Elérkezett 1830 ősze és ezzel együtt a szükségszerű döntés kényszere: Fryderyknek külföldi utazásáról. Ezúttal hosszabb, két-hároméves tanulmányútról esett szó, mely Bécsen, majd Olaszországon keresztül vezetett volna Párizsba, a művészetek Mekkájába.
Azonban Európán egyre erősödő lázongáshullám söpört keresztül, amelyet demokratikus erők szítottak a feudális, abszolút kormányzás ellenében. Érthető, hogy ebben a feszült politikai helyzetben apja nem akarta útjára engedni Fryderyket, ráadásul Varsóban a cári hatóságok nemegyszer megtagadták az útlevél kiállítását.
Aztán fordult a kocka, Bécs nyugodttá vált, Varsó pedig a forrongások bölcsőjévé, így immáron szülei szorgalmazták a fiú mielőbbi útnak indulását. Azonban Chopin úgy tervezte, hogy utazása megkezdése előtt búcsúhangversenyt tart, ahol bemutatja elkészült, legfontosabb szerzeményét, az e-moll zongorahangversenyt.
A korábbi, sikeres taktikának megfelelően, ismét házi hangverseny előzte meg az ősbemutatót, ahová számára fontos embereket, művészeket, irodalmárokat hívott meg. A vendégek között jelen lévő Witwick rögvest a hangversenyt követően rajongó cikkeket írt:
„Sietek megosztani az örömteli hírt a zenebarátokkal és az őstehetségek kedvelőivel: Fryderyk Chopin megírta második nagyszerű zongoraversenyét. […] Zseniális mű. A gondolatok eredetisége és varázsa, a képzeletvilág gazdagsága, a tehetséges hangszerelés, végül a mesteri előadás mind elbűvölte a hallgatóságot. […] Rövidesen, állítólag még a hónap vége előtt külföldre utazik. Szülőföldje lakóinak szeretete mindenütt vele marad.”
Az ünnepélyes koncertet, melyen szülővárosától és országától elbúcsúzott, 1830. október 11-én tartották. Az e-moll zongoraverseny mellett eljátszotta a Fantáziák lengyel témákra című darabját.
Nagyon jól sikerült a hangverseny, ezúttal Chopin is elégedett volt, és Tytus barátjának a következőket írta: „Megtelt a terem […] Zajos taps […] Elárulom neked, még sosem sikerült ilyen nyugodtan együtt játszanom a zenekarral. Ezúttal csak az utolsó mazurka kapott tapsvihart, ezután kihívtak – egyszer sem fütyültek, és maradt időm 4-szer meghajolni, de most már emberhez méltón, mert Brandt megtanított rá.”
Néhány nappal elutazása előtt barátai ünnepélyes fogadást adtak tiszteletére. A búcsúzás nem sikerült könnyesre, mert a mendemondák szerint patakokban folyt a bor, és énekkel, tánccal búcsúztatták az ifjú művészt, barátot.
1830. november 2-án Chopin néhány ládába csomagolt életével postakocsira szállt, akkor még nem sejtve, hogy a Lengyel Királyságot még ugyanebben a hónapban elragadja a nemzeti felkelés hulláma.
A városhatárnál Elsner és a konzervatórium több diákja „tartóztatta fel”, és egy dallal búcsúztatták, amit az öreg professzor külön, erre az alkalomra komponált:
Ó, lengyel hazában szülött,
Talentumod zengje a föld.[…]
Ref.
Kelljen mégoly messze menni,
Szívünk közepében hordjuk szíved mi;
Talentumodat itt sosem feledheti el,
Kívánjuk, mindenütt pártoljon a siker.
Fryderyk megindultan ölelte meg professzorát, barátait, és amikor útnak indult a postakocsi, nem sejthette, hogy soha többé nem látja városát…
Folytatás következik…
-vj-