Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot.
Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.
A filmtörténet során feldolgoztak már háborút, szerelmet, novellát, különös, komoly és bugyuta történetet. Úgy tűnik, a 2010-es évekre elérkeztünk oda, hogy a film elkezdi saját magát feldolgozni. A Martin Scorsese által rendezett A leleményes Hugo például ilyen film, amely mesés köntösben mutatja be a korai filmtörténetet, és annak egy fontos alakját, még ha a film főszereplője egy, a Párizsi pályaudvaron magányosan élő árva kisfiú, aki édesapjától vágyik egy rejtett üzenetre.
Mellesleg akkor esett le a tantusz, hogy miért a cinema és ennek különböző alakjai lettek a mozi megfelelői több nyelvben is, amikor a film egyik főszereplője visszaemlékezéseiben elsétál a Lumiére fivérek mozgóképvetítő sátra mellett (szerintem a kedves Olvasók többségének nem fog ekkora meglepetésként szolgálni). Szeretem a szavak eredetét vizsgálgatni, nemrég a space, mint (világ)űr és a space, mint űr, üres billentyű kapcsolatán csodálkoztam el hasonlóképp.
Visszatérve a Mesére: tele van sablonos dolgokkal, pl. lehet tudni előre, hogy a mogorva bácsi (Ben Kingsley) nem mindig volt mogorva, hogy a gonosz ellenőr (Sasha Baron Cohen) el fogja kapni egyszer Hugót (Asa Butterfield), és túlzásnak tűnhet, hogy egy kisfiú hogy lehet ennyire tehetséges dolgok megjavításában. Ettől függetlenül szerethető film, igen még a karikatúraszerűen eltúlzott karakterek ellenére is. Szépek a felvételek, és az, hogy a mese egy valós filmtörténeti alakra épül. Hangulatosabbá teszi számomra, mintha az egész kitaláció lett volna.
Személy szerint a filmet a párizsi helyszín miatt franciául néztem volna legszívesebben… Aki mesére vágyik, nézze meg! Más, egyébként általam szeretett (Tégla, Viharsziget) Scorsese-filmekre cseppet sem hasonlít.
Hol kezdődik és ér véget a nemiség határa? Miből következik a tartózkodás nagykabátja? A komplementaritás sokkal inkább ad szilárdan megalapozott mentalitást, egymás többirányú kiegészítettségét. Hát kérdem én, ha férfi és nő között a kapcsolat puszta nemiségre alapozott félreértelmezések hada, akkor mindenkinek dugnia kéne a másikkal, vagy néha azért még mehetünk egy és ugyanazon buszon haza? Persze a nélkül, hogy bárki megvádolna valamilyen agyban vizualizált merevedéssel. Merevek a kérdések, szúrnak a tekintetek, fantazmagóriák gyártanak verítékben fuldokló orgiát két ember közé. Cuppogós körömpörkölt fantázia ez, amolyan állról lecsöppenő. Cukordepresszióban tajtékzó álmok korbácsolják irigy elméjüket. Szerelemgyerekei édes, zsírós süteményeknek, habszifonnal kilőtt megelégedések. Nevetség tárgya ez az egész. Égiszt kell vonnom magunk köré, mert a féltékenységtől felpuffadt egyedek, mind azt hiszik, hogy én megdugnám kegyedet.
Lehet így van. A hölgy valóban vonzó, de higgyék el nekem, hogy nem vágyom beporzó szerepre én. Bevallom, talán álmodok róla néha. Szirmait bontó lélegzetvétellel bizonyítva létem, éjjel, egy csendes órán, amit nem lát más csak a sötét. Tét nincs, az álom játékpénzzel fizet. Szuszogok, szájszegletemben megszáradt nyál láttatja kellemes alvásom egyértelmű jelét. Az ásításomhoz társuló nyújtózás centikkel növeli meg a bennem lakozó ember erejét. Nem tudom látni-e már a végét, de én láttam az elejét. Itt, a tudat mélyén megleltem biztonságom titkos zálogát, amely képes vért ontani csalódásra képességem dobogó szívéből. Álommalom őrli finomra a valóság durva szemcséit, porrá zúz időt és teret. Keretbe foglalja vágyaim nyughatatlan halmazát és ez így van jól. Nincs mit veszíteni. Ébren pedig, újra tisztán látom majd a köztünk feszülő távolságot, amely sokkal inkább közelség.
