Az idei első Élő Könyvtár rendezvényt megelőzően volt szerencsénk beszélgetni Gruidl Zsuzsával, a Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda - Esélyek Háza munkatársával és Nyirati Andrással, aki a pécsi Élő Könyvtár egyik főszervezője, illetve az Emberség Erejével Alapítvány munkatársa. Pécs immár negyedik alkalommal ad helyet az eseménynek valamilyen rendezvény keretein belül, és elmondható, hogy az érdeklődés egyre inkább növekszik az emberek részéről. Volt szerencsénk részt venni a május 10-én tartott Könyvklubon, ahol leendő és veterán könyvek, illetve könyvtárosok beszélgettek és meséltek korábbi, negatív és pozitív élményeikről egyaránt. Ezt követően készült el a most olvasható interjú.
Mi is az Élő Könyvtár alapkoncepciója? Honnan az elnevezés?
András: Az alapkoncepció nem más, mint hogy az előítéletek alapja a félelem az ismeretlentől. Tehát tulajdonképpen maga az információhiány. Az Élő Könyvtárban olyan emberek ülnek, mint könyvek, akikkel kapcsolatban az emberek előítéletesen lépnek fel, vagy azért mert téves információkat hallanak más emberektől, vagy olyan, a média által közvetített téves megállapításoknak adnak hitelt, amelyek nem igazak. Az Élő Könyvtár egy lehetőség, hogy az adott csoportot képviselő könyv által, az olvasó első kézből és hitelesen kapjon információkat ezekről az emberekről.
Kik és hol találták ki az Élő Könyvtárat?
András: Nekem azért is nagyon szimpatikus ez az egész, mert az én saját alapítványom is elég „punk” módon működik. Fiatalok által működik, és ezt az egészet fiatalok találták ki. Érte őket egy sokkhatás: az egyik ismerősüket a nyílt utcán megkéselték, pusztán azért mert arab volt, ráadásul ebbe a támadásba bele is halt. Ennek hatására tudatosult bennük, hogy a rasszizmus az egy igen komoly probléma és felmerült a kérdés: Mit is lehetne ezzel kezdeni? Dániában a Roskilde Fesztiválon szervezték meg legelőször az Élő Könyvtárat, aminek ugye az volt a lényege, hogy összegyűjtötték ezeket az embereket, akik valamilyen módon szenvednek az előítéletektől és ennek kapcsán lehetett velük beszélgetni. A legelső könyvtárnak a támadás kapcsán, a rasszizmus volt az alapkoncepciója. Az Európa Tanácsban – aminek az egyik főtevékenysége az emberi jogok és esélyegyenlőség beépítése az emberek hétköznapjaiba – úgy gondolták, hogy az Élő Könyvtár egy remek kezdeményezés, amit támogatni kell. Ezért is hozták létre azt a kiadványt, amiben részletesen is ismertetik az Élő Könyvtár lényegét. Ez egy bevett módszerré vált. Bár nem mondom, hogy olyan sok helyen csinálják, de Európa jó pár országában megrendezik évről évre. Mindenki hozzárak egy picit a saját elképzeléseiből, de van egy közös, alapvető menete az egésznek, amit természetesen mindenki ugyanúgy csinál. Mi is fontosnak éreztük, hogy ezt az egészet alapjaiban véve sajátítsuk el és hozzuk el Pécsre, így sikerült megkeresni az Európa Tanács budapesti intézményét. Keresik a rendezvénylehetőségeket országszerte, ahol ezt szervezni lehetne. Ráadásul ez pont 2010-ben történt, Pécs Európai Kulturális Fővárosa lett, szóval a szerencse nekünk kedvezett.
(Nyirati András)
A Sziget-fesztiválon lehetett először találkozni az Élő Könyvtárral. Melyik évben volt ez?
András: Körülbelül 8-10 éve érkezett Magyarországra.
Milyen volt a fogadtatás? Van erre igény az emberek részéről ma Magyarországon, hogy találkozzanak az előítéleteikkel?
