Hol kezdődik és ér véget a nemiség határa? Miből következik a tartózkodás nagykabátja? A komplementaritás sokkal inkább ad szilárdan megalapozott mentalitást, egymás többirányú kiegészítettségét. Hát kérdem én, ha férfi és nő között a kapcsolat puszta nemiségre alapozott félreértelmezések hada, akkor mindenkinek dugnia kéne a másikkal, vagy néha azért még mehetünk egy és ugyanazon buszon haza? Persze a nélkül, hogy bárki megvádolna valamilyen agyban vizualizált merevedéssel. Merevek a kérdések, szúrnak a tekintetek, fantazmagóriák gyártanak verítékben fuldokló orgiát két ember közé. Cuppogós körömpörkölt fantázia ez, amolyan állról lecsöppenő. Cukordepresszióban tajtékzó álmok korbácsolják irigy elméjüket. Szerelemgyerekei édes, zsírós süteményeknek, habszifonnal kilőtt megelégedések. Nevetség tárgya ez az egész. Égiszt kell vonnom magunk köré, mert a féltékenységtől felpuffadt egyedek, mind azt hiszik, hogy én megdugnám kegyedet.
Lehet így van. A hölgy valóban vonzó, de higgyék el nekem, hogy nem vágyom beporzó szerepre én. Bevallom, talán álmodok róla néha. Szirmait bontó lélegzetvétellel bizonyítva létem, éjjel, egy csendes órán, amit nem lát más csak a sötét. Tét nincs, az álom játékpénzzel fizet. Szuszogok, szájszegletemben megszáradt nyál láttatja kellemes alvásom egyértelmű jelét. Az ásításomhoz társuló nyújtózás centikkel növeli meg a bennem lakozó ember erejét. Nem tudom látni-e már a végét, de én láttam az elejét. Itt, a tudat mélyén megleltem biztonságom titkos zálogát, amely képes vért ontani csalódásra képességem dobogó szívéből. Álommalom őrli finomra a valóság durva szemcséit, porrá zúz időt és teret. Keretbe foglalja vágyaim nyughatatlan halmazát és ez így van jól. Nincs mit veszíteni. Ébren pedig, újra tisztán látom majd a köztünk feszülő távolságot, amely sokkal inkább közelség.
Brenda Ray egy példakép: