I. rész:
Mottó:
Havonta egyszer lefőzzük a csillagokat az égről.
01.
Felébredt a szendergő. A főzés ötlete úgy egy hónapja állt saját lábra, majd leült és gyorsan álomra hajtotta fejét, várva, hogy valaki felébressze. Nos, a nap eljött a fülledt augusztusi nyár közepén. A vj-vel tervezett gasztroprojektünk a haladás útjára lépett. Az ő fejében megfogalmazódott a menü, én pedig leendő, serény kuktaként heves bólogatásokkal kísérve értettem egyet. Elvégre főzés terén több váll-lapja van, mint nekem. Ahogy apám mondaná, ez megint az a helyezet, mikor szép lehet valaki, de okos nem.
Főzzünk! – ezzel traktál Deniblu a nyár kellős közepén; az ötlet tetszik, a meleg egyre kevésbé. Hetek óta képtelenség felvenni egy nyakkendőt: hiába, férfiatlan ez a kánikula. Legyen jégkása, ez jut eszembe, instant álmok, de a tűzhelyet még véletlenül se kelljen bekapcsolni; ne! Talán még egy grill, árnyékban sörrel; sok sörrel! De a negyedik emelet terasz-szűkében aggályos a grillezés; múltkor is ráhívták a tűzoltókat a szomszéd teraszon grillezőkre, de legalább a lánglovagok egy elégedett mosollyal és egy malackarajjal távoztak.Főzzünk, de előbb elhúzok nyaralni, kipróbálom a Kistücsök kínálatát, aztán meglátjuk. – Ez volt a kikötésem. Állt az alku, nem szöszöltünk sokat a részletekkel; hiába, mégis csak férfias játékok ezek.
02.
Balaton. Jól megérdemelt nyaralás: napfény, eső, alvás, hedonista gasztrokalandok, némi sport és minden este TV Paprika. Valahogy úgy alakult, hogy a vacsorák után ismét megéheztünk. Igaz, az ingyentévé mindig veszélyes, ha az embernek nincs saját televíziója az otthonában; igaz az is, hogy így legalább élvezem a reklámokat… No, a lényeg, hogy egyre- másra érkeztek az inspirációk, faltam a recepteket és olyan szerencsénk volt, hogy éppen belefutottunk néhány, a végtelenségig igényes minisorozatba, ami a nyaralás ideje alatt ki is futott, elég, ha csak Volli séfre, vagy Jamesre és Ozra gondolok… Nem felejtettem el, hogy Deniblu kilátásba helyezte a közös főzést, próbáltam elképzelni, hogy vajon mit enne szívesen, de aztán elfújta a gondolatokat a nyári szellő, én meg ettem egy újabb hekktörzset.
03.
Dátum: augusztus 18. csütörtök, cél: 14:45-kor hipermarket meetingpoint. A meleg sem tudott rám negatívan hatni, annyira készültem lelkiekben. A buszmegállóban várakozva megjelentek az első izzadságcseppek a homlokomon, pedig csak egy helyben álltam. Megjött a busz. Mint utólag kiderült, némileg eltévedtem a számegyenesen. Ráértem volna a következővel menni. A forgóban elhelyezkedve vártam, hogy a megálló mielőbb elérkezzen. Nyomtam a gombot, mint az őrült és hála Istennek minden különösebb folyadékvesztés nélkül megúsztam az utat.
Sejtettem, hogy így lesz: éppen csak annyira lesz meleg, hogy a hidegen sütés technikához a tűzhelyet sem kell bekapcsolni. Mélyen a délutánban, persze csak annyira, hogy a hús beszerzése mellett a vásárcsarnokban is elérjük a Kofákat, mielőtt elcsomagolják a portékát. Kivételesen egy hiperben vettük a húst, mert már több ízben szemeztem a pultban a fantasztikusan szép sertésszűzzel. A hús férfiasan szép; hosszan, már-már álmodozva vagyok képes ácsorogni a hentespultok előtt. De ugyanígy, a vásárcsarnok is megkerülhetetlen: erről már sok helyütt értekeztem. Számomra fontos a tudat, hogy a pénz, amit az áruért kifizetek, általában azokhoz az emberekhez kerül, akik kezeskednek is a minőségért.
04.
Mindketten 15 perccel előbb érkeztünk a hipermarket elé, mintha csak a késés rémét érezve hátunkban, el akartuk volna kerülni a kellemetlen magyarázkodást. 14:45-ből 14:30 lett és a műanyagérmével eltulajdonított bevásárlókocsival együtt a komplexumba léptünk.
