Tizenhét

Állt a kapu előtt. Nem nézett se jobbra, se balra. Arcán a hold ezüstfehér fénye játszadozott szinte gúnyt űzve vonásaiból: szarkalábat, mély ráncokat rajzolt a fáradtan csillogó szemek köré. A bejárat kovácsoltvas rácsozata rabruhaként árnyékolta be testét - a sötét csíkok szakadt, rongyos gúnyán alkottak új határokat. Valahol hátul falevél rezzent, utolsó sóhaja volt ez a hűvös éjszakai szélnek. Pár kósza hajtincsbe kapott még bele mohón, majd nekiütközve a romos várfalnak végképp nyugovóra tért.
Hasonló gondolatok jártak a kapu előtt szobrozó fejében is - de erőt vett magán, s figyelmét az éj örökmozgó csendjére fordította. Az erdő szégyenkezés nélkül ontotta magából az éjszaka nesztelen lármáját, egyszer lázongó hangtalanság vegyült a levegőbe, máskor vérszagú, ádáz harckészültség zaja hallgatott. Végül minden hang kikopott, s kérés nélkül törtek elő a Vigyázó saját, kesernyés gondolatai. Monoton egyhangúsággal zakatoltak, már vagy századszorra keményítették meg arcvonásait: újabb és újabb emlékeket felidézve- könyörtelenül kiráncigálva- rég elfeledettnek tudott múltjából…

”Kicsi gyermek futott a napfényes ligetben, sáros ruhája régóta tartó játszadozásról árulkodott. Közvetlenül előtte szökőkút: méltóságteljesen, egyenletes csobogással vette tudomásul a jövevény közeledtét. A gyöngyöző nevetésre pár rakoncátlan vízcsepp azonnal kiszökött ívéből, s később már hiába próbálta félresikeredett pályáját helyrehozni a maszatos arcon. Hang hallatszott valahonnan messziről, édesen, hívogatón, s a nagy kék szempár –cseppet sem törődve a terméskő-szobrok rosszalló tekintetével- gondolkodás nélkül vetette magát az ösvény, s egyidejűleg a hallott zaj irányába…”

…hirtelen felhők takarták el a holdat, átölelve, fenségesen. A kapu előtt álló egy pillanatra lehajtotta fejét, majd kezét a kapu vasmarkolatára helyezte. Itt az idő-…

Köszönöm, ennyi!- éles hang hatolt át a termen, visszhangja már a kamerák ide-oda tologatásának sikolyaival versenyzett. Pillanatokon belül fáradt, otthonra- éhezett emberek nyüzsgése töltötte be a színteret: egyesek a gipszkarton szökőkutat lökték el az útból, mások jelmezeket, papír-leveleket/ágakat cipeltek. Valaki még a holdat is imbolygásra késztette egy hosszúnyelű mikrofon közreműködésével. Az egyik sarokban immáron elcsendesült kisgyermek majszolta ajándék-csokiját: néha álmosan fel-felpillantott a közelben serénykedő nőre, akiben hazajutásnak egyetlen aprócska lehetősége rejlett. Majd, alig egy óra alatt szinte teljesen elpárolgott a tömeg, megszűnt a duruzsoló, halkabb- hangosabb alapzaj, s a reflektorokat lekapcsolva mély, felkevert porral teli csend és sötétség szállt a teremre.
Az épphogy berobbant Világ gondjai, történései árnyékot sem hagyva viharzottak ki, pár kiürült kávéspohár, magára hagyott papírlap árulkodott csupán a Jelen káoszáról.
Aztán egy pillanatra mintha visszatért volna az erdő áhítata - hűvös, lenge szellő bágyadtan kísérelt megragadni egy éledni látszó falevelet, s a meggyalázott égitest kínok közepette csillámos fényt varázsolt a tájra. Mintha ott állt volna Ő is- a kapu előtt. Nem nézett se jobbra, se balra…- és megelevenedni látszott a Képzelet világa áthatolva téren, időn, ott és akkor élni akart.
Villámgyorsan új erőre kapott a szél, az Őriző tiszteletteljes alakja rajzolódott ki az éjszakai fényben, s ruháján a vaskapuárnyék - hagyta csíkok terpeszkedtek vakmerőn. Azonban ők sem tudták elfedni a mindezidáig sötétben rejlő titkot: egy zsebbe gyűrt, szakadozott levél fehérlett a görcsösen szorító ujjak között. Szélén feltört pecsét, közepén zaklatott kézírással odavetett sorok- s akkor a leszegett fej árnyékába bújva, a kemény arcon könnycsepp csordult végig…-
Persze, erről az apró „hiányosságról” a Forgatókönyv nem tudott, se a statiszták, színészek, jelmezesek… lám- lám, a Képzelet néha bonyolultabb, mint várnánk: igazi arca oldal- ezrek rendjébe kényszerített betűk, fekete-fehérre nyomtatott sorok tömkelege között bújik meg. De ha beengedjük titkát az életünkbe, valahol – talán két popcorn és egy sms között- lehet, hogy mi is apró hétköznapi csodák részeseivé válhatunk…
Vagy túlzottan naiv volnék? Ugyan. Attól még, hogy a többiek tűkön ülve várják a film másfél órájába dunsztolt „folytatását”, én sejtelmesen mosolyogva morfondírozhatom a titok- többleten:
’A forgatás fél évvel elhalasztva. Válság van’ - bizony. …érzelmi.

- tensi -