Tizenhét

Sejthető, hogy ez a szenvedély áradó vízként tört utat magának, pláne, hogy az ifjú Fryderyk leküzdhetetlen klimpírozhatnékja tehetséggel párosult, aminek köszönhetően hatévesen már tanárait megdöbbentő finomsággal nyomogatja a zongora billentyűit, folyékonyan olvassa a kottát, és leírni ugyan még nem tudja költeményeit, de ez nem akadályozza abban, hogy önálló, miniatűr szerzeményeket komponáljon. Híre futótűzként terjed Varsóban, és pikk-pakk az ifjú Amadeus Mozartéhoz hasonlítják tehetségét. Hiába, Európa mindig is jó táptalaja volt a kölyökzsenik szárba szökésének!

Játéka egyaránt kelt meghatottságot és megdöbbenést a szalonok hallgatóságában; előbbi megkapó rögtönzéseiből, utóbbi fergeteges gyorsaságából fakad. Tovább fokozza a döbbenetet, hogy frissen komponált művei egyszerűségük ellenére cseppet sem maradnak el a kortárs, varsói komponisták alkotásaitól; gondolhatjuk, hogy ezzel nem kevés főfájást okozva a zeneszerzőknek, de ez a posztolás mellőzi az intrika taglalását!
Ezek a korai művek közül némelyik a mai napig kedves a fülnek, mint például a B-dúr polonéz.
Ráadásul e korai műveket a nagy zongoristák is egytől egyig elismerik, és a mai napig eljátsszák közönségük előtt, ezzel is tisztelegve az ifjú zseni kézjegye előtt. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a polonézek haláláig foglalkoztatják a zeneszerzőt.
A parádés indulás és az emberekben ébredő kíváncsiság megnyitja a legfényűzőbb szalonokat is a zongoristapalánta előtt, aki lege artis el is kápráztatja hallgatóságát.
Ebből, a termékeny talajból növi ki magát, hogy végérvényesen halhatatlanná váljon, azonban erről majd a következő héten ejtünk billentyű- és klaviatúra leütéseket…

Folytatás következik...

-vj-