Tizenheten kezdtük, egyetlen céllal: hogy az írás szenvedélyén átszűrve, színekre bontsuk a világot. Mára kinőttük a számot, de a prím oszthatatlanságában a mai napig osztozunk.

áthallás


StrippedScience
(Poór Viktor Soma képregényblogja)

Kertvárosmonológ - egy perc slam

2012.06.14. 10:17 tizenhét

 

Slamdarab egy felmondásban.

Helyszín:

Kertvárosi magaslaton álló magas lakon egy bágyadt egyén az ablak előtt állva konstatálja a reggeli történések fenemód félálomban megélt valóságát. Magában beszél, közben emlékezik.

Szimpla képlettel illette ezt a városrészt az élet. A kávé kotyogós, a ház pedig panel. Tipikus lakótelep, amit a lakó ellep, amit az egykor szeplőtlen szocreál valóság ellett. Betonlapokból konstruált életterek ezek, ahol többemeletnyi sors hever. Megroppannak egymás súlya alatt. Éjjelente talán hallani, ahogy nyögdécsel a vasbeton. Egyszer már akartam erről írni. Emlékszem, nem jött az ihlet, pedig úgy vágytam rá, hogy felderengjen valami törékeny, ami szótagimázzsá avanzsálhat, vagy rímképletet gyárthat rá az agy, hogy ha már a rím kép lett, lássa más is. Mégis rezignált maradtam. Egy utolsó, langyos, keserű sörkorty, amelyből megszökött a szénsav. Aztán egy napon, az utcára lépve ázott betonburkolaton kapott el bódulat. Ernyőmbe akadt a szél, és a kopottas, szürke fényben, cseppenként hangzott fel a panel-surround egy pocsolyanótába ágyazottan. Unalmat dörgött az ég és négy fal közé zárt megannyi tervet, míg az utcán tucatnyi kacér kacaj kocogott, felverve a tócsák mocskát. Önfeledt, ázott gyermekek rengették meg a vihar hitét, kétségbe vonva minden, villámcsapás írta dogmát. Kezükben vattacukorrá lett a fekete felleg, azt harapták vadul, győzelmet aratva.

Egyszer egy rekedt reggelen, mint amilyen ez is, reggae szólt az MR-en. A szemem nem rebbent. Karcos koffein robbant a kopott kotyogóban. Homokóra pergette le az utolsó szemet, és egy megbarnult pirítós hirtelen szárnyra kélt. Örömóda volt a vajnak, mert suhant kés, kent. Lekvárból épült légvárak rég arra vártak, hogy szájba érve értsék meg az éhség nyelvtanát. Odakint megindultak a malomvölgyi futótávokat kergető, elszánt sprinterek. Izmos szív, a tüdővel együtt táguló sporterekbe pumpált vért. Igény volt az oxigén. A ziháló lélek a fák közé érve rakott félre minden reményt, mert tudta: Messze még a vége! Most kávémat kortyolom. Csészém langyosan nevet fel, de a korty melege, fejemet lebegtetve még őrzi a pillanatot. Önző reluxa adta, rácsozott relaxban kémlelem a pécsi Kertvárost. Elégtételt véve nyitok hát ablakot a betonszagú látképbe és átlépve minden felesleges aggodalmon, ízlelem meg a Napkeltét. Fogaim közt megroppan a zsenge hajnal. Lédús gyümölcse az új napnak. Bár álomszuszék vagyok még, az álom szószékén most még is szószátyár szónokká válok én, lassan, de biztosan. Csészém már amúgy is üres.

 

Komment: A szöveg tegnap debütált a SZOBÁBAN. 21:30-kor kezdtünk és úgy volt, hogy 30 percet kapunk a verselésre. Annyira jó kis közönség verődött össze, hogy végül 23:30-kor hangzott el az utolsó vers. T.G. (Tengler Gergely), Színész Bob (Horváth Kristóf), Kövi (Kövér András) és én léptünk fel. Köszönet illeti a Foszfor-os lányokat, akik meghívtak minket vendégszerepelni. 3 hete Kövi keresett meg telefonon, hogy menjek velük 13-án slammelni. A téma pedig: Pécs, POszt, színház.

tg.jpg

 