András: Elég meglepő dolog, mert egy olyan formában van csomagolva a módszer, ami egyáltalán nem megszokott. Fura és érdekes elképzelés az, hogy emberek a könyvek és őket kölcsönözni lehet. Mindig elhangzanak olyanok, hogy „Ne mááár, nálatok tényleg van meleg, meg tetovált vegetáriánus?” Az emberek meglepődnek és érdekli őket a dolog. Nyilván sokan vannak olyanok is, akik csak kérdezősködnek, aztán azt mondják, hogy most „nem ér rá”, „majd visszanéz”, „talán legközelebb”, aztán végül soha nem jön vissza. Ilyenekbe is belefutunk, de az érdeklődés mértékét jól mutatja, hogy legutóbb az Irodalmi fesztiválon tudtuk produkálni a szigetes napi olvasó átlagot 3 nap alatt, annyi olvasásunk volt, mint a Szigeten egy hét alatt, ami szerintem szuper dolog. Alapvetően az Élő Könyvtárnak az tesz jót, ha egy nagy, szabad területen van megrendezve, jó időjárási körülmények között, mert ilyenkor sokkal jobb lehetőség kínálkozik a beszélgetésre és az emberek érdeklődése is nagyobb.
Zsuzsa: Annyival egészíteném még ki, hogy az Élő Könyvtár önmagában egy remek lehetőség. Ha te az utcán látsz egy leszbikus párt és érdekelne, hogy milyen emberek is ők valójában, te sem, én sem és valószínű senki sem menne oda hozzájuk kérdezősködni, mert a szituáció nem alkalmas rá. Totál életszerűtlen lenne az egész. Az Élő Könyvtár viszont egy remek keret, ami ezt a lehetőséget felkínálja. Senki nem érzi magát kényelmetlenül, mivel mindenki tisztában van vele, hogy miért is van itt. Ami a másik jó dolog, hogy legelőször a könyvtárossal találkozik az ember, akitől megkap minden információt, átlapozhatja a katalógust, így van ideje végiggondolni, mit is akar. Valaki rögtön első alkalommal mer beszélgetni egy könyvvel, valakinek emésztenie kell magában és csak aztán jut döntésre.
(Gruidl Zsuzsa)
Milyen elhatározással érkeznek az olvasók? Nyitottak arra, hogy esetleg változtassanak a véleményükön, vagy vannak rosszindulatú kötekedők is?
András: Szerintem ezekből is van mindenféle. Vannak olyan emberek, akik úgy jönnek ide és elsőre látni is lehet rajtuk, hogy kötekedni akarnak és makacsul kiállnak a saját véleményük mellett. Hiába próbálnád észérvekkel meggyőzni őket, több kört lefutva, lehetetlen, mert egyszerűen nincs rá „input”-juk. Azért is mondjuk el az új könyveknek az ilyen Könyvklubok során, hogy bármikor lehetőségük van kilépni az ilyen beszélgetésekből, mikor azok már kezdenek számukra kellemetlenné válni. Nyilván ha hollywood-i szemmel nézzük, akkor az egy tök szép dolog, hogy valaki idejön, irtó előítéletes és egy óra beszélgetés után megváltozik a véleménye és többé már nem lesz az. Ez természetesen cukorszirup. Ez olyan, mint mikor az iskola igazgatója elhív téged, hogy nálunk a gyerekek hungaristák, és csinálj nekik egy 90 perces foglalkozást, mert attól majd „meggyógyulnak”. Természetesen nem így működik a dolog. Én már azt pozitívan értékelem, ha van egy ilyen megmozdulás és a végén, ha nem is változott az illető véleménye, azt mondja, hogy bár tartott ettől az egésztől, közben mégsem volt olyan rossz sőt, nagyon is érdekes volt számára. Ez már szerintem önmagában értékelendő dolog. Az ilyen embernél már bekövetkezett egy kis változás. Nem is cél, hogy rögtön változzon a véleménye. Ez egy folyamat része. Lehet csak 2 hét múlva döbben rá, hogy „Jéé tényleg, én beszélgettem azzal az arccal és miket mondott, stb.” és csak akkor tudatosulnak benne a felismerések. Véleményem szerint egy ideális Világban ezek a dolgok kiegészítik egymást. Az utca embere eljut az Élő Könyvtárba, a gyereke az iskolában mondjuk, társadalomismeret órán találkozik ilyen eszmékkel, vagy vegyünk csak egy munkahelyet, ahol az ott dolgozók között van cigány, nem cigány és mindenféle ember, akiknek az előrejutási lehetőségeik egyformák. Úgy gondolom ezek a dolgok így, az élet és a világ kis szeleteiben elszórva tudják kifejteni igazán a hatásukat.
