Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

Napi1 – Szellemvárosok II. rész

2011.06.30. 17:17 tizenhét

Gyémánt a homokban

 

Név: Kolmanskop

 

Elhelyezkedés:  

Namíbia, Karas régió, Lüderitz városától 10 km-re keletre a Namíb-sivatagban

 

Eredeti népesség:   

1140 fő (300 német felnőtt, 40 gyerek, 800 ovambo munkás)

 

Kiürülés dátuma: 1954

 

Ok: financiális

 

Belépés:             hatósági engedéllyel

 

 

 

 

Amikor 1908-ban Zacharias Lewala feketemunkás ásója egy csillogó követ emelt ki a homok alól, valószínűleg nem sejtette, hogy mit indított el. A német gyarmaton épülő vasútvonalat – mely a legelső volt Afrikában – Lüderitz és Aus közé tervezték. A brigádvezető August Stauch már régóta szenvedett asztmától, amelynek tüneteit a száraz sivatagi levegővel próbálta enyhíttetni. Ennek ellenére a hobbiszinten ásványokkal foglalkozó férfiú lélegzete minden bizonnyal elakadt, mikor megpillantotta a beosztottja által előkotort kövecskét. A gyémántfutam ezzel kíméletlenül beindult…

A Namíb-sivatag azon része, mely a fent említett gyémántkövet és számos társát rejtette, lezárásra került a külvilág számára, mintegy biztosítva a zavartalan kitermelést. Ez az elkerített terület volt a Sperrgebiet (vagy Diamond Area 1), melynek határai Lüderitz városától északra 72 km-re, déli irányba 320 km-re, a szárazföld felé pedig további 100 km-re húzódtak.

A kitermelés központja Kolmanskop lett, mely a nevét Johnny Coleman kereskedőről kapta, aki az említett helyen heves homokviharba keveredett, és életét csak ökrösszekerének hátrahagyásával volt képes menteni. Maga a szekér még sokáig a várossal szembeni lankán szobrozott, ami ebből következően először a Colemanshuegel, míg később a Kolmanskop névre hallgatott.

A pezsgő városi élet német stílusban épült házak között folyt, a városban megtalálható volt minden szükséges egység, köztük egy bálterem, iskola, erőmű, sportcsarnok, tekepálya, színház, kaszinó, valamint egy modern kórház, ahol Dél-Afrika első röntgengépe is helyet kapott.

A bányászváros fényes, ámde rövid történetének végét az első világháború kitörése vetítette előre, hiszen a világégés során a gyémánt világpiaci árának zuhanása megpecsételte az ott élők sorsát. Mivel a kitermelés már nem volt jövedelmező, a település az ötvenes évek közepéig teljesen elnéptelenedett, a központ áttolódott a délebbi fekvésű Oranjemundba.

A város épületei magukra maradtak, és az évek során állapotuk jelentősen leromlott, a legtöbbjüket a sivatagi szél homokkal bélelte ki. A rozsdás fémszerkezetek magányosan tekintenek a távoli óceán irányába, legtöbbjük már megadta magát a természet kitartóan ostromló erőinek. 1980-ban az akkori Consolidated Diamond Mines of South West Africa bányásztársaság (CDM) – 1994 óta Namdeb – felismerte a hely történeti és turisztikai jelentőségét, és néhány házat felújított, látogatható múzeumot hozott létre.

Ugyanezen törekvést célozta meg a Sperrgebiet évekkel ezelőtti Nemzeti Parkká való átavanzsálása is. Kolmanskop így utazási iroda segítségével látogatható, bár a még mindig folyó felszíni kitermelés területe továbbra is tiltott zónának számít.

- latyak -

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenhetmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr993025331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása