A sertésszűz nem tréfadolog, különben sem illik a szüzekkel tréfálni. Pláne, egy Nővel sertésszüzet enni, az felér egy ígérettel, egy hamis esküvel, hogy „Okés, apukám, ne aggódj, jöhet tök is, spenót is, elfogy, csak ne aggódj!” Vagy kábé így.
Jogos a megtorpanás: malackaraj van. Ahogy a bevezetőben írtuk: ez lett a független változó. Csupán egy pillanatig tartott a pánik: mert a malackaraj bizalmi ügy. Nem sertésszűz, de pont azért szeretjük, mert nem az. Eldőlt, ott, egy pillanat alatt: malackaraj lesz, nem kajtattunk a szűz után!
Megy a vita állandóan, hogy lecsó vagy ratatouille? Persze adódik a válasz, mindegyik, de ne keverjük össze a dolgokat. A lecsót ugyanabból, de mindenki másként készíti. A ratatouille a francia testvér, esetemben a padlizsán-cukkini többletet jelöli. Azért alakult így, mert szerettem volna, ha az elomló lecsó mellett valami roppanós is kerül az ételbe, így utólag, az említett két zöldség kiválóan teljesített…
A bulgur az most megy, szerelem első látásra, sokat agyalok azon, hogy mennyi mindenhez használhatnám. Azért szeretem, mert szólóban is kiválóan teljesít, de ha csak a ritmus szekcióba szorul, akkor sem kell aggódni érte, mert hibátlanul végzi a dolgát: jó tanuló, jó sportoló! Lépjünk egy picit közel hozzá:
„A bulgur tulajdonképpen tört búza, Magyarországon a török éttermekben ’török rizsnek’ is nevezik. Leginkább a közel-keleti és a török konyha által kedvelt köret. A még éretlen vagy a meghántolt érett búzaszemeket párolják, kiszárítják, majd durvára összetörik. Mivel a bulgurt előzetesen párolják, ezért a magyarok által ismert búzadarától eltérően jóformán alig kell főzni, akár elég csak vízzel leforrázni. Az íze enyhén a dióra emlékeztet.
A bulgur kétféle méretben kapható: van nagyobb, rizsszem nagyságú fél-egész búzaszemekből álló, és egészen apróra tört, a búzadarához hasonlító. Előbbit köretként fogyasztják, utóbbi saláták, főtt ételek alapanyaga.” (forrás: wikipedia)
A Ferencesek utcájában (Pécs) van egy kiváló keleti fűszer- és alapanyag üzlet, bulgurt, sok egyéb kedvenc nyersanyag mellett, ott vásárolok.
"Hol van a bulgur?” Eskü alatt vallom, ez a mondat vj szájából hangzott el, a körülbelül 1 hete rendbe rakott kamrája ajtajában állva. „Ott van fent. A nagy dunsztos üvegben.” Ez voltam én. Több szem több bulguros üveget lát. Jelenleg egyet, amelyben kicsivel több bulgur volt, mint félüvegnyi. A bulgur olyan, mint régen azok a cukorkák, amiket kis tasakokban árultak, és ha az ember a nyelvére öntötte, pattogott a szájában. A bulgur nem pattog! Na persze várható volt, hogy a bulgurt is sikerül megfeleltetnem valami másnak, mint a flavour shakert tekerős légfrissítőnek. Jamie forog a sírjában, pedig a fickó még nem is halt meg. Ford Fairlane mondta valahogy így. Egy szó, mint száz, ebből a munkafázisból is serényen kivettem a részem. Paprikát szeltem, hagymát pucoltam és szintén szeltem. Fel kell, hogy hívjam a figyelmet némi párhuzamra. Annak okán nem tudok több és jelentősebb szerepet felmutatni, ami eme étel elkészítését illeti, mert közben én a süteménnyel és salátával foglalatoskodtam. Ok. Őszinte leszek. Az egész főzés egy nagy „mindenből kiveszem a részem, segítek, ahol tudok” főzés volt. Igény szerint rákevertem a készülő ratatouille-ra, amelynek házi vajban párolódó illata felülmúlhatatlan volt, és most, hogy visszagondolok rá, paprikaaromák szárnyán repülve megint a gáztűzhely előtt toporogva érzem magam. vj kézi habverővel, emberfeletti erővel segített a tojásfehérjéknél, vagy vaníliarudakat tört ketté (hosszában) és kapart ki. Oh, igen! Nincs otthon elektromos habverője. Akkor ez kellemetlen tényezőnek tűnt, viszont ma már a főzés kollektivizáló erejének mondanám. A legfőbb tanulság, de sokkal inkább tény, hogy mindketten mindenbe belenyúlva alkottuk meg azt a többfogásos menüt, amelyet magam is teljes szívemből ajánlok a kedves Olvasók asztalára, megevendő ételkülönlegességnek.