Élő könyvek a klubban
Zsuzsa: Azok a könyvek, amikről most az András beszélt, főleg azok közül kerülnek ki, akikkel kapcsolatban mindig is heves társadalmi viták folytak és folynak a mai napig. Ilyenek a cigányok, a melegek és leszbikusok. Viszont vannak például látássérült és mozgáskorlátozott könyveink is, akik felé az emberek sokkal inkább egyfajta sajnálkozással, közelítenek és a beszélgetések hatására megtudják, hogy ezek az emberek miként is élnek, hogy járnak dolgozni, főznek, mosnak magukra, teljes életet élnek és ennek hatására döbbenek rá, hogy nem feltétlenül a sajnálat a megfelelő közelítési mód feléjük.
András:Ezért is jó dolog a katalógus, ami tartalmazza a kölcsönözhető könyvek kapcsán felmerülő előítéleteket és sztereotípiákat. Vannak azok a csoportok, mint például a melegek, akik kapcsán az emberek fejében konkrét sztereotípiák élnek, de vannak olyanok is, mint például amiről korábban beszélgettünk: az orvos. A Zsuzsi kérdezte, hogy milyen sztereotípiák élnek az orvosokkal kapcsolatban, a Józsi pedig kapásból tudott mondani ötöt. A katalógus lényege is ez. Elkezdi lapozgatni az ember és beugranak tudatalatti dolgok, hogy „Ja tényleg, ők ilyenek!”, közben a hétköznapokban ezekre nem is gondol. Nem történnek olyan dolgok, amik felszínre hozzák. A katalógus hatására viszont előjönnek, és az illető elviszi a könyvet, hogy beszélgessen vele, mert kíváncsi lesz.
Jellemző-e, hogy olvasás után az olvasók elmondják a véleményüket a könyvtárosoknak?
Zsuzsa: Igen ez jellemző. Bárki, akit kicsit is megérint a beszélgetés akár negatív, akár pozitív módon, utána kifejti a véleményét a könyvtárosnak. Vagy ha maradtak benne még kétségek, akkor általában annak is hangot ad. De volt ennek egészen konkrét formája, mikor minden olvasót megkértünk, hogy töltsön ki egy kérdőívet, miután befejezte az olvasást. Persze nyilván nekünk is az a legjobb, ha szóban mondják el, mit is gondolnak az egészről. Szerencsére sokszor kapunk elismerő véleményeket. Elmondják, hogy nagyon tetszik nekik a kezdeményezés, jó dolognak tartják és mindenképp mondják majd másoknak is, hogy próbálják ki!
Mi a meghatározóbb? Jó élményként élik meg az olvasást az emberek?
András: Amit én láttam az az, hogy aki eljut az olvasásig az általában jó élményként éli meg. Igazából, akiben benne él annak a lehetősége, hogy rossz élményként élheti meg a beszélgetést, az nem jut tovább a könyvtárosokon. Arra még nem volt példa, hogy egy könyv azért lépett ki a beszélgetésből, mert pocskondiázták, vagy meg akarták győzni az ellenkezőjéről, mint ő amilyen. Ezért mondjuk el nekik a felkészítésen is, hogy lehet ilyen, lehetőség van a beszélgetést abbahagyni, de ez még nem fordult elő a mi négy Élő Könyvtárunk alatt.
Más városok alapítványainak szervezésében esetleg előfordult már ilyen incidens?
Zsuzsa: Hogy atrocitás történt volna Élő Könyvtáron, ilyenről még nem hallottam.
