Eljött ez a pillanat is. Hatalmas önbizalommal jelentettem ki friss kapcsolatomnak, hogy főzni fogok neki. Méghozzá indiait! Régóta terveztem, de valahogy most álltak úgy a csillagok, hogy tettlegességig fajuljon a dolog. Egyszerűbb ételeket játszi könnyedséggel összedobok, lásd szendvics,virsli, illetve tojásrántotta, de ha komolyabban kezdek gondolkozni, hát megjelennek a verejtékcseppek a homlokomon… No de lássuk, hogy is zajlottak az események.
Együtt intéztük a bevásárlást. Már a boltban éreztem, hogy emelkedik a pulzusom, és elindult bennem az a jóféle belső hisztéria, ami általában önmagam megkérdőjelezésében manifesztálódik („normális vagyok én?”). Aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy otthon vagyunk, a hozzávalók ki vannak pakolva a pultra, és nincs más hátra, mint nekilátni az előkészítésnek, darabolásnak, kavarásnak. Az uramat gondosan „elzavartam” tanulni, majd a Petőfi Rádióból erőt merítve belevetettem magam a főzésbe. Aki lenyesett mutatóujjat, kitépett hajtincseket vagy egyéb horrort vár, ki kell, hogy ábrándítsam. Minden simán ment. Valószínűleg nem tett rosszat a „szakmai ártalom” sem, miszerint gondosan kimértem, kikészítettem minden hozzávalót…
A csirkehusi lelkesen fehéredett a serpenyőben, magába szívta a curry esszenciáját (no meg a garam massaláét, ugyanis a fűszerezés idejére már felbátorodtam, és úgy véltem, ettől a csepp turpisságtól csak még finomabb lesz az egész) és végül könnyedén pihent meg a besűrítésre szolgáló tejföl-liszt kombóban. Recept szerint békén hagytam egy darabig, majd a végső kóstoláskor kitágult pupillával konstatáltam, hogy nem hogy reménytelen nem vagyok, de egyenesen remekeltem. Még vissza volt „Anyukám rizse”, ami szintén… hogy is fogalmazzak? Oltári lett! Na de, az egy dolog, hogy az én ízlelőbimbóim hogy reagálnak a főztömre, ott volt az igazi próbatétel, Michael véleménye. Erről elég, ha annyit mondok, hogy még lefekvés előtt is (a vacsi után 4-5 órával) eszébe jutott megdicsérni… Currys csirke, köszi!
- fruzsó -
RSS