Ha azt mondom: Hunter S. Thompson, szerintem a Félelem és reszketés Las Vegasban az első dolog, ami a többség eszébe jut. Viszont van egy másik, történetként régebbi, filmként viszont újabb alkotás, ami hozzá köthető, és amiben szintén Johnny Depp kapta a főszerepet.
A Rumnaplót régebben láttam, és sajnos viszonylag kevés helyen játszották, pedig ha történetében nem is, de hangulatában erős produkcióról van szó.
A film alapjául szolgáló önéletrajzi elemekkel átszőtt könyvet Hunter S. Thompson 1961-ben már megírta (még a félelem és reszketés előtt), viszont csak 1998-ban jelent meg. Ekkor több hollywoodi filmügynökség is meg szerette volna filmesíteni, viszont a szerző akkor bólintott rá, amikor Johnny Depp kapta meg Paul Kemp szerepét.
Miről is van szó? Spoilerezés nélkül nehéz elmondani, de képzeljük el, mi lehet abból, ha egy alkoholt nem megvető újságíró, miután megcsömörlik a New York-i létben, Puerto Ricó-ban kezd új életet? A helyi lapnak ír, összeköltözik egy bozontos, de tehetséges fényképész kollégával, és megismer egy nagyon gazdag üzletembert, aki üzletet ajánl neki. Persze lesz bonyodalom bonyodalom hátán, megspékelve komikus jelenetekkel, egy csinos nővel és kakasviadallal.
Ha nem valami nehéz filmet szeretnénk megnézni, csak valami szórakoztatót, akkor a pont jó a Rumnapló. (Ne ugyanazt az őrületet várjuk a filmtől, mint a Félelem és reszketéstől.)
Na hahó Kata-lány! * Egy aprócska talány * számomra a kérés, * miszerint e békés *délutáni pihenőt * -csak, hogy én egy pihe nőt * mosolyokra bírjak- * ’stop’-oljam, és írjak * kacifántos verset, * mi furán-fura szerzet, * rímeket tekerget * kusza sorok között, * és kellőképpen lökött, * hogy jó vidámmá tegyen! * Azt mondom, ám legyen! * Szívesen gépelem * versem, hisz lételem * nálam a rímelés *-jópofi mímelés, * és amúgy is, ha nézem * az elmúlt kettő héten * a fészbukos cseteket, * és a százezer levelet, * azt látom, hogy téma * -bár kényes kicsit néha- * akad bőven arra, * hogy fakasszon e dalra! * Elsőként vegyük azt, * mi igazán kiakaszt, * hogy küldtél-e már zenét?! * Küldtél ám a fenét!... * Csak várok a rózsáim között, * miket türelmem öntözött, * de lassan feladom, * s helyette berakom * a saját dalokat, * azt’ vigadok nagyokat! * És figyi, * a Vidi!!... * Egy székesfehérvári * hogy képes eléállni * a nagy pécsi csapatnak, * kik ezerrel csapatnak * fel a tabellán?! * Maga a Magellán * se olyannyira szoros, * mint a pontverseny, mi okoz * főfájást most nekem! * Na, de nyugi veszem * én ám a lapot; pirosat vagy sárgát, * és mielőtt még tárnád * ily szókra a szádat: * „Az édes anyukádat! * Hagyd már a sok fricskát, * mert nyitod ki a bicskát * itt benn a zsebemben!...” * azelőtt megteszem, * hogy elküldöm pár körre * kényszerpihenőre * a kéretlen szókat, * s helyette csak jókat, * meg csupa szépeket * írok majd én neked! * Például, hogy húsvét * köszönt reánk ismét, * és ez jó alkalom arra, * hogy három napig falja * mindenki a sonkát, * és hogy meglocsolják * minden szép lány fejét, * ki vette idejét, * és rászánva egy estet * tojásokat festett! * Szóval móka és öröm * van most a köbön!* Élvezzed, kérlek, * hogy immár a télnek * nyoma se maradt, * és süti a hasad * -vagy bármit, mit engedsz- * a napunk, és szebb lesz * a bőrödnek színe! * Na, de ily messzire * nem is kell mennünk, * mert csupán a lelkünk * állapotát nézve * is meg leszünk igézve * egy kicsiny napfény által! * Most pedig egy bárddal * elvágom e sorokat, * tüzes tavasz-lázban * hideg sör borogat... * Mielőtt ezt innám, * azért azt még írnám, * hogy kívánok csupa jót, * és sok macsó locsolót!
