét szerkesztői gárdában dolgozva örvendezteti meg Olvasóit.