A kifejezés Kupa tanár úrtól származik, aki John Stuart Mill kapcsán használta a minap. Millt apja, James, otthonukban tanította mindenféle tudományokra, mivel az iskolát erre alkalmatlannak találta. Kupa tanár úr szavaival élve: „A kis Johnny elég korán az intellektuális gladiátorképzőben találta magát. Apja jóvoltából 3 évesen már tudott ógörögül.” Nyikolájjal mosolyogva néztünk össze az első padsorban ülve, mert mi mindig örömmel konstatáljuk a tanár úr frappáns megszólalásait. Ezeket mindig a legjobb pillanatokban süti el. Nem ma kezdte a szakmát, és bár tudása korát igazolja, ugyanez az előadásmódjáról nem mondható el. Jómagam opálos tekintettel hallgatom végig a szociológiatörténet előadást, amibe erősen beleszövődnek filozófiai elemek, és ettől mindenki a képzeletbeli falat kaparja. 
Sok az ŐŐŐ, az AAA „kötőszó” és olykor lassan jön ki egy-egy gondolatmenet. Mosolygok, mikor szabályosan érezni kezdem, ahogy a levegőben megfeszülnek az energiaszövedékek, és pattanásra készülve fel akarják bomlasztani a rendet. Mindenki lázadni készül, átugorva a padsorokon, hogy kést szegezve a megrémült tanár nyakához, azt kérdezze ordítva: MIÉÉÉÉÉRT? Ez természetesen mindig elmarad.
Az előadás a végéhez ért, és mi lesietve a harmadik emeletről, gyorsan az udvaron találtuk magunkat. Kellemes, meleg idő volt és az egész udvart napfény járta át. Nyikoláj a büfé felé vette az irányt, én viszont egy padra telepedtem és felcsaptam a laptopom. Semmi wi-fi, semmi arckönyv, csupán az órán gépelteket kívántam rendezgetni. Furcsa gondolataim támadtak. Dühös lettem, mert hirtelen rájöttem, hogy az egyetem nem gladiátorokat képez. Illetve maga a szándék és az intézmény szellemisége adott hozzá, de az alapanyag silány, mint a lidlis túró (olyan, mintha hungarocellt rágnék). 23. életévem utolsó felében járva kezdtem el az egyetemet. Most 24 vagyok, mégis erőteljes konzervativizmust vélek felfedezni magamban a nálam 5-6 évvel fiatalabb korosztállyal szemben. Átmeneti melegedő, pénznyelő és még sorolhatnám azokat a megközelítéseket, amik az egyetemet jellemzik, ha a diákok hozzáállását nézzük. Nincs bennem rosszindulat, pusztán egészséges csalódottság. 
Mindeközben pedig átérzem a bizonytalanságukat, hiszen 18 évesen még én sem tudtam, mi is a számomra kijelölt „út”. Ha valaki hurkológiai egyemegi docens akar lenni, az nyilván sok időt tölt a hurka- és kolbászsütéssel. Tesz érte, komolyan veszi, szakmája és a saját jó hírének öregbítése végett erősen dolgozik azon, hogy profi legyen. Mi végre egyetemista az egyetemista, ha az Állam bizalmát élvezve szórja el azt a pénzt, amit az belé invesztál, mondván: egy nap majd kell az adott szakemberek utánpótlása az országnak, ha az öregek nyugdíjba vonulnak. Mi különbség van egy segélyekből élő, alacsony rétegből származó család lenézett és „ingyenélő” jelzőkkel becsmérelt helyzete és az államilag támogatott lustaság között? Szerintem semmi. Adott esetben még több pénzt visz el egy olyan ember tanulmányainak támogatása, akiből aztán nem lesz semmi, mert érteni nem fog a szakmájához, az tuti. Ezek után talán még az országot is elhagyja, hogy egy holland csirkecsomagoló gyárban dolgozzon és a magyar hont méltassa csupa negatív jelzővel. Azt hiszem, ezt hívják úgy a közgazdaságtanban, hogy tiszta veszteség.
Nyikoláj visszatért és kávét nyomott a kezembe.
- Feketén, ahogy szereted – mondta és aztán nagyot harapott a szendvicsébe.
- Nyikoláj, szerinted mi gladiátorok vagyunk? – kérdeztem. Meglepte a kérdés.
- Manapság már nincsenek gladiátorok, Deniblu. A gladiátorok boldogtalanok lennének, mert megfelelő partnerek híján minden nézetük és elképzelésük csak konfliktusforrás lenne az életükben. Az egyetemet ezért túl kell élni, és ha akad pár hasonszőrű társad, akkor már szerencsésnek mondhatod magad. Egy intellektuális gladiátorképző nem állja meg a helyét, ha azok, akikkel meg akarják tölteni, csupa önző és lusta emberből áll. Légy önmagad, tanulj, és ha kikerülsz, akkor a szakma berkein belül talán akad majd, akivel gladiátorként harcolhattok a céljaitok eléréséért. Az egyetem nem ez a hely.
Innentől csöndben is maradtunk. Én a kávém kortyolgattam, ő evett. Hálás voltam, amiért egy bölcs oroszt sodort mellém az élet. Nap mint nap tanulok tőle valamit, talán többet, mint ő tőlem.
-den-
RSS