Tizenhét

Bejövök a szobámba, körbevesz a saját kis káoszom. Bármikor fejest ugranék bele. Ehhez aztán felteszem a legújabb kedvenc lemezem. Intro. Impro. Intra vena.
Végre, vissza a gyökerekhez. Legalábbis, ami engem illet. Remegve rákattintok a kis háromszögre, zúzda. Örvénylik bennem a Kicsi ország, vegyünk hát néhány példát.
Nem volt kulcsom, telitalálat csipetnyi homállyal. Zakatol a fejem, vinnyognak a macskakövek, számolnám a csillagokat, de a végén mégis arra gondolok, kellesz már te a francnak. Puszi, Új nap, új lap.
A bolond meg a gyermek, kicsit te meg én. Most igazán mélyről jön… Úgy érzem, fenn ülök a lángoló zsúptetőn, ölemben dorombol a kóbor macska, és ketten nézzük, mi folyik odalenn. Már nem tépik szívem húrjait.
A szebbik nem és a rondább igen, hihetnénk, hogy gúnyolódnak velünk, pedig cseppet sem. Mindez olyan nyugalommal tölt el, hogy a zenével együtt nevetek én is. Méghozzá teli szájjal.
Ultravaló, fogom és viszem magammal a nyugalom páratlan szigetére. Nincs ott semmi. Csak a dallam, ami lágy és sistergő tenyeremen, mint a vaj, szétolvad. Eggyé válunk, élvezem.
Tébolyda, na ez kell nekem! Olyan ez, mint nyáron a tikkasztó hőségben a citromos fagylalt. Álomlátás, kakukkos órával, rózsaszín reménymagokkal és a végén az isteni paripák patáinak dobogásával. Nyit, zár, pont.
Gekko boogie, fölém boltosul a dzsungel. Elmém valamelyik képtelen szegletében kirándulok megint. Minden zugból apró szempárok villannak felém. Elindul életem legizgalmasabb bulija, csak én vagyok itt normális? Nem, itt vagy Te is… Fokozzuk!
Turning to the blue, blues, levettem a blúzom. Ülünk a balkonon, nézzük a szelet, ahogy a porral játszik, egyenlőtlen a küzdelem, vérzik értük a szívem. Lóghatok egész nap a Mennyei létrán hiába, máshol van jelenésem…
Leszek ma én a tiéd, nincs visszaút. Na, ez az igazi hajsza, végigkúszik a gerincem mentén egész fel, a korona csakrámig. Összeköti a tudatom a testemmel, így cincál a ritmus. Ilyen lehet gallyacskának lenni tornádóban.
Amit kergetek, remegve nézem ezt a beletörődő, lomha üldözési jelenetet. Észrevétlenül fokozódik bennem a feszültség. Miért hagytátok nyitva az ajtót?
Jekyll és Hyde, a képzeletbeli barátaim. Pont arra lettek teremtve, ha kicsit el akarom dobni az agyam. Nem mondom, hogy gyakran, de megesik és olyankor…

- fruzsó -