Tizenhét

Pórtömeg kínja felett küzdj, ember, bízva, de bízzál
Kincsed a buszban e hely - Ily boldogságra te lelj.

Invokáció (segélykérés, a Múzsa segítségül hívása)
Gyors kelte a nap reggel telefoncsengés ha felébreszt
Nincsen már: múlt a remény, ó buszsofőr, hát ne kímélj.

Fut, fut, fut, fut... rohan... kocog, sétálgatna, egy pillanat, s a busz hatalmas porfelhőt fújtatva maga után máris odébb vonszolja hatalmas gépezetét.
… Mert Ők mind arra esküdtek fel, hogy gondoskodnak rólunk, földi halandókról, nem csorbulhat lelki és testi(!) békénk, fiatalságunk, valamint tettre készségünkbe vetett hitünk: ergo a futás nem korfüggő. Nap mint nap tömérdek loholó/tajtékzó/dühöngő és fújtató elvtársat látni azon igyekezve, hogy az otthoni elkészülés okozta késésért némi testmozgással vezekeljenek - persze, hogy ’önszántukból’… (odanézz: csoda történt! A néni meggyógyult és botját maga mellett lóbálva kapkodja ödémás végtagjait. Mert Ők megérdemlik.) De a buszsofőr csak somolyog, bajsza, avagy nem-a-bajsza alatt, és vígan dudorássza a mottót:
Aki fut, az sportol. Aki integet, az búcsúzkodik. Az utas az, aki áll a megállóban és vár...

Propozíció (tárgymegjelölés)
Nyughatna-é emberi lény harcolván messzi helyéért,
Meglincsel-e most ez az úr - 8 mázsa van rajta: tán gyúr...

Nem vázolnám tovább a szituációt, hisz eme tapasztalat nélkül szép hazánkban nem adnak diplomát: s különben is, zsúfolt buszban sérülés (de minimum sértődés) nélkül utazni - maga a csoda. Érdemes az ablak közeli helyeket elfoglalni, pláne, ha egy F1-es pilóta helyettesíti ma a sofőr bácsit. Vagy legalább jól helyezkedni, szimpatikus kisfiúk, kislányok közelébe: s közös kék foltokat szerezve átérezni: „this is a beginning of a beautiful friendship”... és tényleg. A szakkönyvek éjt nappallá téve a sikerélmény értékeléséről zengedeznek. Kérem, azért ne bízzuk el magunkat: aki már feljutott a buszra, annak még cseppet sem jó. Sőt. Álltak már háttal ajtónak támaszkodva - mit támaszkodva, nyomódva, némileg kivasaltan - arcpirító közelségben? Vagy alighogy felszállva - igazolványt elrakodós-gyorsrepülős teleportra kényszerülni (busz eleje vs. a /világ/ vége...)? A tévhitekkel ellentétben ehhez nem kell alkohol - s a fájdalomszint azon nyomban a másnaposság tudatállapotába repít minket - Touchdown.

Enumeráció (seregszemle)
Gyermeki arc, mily őszinte csevegésed,
Szétnézvén, mint ez a nép – tarkállván buszba belép.

Fiatalok négyen-öten. Suliba el - suliból haza. Párbeszédük egyedisége zavarba ejtő: a csoport összes egyede ugyanazon töltelékszavakkal lop érzelemmentességet életébe. Néha cifrázzák, jó magyar szokásnak megfelelően, majd leszólják zsenge, még szeretetben nevelkedett társukat. Majd 2 karton cigivel zsebükben, láncaikat hordozva átmenetileg kilépnek aurámból. Néha hiszek nekik. Aztán leporolom a naivitásom és újjászületek.
Szőrös bácsi nagy pakkokkal, kis üveggel, fiatal, de nyúzott hölgy maga elé réved - kezében a gyermek épp nagy levegőt vesz: a szimfónia újraindul, második felvonás. A dallam (…) szabadon szárnyal, már rég lecserélte óvó-tartó karmesterét. Fekete hajú lány, piercinges srác: tekintetük ellentétes irányba mered. Iwiw adatlapjuk, s kulcsolt kezük jelzi ’kapcsolatban’. ’Látod, ez a szerelem... ’

In medias res
Gyónni ne félj, karszalag hőse előtt, ha elkapnak
Jegy nélkül semmi remény, pénzedet kéri: ez tény.

Tele van. Pont felfértem. Nem lehet baj. Kinyitották a hátsó ajtót. Ma jó napom lesz, beérek - alig 10 perc késéssel. Szimpatikus emberkék tömkelege. Á-á hé, ott: maga, mit... (a szóban forgó szereplő ekkor előhúzza aranyos kis karszalagját, kecsesen felhelyezi kabátjára - majd a törvény nevében szigorú ellenőrzésbe kezd. A jelenet további résztvevői arcszínüket változtatva, egyesek az épp nyíló ajtók /s boldogság/ felé kúszva, mászva, hömpölyögve remélik a szabadulást. A busz előtt is a Jegyek Őre vigyáz - a felszálló sincs biztonságban. Az előzőnél agresszívebb klón.) Zsebpénz huss, előadás huss, Viva la Vita Dolce Vita.

Deus ex machina (Isteni beavatkozás)
Gyorsítani, hajtani, messze kerülve a féket
Lámpánál sorsod a tét: késésről szól-e a lét.

Sorsforduló, az biztos. Régen a gyűjtögetett bogyók mézédesét értékelhették úgy, mint manapság a közlekedés apró-cseprő húzásait. Úgymint: forgalomhiány, jól belátható útszakasz, jelenlevő és értelmes(!) közlekedési táblák, hírt magukról nem mutató gyalogosok és biciklit tekerők... és persze a Zöld. S kimondani is alig merem: Zöldhullám... amikor már mindennek vége, késett a busz, be-beragad a forgalom, helyed sincs, meleged van és fázol, összeprésel a tömeg, miközben nyirkos valami szemetel az égből. Nos, néha a lámpák is tudnak jófélék lenni... és mikor az indulás pillanata zöld mámorban úszva járja át e nagy sárga tömeg testét... na akkor… na akkor mi jön??? - Hát a mentőőő -----

-tensi-