András: Nem, én sem hallottam ilyenről.
Értem. Jó ezt hallani! Beszéljünk arról egy kicsit, hogy miként is lesz valakiből könyv. Hogyan kerestek meg például egy alkoholistát?
András: Ez bonyolult dolog. Nehéz jó könyveket találni, ugyanis attól, hogy valaki érintett valamiben, az még nem jelenti azt, hogy egy másik embernek ezt jól elő is tudja adni egy beszélgetés során. Általában az adott területtel foglalkozó civil szervezetet keressük meg, hogy ajánljanak a tagjaik közül olyan embereket, akik erre vevők. A másik vonal, az a személyes ismeretség. Ezért is jó, hogy Zsuzsi és kolléganője is korábban már szociális területen dolgoztak, mert sikerült jó kapcsolatrendszert kiépíteni, amit így hasznosítani is tudunk. Ezt a legnehezebb mindig megoldani, hogy legyen elég könyved és ezek jó könyvek is legyenek, mert lehet öt könyvvel is Élő Könyvtárat csinálni, csak semmi értelme, mert nem túl izgalmas.
Mik a könyvek reakció, amikor megkeresitek őket? Van bennük igény, hogy beszéljenek magukról másoknak?
Zsuzsi: Elsődlegesen az anyaszervezettől, akiket mi megkeresünk, kapnak néhány infót az Élő Könyvtárról. Ezek után lépnek velünk kapcsolatba, ha úgy döntenek, hogy részt kívánnak venni ebben az egészben. Vannak, akik nem érzik alkalmasnak magukat arra, hogy adott csoportot ők képviseljenek, de ilyenkor keresünk tovább. Több körben is felvilágosítást kapnak. Senki nem ül úgy könyvtárba, hogy nem tudja, miről van szó, vagy mire vállalkozott.
András: Viszont vannak olyan könyvek, akiknek alapvetően könnyebb ebbe az egész szituációba beleilleszkedni. Például azok a szenvedélybeteg könyvek, akik amúgy is járnak csoportokba, mert hozzátartozik a felépülésükhöz, az egyben maradásukhoz. Ott is meg kell osztaniuk másokkal az élményeiket, a tapasztalataikat, hogy miként is élik az életüket, így mikor bekerülnek az Élő Könyvtárba, akkor nem érzik furcsának a helyzetet. Természetesen ott a másik típus, aki nem is érti, hogy miként találtuk meg, miért is kéne neki beszélnie erről, stb. A mostani szervezésben is találkoztam olyannal, aki azt mondta, inkább megtartaná magának ezeket a dolgokat. Ezzel nincs is baj, benne van a pakliban.
Zsuzsa: A könyveknél is megfigyelhető egy fejlődési folyamat. Voltak olyanok is, akik az elején csak, mint olvasó érdeklődtek, kipróbálták, és félévnyi emésztgetés utána mondták azt, hogy oké, be merem vállalni a könyv szerepet is.
András: Pont a volt hajléktalan könyvünkkel fordult elő egy érdekes eset, Ő teljes mértékben együttműködő volt és részt vett a beszélgetésekben minden gond nélkül. Adott rádióinterjút is, de mikor egyszer a Pécs TV kijött forgatni az egyik rendezvényünkre, akkor azt mondta, hogy most kicsit odébb áll, mert ez már neki nem fér bele. Ezek az emberek lényegében segítenek nekünk a megszervezésben azzal, hogy eljönnek és beszélnek magukról. Nyilván van egy kerete az egésznek és egy megegyezés. Ha valaki bevállalja és megígéri, hogy eljön, akkor jó, ha valóban részt vesz a dologban, de igazából akkor lép ki és be, amikor ő azt jónak látja. Fontos, hogy ők is jól érezzék magukat, ezért is hoztuk létre ezt a könyvklubot, hogy kialakuljon egy jó kis csapat a könyvekből és könyvtárosokból.
Ezek szerint a klubforma valóban egy jó rávezető része az egészben való részvételnek.