Főzősör, az kell. Három-három fejenként. A márka nem fontos, a tudat, hogy a miénk, annál inkább. Szűzérmére volt szükség, mert vj ezt eszelte ki a menübe. A rémület és csalódottság keverékét véltem felfedezni a hangjában, ahogyan a húsáruk hűtőjéhez léptünk. A 40 dekás, csomagolt sertésszűz utolsóját is elvitte valaki. Az ártábla alatt üres tér, lelki fekete lyuk, amely egy pillanatra magába szívta minden reményünk. Ám karaj még volt. Szép szeletek, szép remények. A fizika törvényeit meghazudtolva téptük ki a Reményt a lelki fekete lyuk karmai közül, és elégedett mosollyal arcunkon helyeztük kocsinkba a malackarajt.
Van-e olyan, hogy hetekig nézegetem a sertésszűzeket, mindig meglelve, már-már egy odüsszeuszi szigeten érezve magam, ahol bárhová nézek, Nimfák tobzódnak, aztán, éppen azon a napon, amikor serpenyőbe szeretném kényszeríteni a drágát, képzavarral élve, ezt a sertés alapú cicahalat, akkor meg nincs, csak a hűlt helye? Van. Toporogtam, és most erről a toporgásról hosszasan értekezhetnék metakommunikatíve. Nem teszem. Pillanatnyi drámatagozat után felfedeztük az igencsak tetszetős malackaraj szeleteket, icipici dilemma után a csont nélkülit választva, bármennyi extra zamattal is kecsegtetett a rajta felejtett csontrészlet…
05.
Fűszer és Lélek volt az inspiráló tényező. Kerek menüre gondoltam, hát sütemény után néztem. Az említett blogon meg is találtam a „Túrótortát”. Nem tűnt túl nehéznek és még teret is engedett a szárnyaló fantáziának. Az elmúlt hetekben a kedvenc gasztroblogom lett a Fűszeres Eszter által szerkesztett Fűszer és Lélek. Autentikus, különleges és egyben egyszerű. Nagyszerű. Ki ne maradjon! Szóval a Túrótorta a belekerülő gyümölcs terén igencsak sok opcionális lehetőséggel kecsegtet azok számára, akik úgy döntenek, hogy elkészítik. Posztoltam vj üzenőfalára, kapott egy lájkot, így a kérdés eldöntetett.
Lassan úgy linkelünk oda-vissza recepteket a facsén, mint ahogy az angol vénkisasszonyok csereberélték legjobb cookie receptjeiket, hajdani nagy sütésekről álmodozva, a ködös Albion álmos teadélutánjain. Ez van, szeretünk főzni és kész; lásd a mottóját alakuló írásunknak! Persze az élet édes, végtelenül, és ez egy komoly lakoma, havi egyszer lefőzzük a csillagokat az égről. Deniblu belehabarodott Fűszeres Esztibe, szerelem volt első látásra. Kapacitálta az édeset, bólintottam, holott ez idáig nem kavartak föl túlzottan a süti receptek, leszámítva azt a citromtortát, aminek kedvéért még elektromos ételhőmérőt is vásároltam…
06.
A busz forgójának fogságából kiszabadulva, a piac felé vettük az irányt. Kellett a ratatouille-ba való cukkini, padlizsán, paradicsom és paprika. Egy standhoz érve vj zacskót ragadott és felszólított egy padlizsán kiválasztására, amíg ő paradicsomot és paprikát válogatott. Megtaláltam a sármos padlizsánt. Közepesebbecske padlizsán volt, Irdatlan bácsi szavaival élve. A készséges néni mért, vj fizetett. A soron felfelé haladva vettünk még szilvát is, mert végül az eredeti tortareceptben szereplő málna helyett erre esett a választás. Ott helyben meg is tárgyaltuk, hogy egyfajta lekvárosítási folyamaton átejtve a szilvát kompenzáljuk annak savanyúságát, egyben új magaslatokba emeljük a túrótortát.
Következő állomásunknál egy idősebb néni két árválkodó cukkiniját pillantottuk meg, amelyekről én később megállapítottam, hogy inkább „foltos tök”, mint cukkini, de ez mit sem vont le az értékéből. Nekünk csupán egy darabra volt szükségünk, a néni viszont erősködött a kettőért. De vj hajthatatlan volt. Minek kettő, ha elég egy is? Mindezek után irány a kedvenc tejtermékes standunk, fél kiló házi túróért. A hazai gazdaságokat támogatandó, úgy határoztunk még jó előre, hogy amit lehet, a piacon veszünk meg. Lássuk be: igazunk volt, van, lesz.
Holnap folytatjuk, ugye visszanéznek?
RSS