Ha csupán az volna derék Lengyel barátaink érdeme, hogy egy tisztességes, reformer pápát és Chopin kollégát grabancon ragadva, az ég felé növesztve a világnak adták, önzetlen, ingyen kegyelemből, már teljes joggal kihúzhatnák magukat, s járásuk lehetne peckes, bárhová is viszi őket életük kanyargós útja. Ugyanakkor tudom, előző mondatom szerkesztőtársaim java és Péter barátom is biztosan kiegészítené a Zubrówkával, mint önzetlen adománnyal; és lelkük rajta, legyen, emeljék fénybe fejüket!
Épen kitántorogtunk 2010-ből, amely évről hosszan értekezhetnék, de nálamnál sokkal érdekesebb tündérszálai is voltak annak a háromszázhatvanöt napnak, például Chopin év volt. Hagytuk is a szakférfiakat és szaknőket értekezni, be nem állva az értekezők sorába, mert tucatolni nem dívik minálunk, hiszen a tucatról tudjuk, hogy éppen tizenkettő, itt pedig minimum tizenhéttel, de inkább többel számolunk, így maradt drága Chopin-em 2011-re, hátha tudok magam is valami érdekeset írni az emlékév-nélküliség didergő egyedüllétében, hangsúlyozva, hogy pusztán a műkedvelő naivitásával közelítem meg az ábrázolást, némi szakirodalommal felvértezve önmagam, abból kifolyólag, hogy nekem a zongorista zeneszerző sokkal többet adott már, mint amit egy életen át meghálálhatnék, akárhány leütésnyi karakterrel.
Mindenesetre a január szigorú zúzmarájában talán jól esik majd belebújni néhány melódiába, miközben azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy bizony már hosszabbodnak a nappalok, szivárog el lassan a tél, és egyre bizonyosabb az újrakezdés lehetősége…
Folytatás következik...
-vj-
RSS