Tizenhét

Úgy alakult, hogy előkerült ez az írás. Den barátomat megihlette és slam poetry-vel rímelt rá, amely holnapután fog megjelenni. Viszont a slam árva maradt volna a forrásvidéke nélkül. Így kerül ide ez az írás, 2007-ből. Akkor a Confabula orvoskari diáklapban jelent meg, ez még fontos.

II. Pro (az egyetlen megírható)

                      Mottó:

                        „ha egyetlen óra lenne az élet,
                         az utolsó percét Benned tölteném.”

                                                                    (Ákos)

Édesanyja vagy létezésemnek. Minden mozdulatom, a világban való létem egyetlen eredője a hitem, hogy egyszer megtalállak, hogy lesz pillanat, amitől kezdve minden mozdulatom, a világban való létem egyetlen eredője az lesz, hogy Érted tegyek, hiszen elválaszthatatlan társam leszel, és tudni fogjuk, hogy csak együtt érdemes. Az öled egyaránt forrása a szépséges, esszenciális gyönyörnek, és annak a kromoszómapárnak, mely egésszé építheti a bennem lakozó csorbát.
Szöges ellentéte vagy a világnak, melyben jelenleg a csalárdság, a megcsalatottság, a hazugság dominál. Te tisztaság vagy, az esőfelhők fölött ívelő szivárvány. Szín vagy: vörös és mélykék, lobbanó sárga, barátságos barna, megkapó barack, harmatszagú, harsanó zöld, illanó vérnarancs…

Szelídség vagy, az oltalmazás vágyának gyöngéd lehetősége. NÕ vagy, csupa nagybetűvel. Mindennek alfája és ómegája is, az alkonyban a csendes hazatérés, a reggelben pedig lobbanó napsugarak élén a játékos madárdal.
Melletted értelmet nyer a küzdelem. Az élet heves harcain túl Te vagy a béke. Kötszer vagy a sajgó sebre, elszenderítő simítás vagy a halántékon, és „kiskiflivé” gömbölyödő testmeleg szerelem vagy az elalvás elomló pillanataiban.
Sarokköve vagy életemnek. Miattad ragadom meg a lehetőséget, hogy Neked építsek fészket, óvó, családi békét, ahová nem tud betörni a mocskos világ. Templomok szentséges csendjét kínálom Neked, és azokban a napfelkeltékben akarom fürdetni arcomat, amelyek tenyeredből nyílnak!
Nincsenek illúzióim: tudom, hogy az élet kegyetlenül nehéz. De mivel létezel, mivel vagy a világban, így tudom, hogy érdemes! Érzem, hogy van lehetőség, hogy a mákonyon túl van méz, hogy a romjaimon túl van bástya, hogy nemcsak omlás, hanem épülés is az élet. Tudom, hogy az életvonalamban már ott ragyogsz, hogy szemben az instant nőkkel, Te valódi vagy, Te NÕ vagy!
A hangjegyek miattad árulják el titkos dallamukat, a bor érted nyitja fel tüzét, a tenger érted sír, amikor összetöri magát a dacoló sziklák lábán. A mozdulat csak üres pillanatsor, ha nem tudom, hogy a világban valahol vagy, s otthonom vagy. De mivel létezel, kitart hitem, és egy kicsit erősebben világít, hogy jusson másnak is. Felépítesz, és én felépítelek. Olyan titkos szövetséget kötünk, mely mások számára kikezdhetetlen. Befogadjuk a szépséget, a jóakaratot, a boldogságot, ugyanakkor leronthatatlanok leszünk a rosszakarat, a csalárdság, az erőtlen gonoszság fullánkjai számára. Esélyt kapunk a világtól, és tudom, képesek leszünk élni vele, mert ketten egészítjük a részt egésszé…
Tudom, hogy megtalállak…

-vj-