Aztán újra írt. Nap mint nap. S bár csak egy (profil)kép volt, egy egész világot álmodhattál mögé. A stílus megteremtetett álmodója által, s az álarc az öledbe hullt. Te választottad. Elég egy regisztráció, csak egy jól hangzó név, egy jelszó, s az utolsó kattintás. Valahol minden itt kezdődhetett.
Gratulálunk, jött a visszajelző mail, s máris részévé váltál egy új & hatalmas rendszernek, egy ismeretlen, s változtatható világnak, melyben egy porszem/egy adatlap voltál csak - magad is, olyan élettel, olyan érzelmekkel és tényekkel, melyet Te alkothattál meg. Nem volt szükség további kapcsolatkeresésre, jött az magától. Lájkolt, megpókolt, szívet, virágot, kismacit, cukiságokat küldött, s csak azon vetted észre magad: visszabököd, lájkolod, pókolod, automata az az egy kattintás is, holott talán nem is ismered. Hogyan is ismerhetnéd - soha nem láttad. De lehet, hogy beszéltetek már, sőt, lehet, hogy minden este vár valaki valamit; egy jelet, egy mosolyt, egy választ - majd megkapja, s talán a még élő mimikán egy mosoly suhan át, aztán csak folytatódik a vége-hossza arctalanság, a maga csodálatos varázsával. Valóban. Varázslat. A misztérium azonban egy kicsit mindig csalóka. A leginkább szakavatottak és hozzáértők járnak jól. Szóval ott tartunk, hogy eleinte csak párszor nézel fel, tényleg 5-10, max. 20 perc a napból mindenkinek jár. Csak egy e-mailre válaszolsz, csak 1-2 fényképet böngészel végig. Leellenőrzöd a volt barátok/barátnők „állapotát”, elcsámcsogsz az ’új’ véget nem érő hibáin, majd, mint aki jól végezte dolgát, tudatod a közzel, hogy szép vagy rossz, netán szörnyű a világ, az időjárás, a kedved, a meccs, bux index, a világgazdaság, avagy egyszerűen V+ min. 8 db ÁÁÁ-val fejted ki – tudod, hogy mindenkit érdeklő - véleményed. Talán ezzel még nincs is baj - ( …vizsgaidőszakban, az utolsó mentsvár látni, hogy most bizony más is nagyon szenved…) no de ott tartunk, hogy a nagy Ő van a levegőben… vagy ideje lenne ott lennie. Hisz fiatalságod múlik-múlik, soha vissza nem tér. S te csak bámulod a képernyőt, teszed fel a képeket alul/fölül/hátul/elölnézetből, egyre kevesebb és kevesebb ruhadarabbal, egyre több és több réteg sminkkel, oh gyermek, hova jutottál... nézz végig magadon!

Vajon élőben ugyanaz vagy-e? Vajon élőben létezel-e még?
- Az Anyuka lépett be a poszterekkel kitapétázott szobába (kéjtanya?). Kikészítette lányának a pink falatnyi szoknyát a push up-os toppal (igen, már ilyen is van…); majd a feketecsipkés tangát és végül gyengéden a kupacra fektette - a még nem, de a buli során biztosan fel- vagy lefutó - apró szemű neccharisnyát is. Frissen vasalt mindahány - nehogy megszólják a barátnői… A kis cafka akkor libbent ki a fürdőből, szeme körül füstkarikák, körme neonzöld, frizurája égnek áll.
- Menj má’ mutter, öltözöm…!
Anyuka csendben csukta be az ajtót, s csak szíve suttogta:
- Gyorsan felnőnek, hiába…

-tensi-