András: Nyilván. Mennyivel hitelesebb, ha egy tapasztalt könyv mesél az élményeiről egy újonnan érkezőnek, mintha azt valaki más tenné meg?! Így ennek sokkal nagyobb meggyőző ereje van.
Hogyan lehet valaki könyvtáros?
Zsuzsa: Először mi szervezőként is voltunk könyvtárosok. Először egy tapasztalt könyvtárostól tanultuk meg a dolgokat. Olyasvalakitől, akik már korábban dolgoztak ebben a Sziget-fesztiválon. Főleg a kellemetlen szituációk kezelését, például ha valaki ittasan vagy egyéb szer hatása alatt kíván olvasó lenni. Elsődlegesen jó kommunikációs készség kell hozzá, megfelelő ismeretek a könyvtár működéséről, a könyvek tulajdonságairól. Ehhez el kell jönni, az előzetes felkészítésre, de lényegében bárki lehet könyvtáros. Általában ismerősökön keresztül történnek a beszervezések.
A beszélgetés lezárására tartogattam egy igen fontos kérdést, amit jómagam igen meghatározó dolognak tartok. Volt-e, van-e, illetve terveztek-e olyan kezdeményezést, ami direkt iskolákba való kitelepülést céloz meg? Erősítendő azt, a szerintem legfontosabb funkcióját az iskolának, ami a nivellálásról szól. Hogy egy szinten, ugyanolyan emberként kezeljenek mindenkit és ez a gyerekekben is tudatosuljon.
András: Rengeteg ilyen kezdeményezés van. Kapásból tudnék mondani 20 ilyen civil szervezetet, akik ezzel foglalkoznak. Az a nagy büdös helyzet, hogy az iskola manapság egy rendkívül zárt közeg Magyarországon. Nyilván van ennek egy megérthető része, hogy ők felelősséggel tartoznak azért, ami ott történik. Hogy mennyire félelmetes dolog már: Jön egy civil szervezet, aki a fene tudja, mit akar csinálni az amúgy az én felelősségem alá tartozó gyerekekkel. Szóval van egy ilyen kvázi jogos „para”, de azt gondolom, erről lehet beszélni és előzetesen elmondani mi, is fog ott majd történni. A másik oldalról viszont azt látjuk, hogy mikor megkeresel iskolákat, akkor folyamatosan akadályokba ütközöl. Egyrészt egyáltalán elérni őket valahogy. Az e-mail, ami amúgy a mai világban egy működő dolog, az iskoláknál ez csődöt mond. Többnyire a titkárságon már a kukába kerül minden ilyen információ. Persze lehet pozitív példákat is mondani, mint a Kodály, ahova évek óta visszajárunk, vagy még a Nevkót vagy a Deákot, akik időnként mutatnak erre igényt, de közben meg van legalább 20 középiskola Pécsett, akik meg nem igazán mutatnak erre hajlandóságot. Ráadásul úgy, hogy tök ingyen kínálod a programot, tehát még nem is hozhatja fel a pénzhiányt, mint indokot. E helyett „nincsen rá idő”, „foglalkozunk mi ezzel, nem kellenek a külsősök”, szóval ez egy erősen zárt közeg. Meg igazából arról van szó, hogy az iskolák szeretnek túl lenni ezeken a dolgokon, azt mondani, hogy volt egy tolerancia napunk ennek az évnek egy tanítási napján, amikor kijött 4 civil szervezet és itt standolt, a gyerekek játszottak, stb., és ezzel le is van tudva az egész. Amíg vezetési szinten nincs erre konkrét igény és elhatározás, hogy ez a dolog igenis fontos, addig mi nem tudunk nagyon mit tenni. Nem a mi felelősségünk, hogy adott településen miként is fest az iskola, milyen a vezetősége és így tovább. Mi annyit tudunk tenni, hogy végezzük a munkánkat, megszervezzük az Élő Könyvtárat és bízunk abban, hogy ennek az egésznek van eredménye és értelme.
(Újra kinyitja kapuit az Élő Könyvtár 2011. május 14-én Pécsett, a Nyugati Várfalsétányon. A részletekért klikk ide!)
RSS