Kedden és szerdán a Bajnokok Ligája elődöntőinek első meccsein olyan két eredmény született, amire csak kevesen mertek volna fogadni nagyobb tétben. Bár igaz, mind a Bayern München, mind a Chelsea hazai pályán kezdett, és ők is rendelkeznek néhány kitűnő játékossal, az ellenfelek - véleményem szerint - a világ jelenlegi két legjobb csapatai voltak. Nevezetesen a Real Madrid és a Barcelona.
FC Bayern München – Real Madrid CF 2-1 A müncheni Allianz Arénában, amely a döntő helyszínéül is szolgál majd, a bajor sztárcsapat 2-1 arányban múlta felül a királyi gárdát.
A meccs bár szoros volt, megérdemelten egy kései Mario Gomez góllal behozta a München a mérkőzés 90. percében. De nézzük mi is történt előtte. A hétvégi bajnoki főpróbákon a Bayern gyengén muzsikált. A szurkolók mindenképpen többet vártak hazai pályán a Mainz elleni 0-0-nál. Már csak annak fényében is, hogy az előző fordulóban lényegében a bajorok elbukták a bajnokságot a címvédő Dortmunddal szemben, miután 1-0-ra kikaptak Jürgen Klopp fiaitól. A Real Madrid főpróbája jobban végződött. José Mourinho legénysége 3-1-re győzte le a kiesés ellen menekülni próbáló Sporting Gijón csapatát. Bár a baszk kiscsapat még vezetett egy büntető révén, nem tudták tartani a lépést a sztárokat felvonultató fővárosiakkal. De térjünk is rá az előadásra, azaz a BL elődöntőre. A Bayern hazai pályán meggyőzőbbnek tűnt, de ez minden. Lelkesítette őket valószínűleg az is, hogy majd saját stadionjukban rendezik a finálét május 19-én. Uli Hoeneß, a Bayern elnöke elmondta, jó lenne, ha a játékosok észrevennék, hogy azért hozták a döntőt az Allianz Arénába, hogy ott a Bayern München fellépjen, és meg is nyerje azt. A félidő első helyzete a 7. percen Benzema előtt adódott, de lövését Neuer tolta szögletre. Az első félidő 16. percében Frank Ribéry szerzett vezetést a németeknek. A francia 2007-ben egyébként Madridban is kiköthetett volna a nyári átigazolási időszakban. A gól előtt véleményem szerint Badstuber kezéhez ért a labda, viszont a 2010-es VB döntő bírája, az angol Howard Webb vagy nem látta, vagy nem ítélte szándékosnak. A gólt megadta - tehát szabályos – vezet a Bayern. Innentől a hazai csapat akarata érvényesült, C. Ronaldo és társai haloványak voltak.
Gólöröm.
Az 53. percben az eddig hiba nélkül működő bajor védelem kapitulált, mikor szép összjáték után a török-német Özil, egy C. Ronaldo passz után betalált. Jupp Heynckes csapata volt, aki jobban akarta a győzelmet, ezt olyan cserék is igazolták a Madrid részéről, mint Özil- Marcelo. Persze azért legyünk korrektek, később két támadó szellemű cserét is végrehajtottak, bejött Granero és Higuaín. Viszont ettől még nem nőtt a támadók személye a pályán, mert így lement Di María és Benzema is. José Mourinhónak és csapatának tökéletes lett volna az X. Ezért szép játék a labdarúgás: mindig történik valami, amire nem számítunk. Így a meccset a már említett Gomez-gólnak köszönhetően a németek nyerték. Azt ne is várjuk, hogy Cristiano Ronaldo és társai a Bernabéu-ban nem próbálnak korrigálni. Ez a csapat képes is továbbjutni, vagy ha úgy tetszik, visszatérni Münchenbe, olyan játékosokkal a csapatban, mint C. Ronaldo, Iker Casillas, Sergio Ramos, Kaká vagy éppen Benzema. Hadd ne kelljen sorolnom a neveket a túloldalról, akik szintén játszanának a döntőben.
