Tizenhét

Ebben a kultúr-idillben cseperedett az ifjú Chopin, ahol a csütörtökök egymásba érésével újra és újra felcsendült a muzsika, a vendégek és a líceum lakóinak legnagyobb örömére. És hiába pörgött a zenés-táncos balhé, nem kerülte el a vendégek figyelmét, hogy a zongoramuzsika a legszenvedélyesebb játéktól is elvonja az ifjú – öt éves – gyermek figyelmét, nem beszélve a nagynénik ádáz gyömöszöléséről…

A hallott futamokat a zongorát éppen csak felérő Chopin egyre kitartóbban próbálta utánozni, megismételni.
Kíváncsiságát olyannyira felcsigázta a romantika hajnalának piano muzsikája, hogy a legenda szerint a házvezetőnőre minimum egy alkalommal ráhozta a frászt, aki az éjszakai téblábolás során (feltehetően nicturia) szellemet kiáltott, holott csak a szobájából kiszökött, hosszú fehér hálóinges Chopin próbált az éj leple alatt klimpírozási kényszerén enyhíteni… Szerencsénkre nem úgy járt, mint a szintén fehér hálóinges nőalak az Indul a bakterházban;

vagy legalábbis erre nem tér ki az emlékezet, azonban attól kezdve a házvezetőnő zsebében minduntalan volt egy fiolányi coronaria spasmus-t oldó tabletta…
 

Folytatás következik...

-vj-