Hozzávalók: ratatouille
1 nagy fej vöröshagyma (nincs kompromisszum!)
5 db fehér lecsópaprika
2 db piros (kápia) édes paprika
3 db közepes paradicsom
1 db kisebb cukkini
1 db kisebb padlizsán
3 gerezd fokhagyma
1 csésze bulgur
1 evőkanál vaj
1 evőkanál pirospaprika
1 ág rozmaring
1 teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál kakukkfű (szárított is lehet)
Só, bors, ízlés szerint
A zöldeket összevágom (persze Deniblu mindenben segít): a hagymát félbe, majd félkörnyi ívekre; így szeretem, mert izgalmasak a rostjai. A paprikákat karikára. A paradicsomot forró vízfürdőben megszabadítom a héjától, majd kockákra vágom. A padlizsánt, cukkinit szintén felkockázom.
A vajjal (nincs feleselés, vajjal!) együtt elkezdem hevíteni a hagymát, amikor már jól sistereg, takarékra veszem. Mindig alaposan megdinsztelem, ha már üveges, rádobom a zöldpaprikát és csak egy nagyon kevés vizet, mert a zöldek sok zamatos nedvességet kiengednek magukból; úgy kell nekik, főjenek csak a levükben! Sózom, borsozom, fedő alatt párolom, vigyázva, kavargatva, nehogy odakapjon. Idő kell nekik, vagy háromnegyed óra. Félidőben rádobom a rozmaringot, kakukkfüvet, a pirospaprikát és az őrölt köményt, amit mindig frissen zúzok össze mozsárban, mert imádom az ilyenkor felszabaduló illatokat!
Mikor megpuhult a paprika, szépen rotyog a fazékban a balhé, akkor beleteszem az alaposan átmosott bulgurt, ami nagyjából tíz perc alatt megpuhul. Ha már puha a bulgur, beleteszem a fazékba a cukkinit és a padlizsánt, az áttört 3 gerezd fokhagymát és 5 percig rotyogtatom, vigyázva, hogy a cukkini és a padlizsán roppanós maradjon! A fokhagymát azért mindig a legvégén adom a rendszerhez, mert így illóolajai, amelyek fantasztikus magaslatokba emelik az ételt, nem vesznek el. Ha elkészült, félreteszem és hagyom a fedő alatt kavargó gőzben összeérni az ízeket.
A húst szeletelve vettük. Praktikusnak tűnt, kiszámítható, hat szelettel, négy főre biztosan elég, lehet repetázni is annak, aki nem bír betelni az ízekkel. Semmi faxni, só és bors, pont. Gondoljunk majdani olajunkra! Ne sózzuk be előre a húst, csak sütés előtt tekerjük rá a két említett kollégát.
Az öntöttvas wokomban sütöttem készre a szeleteket, olyan hőfokon, amelyen az egyéb serpenyők már elhajlanak. Öt-nyolc perc hevítés, majd bele egy kis olívaolaj, és a szeletek: egy-egy perc mindkét oldalon. Kész is, tálalható!
Együnk, ne vacakoljunk, mert kihűl…
Tálaláskor a bulguros ratatouille halomra teszem a hússzeletet, aminek a tetejét meglocsolom a hűtőből elővett, leszűrt, fantasztikus bazsalikomos olajjal. Eszünk, nincs dumálás, roppan a zöldség, árnyal a bulgur, a hús pedig a fűszerolajjal leigázza az ízlelőbimbókat.
Chardonnay-t ajánlok mellé, nyolc fokra hűtve.
Nincs még receptje hétvégére? Miért ne főzné meg éppen ezt?
RSS