Gomez győztes gólja
Szerintem a bajor győzelem ellenére még mindig a Real Madrid az esélyesebb a döntőre. Az ő malmukra hajthatja az is a vizet, hogy Münchenben úgy tűnik, nincs minden rendben a játékosok között. A mérkőzés után a Bayern talán két legnagyobb sztárja, Robben és Ribéry verekedtek össze; ha lehet hinni a híreknek, egy szabadrúgáson különböztek össze, azaz hogy ki is végezze el. Hoppon maradtak egyébként mindketten, mert a nevető harmadik, Toni Kroos tüzelt. A spanyoloknak intő példa lehet, hogy a német együttes meg tudta verni őket, hiszen ez eddig ebben a szezonban csak két másik csapatnak sikerült. Ebből az egyik gárda a másik elődöntőben érdekelt, és a Barcelona névre hallgat. Ők ráadásul háromszor múlták felül a királyiakat, és ne feledkezzünk meg a remek szezont futó Levante csapatáról sem. José Mourinho nem aggódik, szerinte csapata továbbjuthat. A Bayern München győzelmét csak szebbé teszi, hogy olyan együttest győzött le, amely még nem került hátrányba a BL idei kiírásában, és 2009 decembere óta nem kapott gólt az első félidőben. További találgatásokba értelmetlen bonyolódnunk, mert minden egyes kérdésünkre csak jövő szerdán kapunk választ, a spanyol fővárosban.
Chelsea FC – FC Barcelona 1-0 Rögtön az elején szögezzünk le két dolgot: 1. A mérkőzés legnagyobb hőse vitathatatlanul a Chelsea cseh portása, Petr Cech volt (persze Drogba mellett). 2. A 90+3 perc alatt a jobban, illetve szebben játszó csapat az FC Barcelona volt.
Előzetesben a Chelsea csak remélni tudta, hogy nem lesz olyan gyenge a játékvezetés, mint volt három éve. Akkor a norvég Övrebo közreműködésének köszönhetően négy jogos tizenegyest sem kaptak meg. Ezt figyelembe véve nehéz elképzelni, hogy nem Terryék jutottak volna az akkor Rómában rendezett döntőbe. A mostani játékvezetésre nem lehetett panasz, a német Felix Brych kellett hozzá, hogy a Stamford Bridge közönsége jó bíráskodást láthasson. Gondoljunk csak a hétről hétre kritizált angol játékvezetőkre. Sokan a 2009-es meccs visszavágójának tekintették az összecsapást. Meglátásom szerint sok különbség van a három esztendővel ezelőtti csapatokhoz képest. Az akkori Chelsea közel volt a csúcsformájához, ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy 2008-ban döntőt játszottak. A Chelsea játékosai azóta is próbálták teljesíteni orosz tulajdonosuk, Roman Abramovics talán legnagyobb álmát, nevezetesen megnyeri a Bajnokok Ligáját.
Szimplán Chelsea
De térjünk át ’12-re. Az angolok útját a kieséses szakaszban az olasz Napoli és a portugál Benfica próbálta keresztezni. A katalánokét a német Bayer Leverkusen és az olasz AC Milan igyekezett elvágni. A Chelsea óriási mérkőzésen (az egyik legjobb, amit valaha láttam) hosszabbításban ejtette ki Diego Maradona egykori csapatát, a Napolit. Éppen a portugálok ellen is megüthették volna a bokájukat, de kettős győzelemmel masíroztak az elődöntőbe. A Barca első egyenes kiesésben vívott párharca elég simának mondható a németek ellen, emlékezzünk csak Messi 5 góljára a Camp Nouban. A legjobb nyolc között a Milan elleni idegenbeli döntetlen után, hazai pályán sikerült kiharcolni a továbbjutást. A londoni kékeknél elengedhetetlen kiemelni az edzőváltást. Amióta Roberto Di Matteo átvette a Chelsea vezetését mint megbízott menedzser – megtáltosodott az angol együttes. Mivel még mindkét csapatnak fontos céljai vannak a bajnokságban, a főpróbák is lényegében előadásnak számítottak. A célok persze különböznek, amíg a Barca a bajnoki címért küzd, addig a Chelsea a BL indulást jelentő negyedik helyet próbálja elcsípni. Igaz, hogy Angliában is rendeztek a hétvégén bajnoki fordulót, de a kékeknek nem ott, hanem Wembley-ben volt jelenésük az FA-kupa elődöntőjében. Az akadályt Lampard és társai sikeresen vették, 5-1 arányban múlták felül a városi rivális Tottenham Hotspur csapatát. A Barcelona elődöntőre melegítő mérkőzése döcögősebbnek bizonyult, miután csak egy eléggé vitatott Messi büntetővel tudták elvinni a 3 bajnoki pontot a Levante otthonából. Nézzük magát a meccset, amiért mindenki idekattintott. A mérkőzés első komoly helyzete a katalánok előtt adódott, mikor Alexis Sánchez a 9. percben a felsőlécre emelt. A német bíró engedte a kemény játékot, Cahill a 25. percben lökte fel Iniestat, amikor a tizenhatos vonala körül járt – de sípja néma maradt. A mérkőzést ez idő tájt katalán rohamok és gólhelyzetek mellett Petr Cech védései jellemezték. A 43. perceben Cesc Fábregas emelését Ashley Cole mentette nem sokkal a gólvonal előtt. A félidő végén pedig, mikor már senki sem várta, egy Lampard labdaszerzés és egy Ramires gólpassz után, Drogba megszerezte a vezetést a jobbára csak védekező Chelsea-nek.
