A 2NE1 (ejtsd: túenivan) egy négytagú lánybanda. Dél-Koreaiak. Bár az én nézőpontom az, hogy a világban már a 90-es években lecsengtek a fiúzenekarok és lányzenekarok, Koreában ez igencsak nem így van. Náluk minden megtalálható, amit egy kívülálló cikisnek titulálna első nézésre/hallásra.
Azért gondoltam erre a négyesre, mert valami vagányságot szerettem volna mutatni és ők aztán a vagány fajtából valók. Már csak az extravagáns külsejük is ezt tükrözi, de a zenéjük is erről árulkodik. 2009-ben állt össze a banda a YG Entertainment falain belül és a zötyögős első év után nyomban betörtek a zenei piacra. A négy lány (CL/vezető, Sandara, Bom/főénekes, Minzy) a kritikákkal nem törődve törtetett előre és ma már valóban a legnagyobbak között említhetjük őket, erre utal az is, hogy a 2011-es MTV EMA-on elnyerték az MTV Iggy díját mint „A legjobb új banda a világon” címet jelenti.
A tagok balról-jobbra: Minzy, CL, Dara, Bom
Hangzásban sok mindent kaphatunk: a pop, r&b, hiphop, electropop, dance, pop-rock. Nagyon mai a zenéjük, ezért azt gondolom, ha a hallgató félre tudja tenni az ázsiaiakkal szemben támasztott ellenérzéseit, nagyon könnyen rákaphat. Hiszen ezt kapjuk a diszkókban is, csak angolul. De ha képtelenek vagyunk elvonatkoztatni a tényektől, akkor sem kell azonnal a piros X-et választanunk, hiszen a számaikat meghallgathatjuk angolul is! Bár azért az mégsem ugyanaz. A koreai szép nyelv, csak hozzá kell szokni!
Dalaik közt ugyanúgy megtalálhatók a zúzósabb, pörgősebb dalok (lásd ’I Am The Best’) és a visszafogottabb, lassú számok is (lásd ’It hurts’). A kezdeti laza, tipikus amerikai hiphop külsőt levetkőzve ma már a határokat feszegetik. Szegecsek minden mennyiségben, középkori láncing, vagány luxusautók és még ezekhez párosul a szexi ruha és mozgás. Az ember már-már azt gondolja, abszurd az egész és túllőttek a célon, mégis annyira bizarr, hogy az már vonzó.
Azt mindenkinek saját szívügye eldönteni mekkora nyomot enged hagyni a dobhártyáján. Mindenesetre egy próbahallgatást megér.
-betta-