Belák Viktóriának
Ha volnál magányos,
elárvult bánat egy ráncban
meglelt, fénylő ölelés
egy sosem volt románcban
lenne miért lobbanva
lángtól hamuvá lenni.
Mikor mindent feledve
sebesen zuhansz a mélybe
esőcseppként, gyökéren át
juthatsz zöldellő terebélybe
fáknak magasába
hol megleled hazádat.
Felhőt, esőt feledve
légy szín a szivárványban
sziklává kövült titok
egy fénylő zárványban
hogy aggódó szívedben
térdre essen a kétely.
Most színeid dalolnak
és alszik a hétköznapi lárma
ecsetvonásaid táncoló mélyén
sokezernyi bénult lárva-
test pillangószárnyait
virággá bontja.
(Kiállítás megnyitó, Dunaszekcső, 2004-04-18)
Az illusztráció Belák Viktória festménye.
-vj-
RSS