A kép csalóka, nem Puyol és a Barca, hanem Drogba és a Chelsea volt a legmagasabb
A második félidőben a kékek ismét kénytelen voltak a kontrákra építeni. Segítségükre volt az eső is, hiszen az ázott talaj gátolta a technikás katalán sztárokat. Tegyük hozzá, bár futballisták milliói aláírnák, ha olyan formában tudnának játszani, mint az este folyamán tette: Messi, Xavi, Iniesta vagy éppen Fábregas, viszont ezen az estén nem voltak magukhoz mérten csúcsformában. Ehhez hozzájárultak a Chelsea játékosai, akik mindent megtettek, hogy megakasszák a katalán gépezetet. Az elefántcsontparti Didier Drogba azok mellett, hogy csapata egyetlen gólját szerezte, elévülhetetlen feladatokat látott el a védőmunka tekintetében is. Jegyezzük meg, néhány műeséssel mosolyt csalt a kék hívek arcára. A mérkőzés első cseréjét Josep Guardiola hajtotta végre, a chilei Sánchez helyére küldte be a tavalyi döntő egyik gólszerzőjét, Pedrót, akivel szemernyit sem gyengült a Barcelona. Guardiola másik cseréje is posztra történt, minden bizonnyal vérfrissítés céljából Thiago Alcantara váltotta Fábregast. Végül a mester pályára küldte Xavi helyére a fiatal Cuencát is. Az angolok mindössze két cserét eszközöltek: Kalou érkezett Mata, Bosingwa pedig Ramires helyére. A padon maradt Essien (2009-ben ő jegyezte a Chelsea gólját) és Fernando Torres is, aki, mióta eligazolt Spanyolországból, nem találkozott tétmeccsen a Barcelonával. Végül a történelem majdnem ismételte önmagát. Éppen most nem Iniesta lőhetett volna gólt, hanem a hosszabbítás perceiben Pedro, illetve Sergio Busquets előtt adódott talán a két legnagyobb ziccer. Bár addig sem voltak kisebb lehetőségek a katalánok előtt, gondoljunk a néhány perccel ezelőtti Puyol fejesre. A mérkőzés lefújását követően a Stamford Bridge-re kilátogató 41.841 néző nagyobb része boldog volt. A Chelsea előnye sokat érhet, főleg annak tükrében, hogy nem kaptak gólt, de butaság lenne azt feltételezni, hogy Messi és társai ne lennének képesek a Camp Nouban bárkit gólokkal legyőzni.
Messi nem hiába fogta a fejét
Di Matteo tökéletes játékról beszél, de óvatos, csak 50 % esélyt ad csapatának. Josep Guardiola talán kissé neheztelt érte, hogy az angolok 10 emberrel védekeztek, de kérdezem én, mit lehet mást tenni a világ legjobb, és ezek mellett legszebben játszó csapata ellen. A katalán mesternél már a Chelsea az esélyesebb a döntőbe jutásra, bár én nem vagyok benne biztos, hogy ezt őszintén mondta. Petr Cech szerint csaknem 100 %-on teljesítettek és ha egyszer betalálnak, a Camp Nouban tovább is léphetnek. A Barcelona persze otthon képes annyi gólt szerezni, hogy egy angol találat a katalán fővárosban kevés lehet. Mondjuk, ahogy Cech is elmondta, a 2009-es elődöntőben nem kaptak gólt idegenben. Találgatásokba bonyolódni nem érdemes, minden kérdésünkre április 24-én este tizenegy óra tájban választ kapunk – hacsak nem lesz hosszabbítás, mint a két csapat 2000-es negyeddöntőbéli találkozásakor.
RSS