Bevallom őszintén, hogy kihívás volt a slam megírása. Több dolog miatt is. Ott van Kövitől a Pécs az Pécs, ami annyira sűrű, annyira esszenciális, hogy azt felülmúlni nehéz, ugyanazt leírni meg fölösleges. Rosszul fogalmaztam. Nem akarom én őt felülmúlni, csak a magam módján is emlékezeteset alkotni. A másik pedig, bár "pécsi vagyok, pécsinek születtem", nehéznek bizonyult tudatosítani magamban, hogy miért is fontos nekem ez a város. Az egyetem megkezdése előtti 24 évemet én masszívan Kertváros falai közé zárva töltöttem és ha úgy tetszik, ez most visszaütött. Panel-élményeim vannak. Lakótelepen élek, a Nevkoba jártam iskolába, anno a bandázás is tőlünk 2 percre a Szabó Ervin téren történt. Úgy gondolom, hogy bár Kertváros esetében sok tényező képezi részét az általunk oly sokszor említett "kollektív tudatnak", mégsem egyszerű ezeket előhúzni. Szokták mondani Kertvárosról, hogy Anti-Pécs. Építészberkekben nevezik így. A puszta közepére felrántott, kompakt képződmény, messze a történelmi belvárostól. Ettől függetlenül nekem és még sokan másoknak is ez jelenti azt, hogy Pécs. Nem estem kétségbe és kerestem olyan verseket, amikben szerepel a város.

Weöres Sándor Pécs című verse a következő:

"A hullámos város felett
harangok hang-leve folyt.
De mind fölitta a Hold,
hogy éjszaka lett."

Igen, ennyi a vers. Több hasonlót is találtam, így végül teljesen megnyugodtam azzal kapcsolatban, hogy mit is lehet írni Pécsről. Lehet a belvárosról egy idegenvezető szavaival, mint ahogyan azt Kövi is teszi, és lehet létélményekről, érzésekről, impressziókról, vagy pillanatokról írni. Én így tettem. A bor, backgammon, báránycurry hármasának égisze alatt vj barátommal megállapítottuk, ez az én Pécsem. Ami van annyira igaz, mint bármelyik másik Pécs-vers.

Tetszett az embereknek! Menet közben és utólag is több elismerést kaptam. Ezek újra megerősítettek abban, hogy jó helyen vagyok, helyes úton járok, olyan emberekkel, akikből meríthetek, és ez fordítva is igaz. Nincs versengés. Közösség vagyunk, ahogy Kövi is mondaná! Őszintén tudunk örülni egymás sikerének. Hálával tartozom a slammer-társaimnak és a közönségnek, mert fellépésről fellépésre rengeteg erőt adnak nekem!

 

Egy perc slam

-den-
 

Emlékeim doboza

2012.06.12. 17:17 tizenhét

 

Emlékeim doboza tárva nyitva
Kutathatok titkokra akadva
Elszakadt foszlányok nyomán
Formálódik a kép
Küzdenem kell igazán
De még így is szép!
Fúj a szél, fúj a szél
Messze mentek az álmok
Állok, kicsit még
S csendben kiabálok
Tovább…még tovább

Kopott dobozba raktam
S igazán takarni akartam
Azt mi nekem fontos
Múlt ködétől fáradtan poros
Emlékeim doboza elszakadt
Fúj a szél, fúj a szél
Messze mentek az álmok
Állok, kicsit még
S csendben kiabálok
Tovább…még tovább

Valaki fogja meg őket
A hitetlen kérkedőket.
Emlékeim karnevált ülnek
S elszakadt házukon fényeset derülnek
Adjon valaki új dobozt
Szúrós fenyőfatobozt
Had zárjam be újra őket
A kérkedő hitetlenkedőket

Fúj a szél, fúj a szél
Messze mentek az álmok
Állok, kicsit még
S csendben kiabálok
Tovább…még tovább


Ne lássa őket más
Dobozomra téglarakás
Magasodjon komoran
Dühödten,de igazan.
Emlékeimnek új dobozt akarok
S ezért lázasan harcolok
Vasbeton dobozon lánc masni legyen
Nem osztozom semmilyen emlékemen!

S csendben kiabálok
Tovább…még tovább

 


-csapi-

Óbalkoni fűszer sirám

2012.06.11. 09:17 tizenhét

 

Alkonyt suttog az égbolt, korianderek állják a sarat,
A nedves föld érintése hozta el nekik az örök nyarat.

Bólogat a zsenge zsálya, rózsaszínen szép Naphalált lát,
Tátva áll az este szája, szellők tesznek hűvös sétát.

Balkonládák smaragdjai tartják apró fejüket bőszen,
Nincs életük, csak a hazug, kicsinyke föld, fekete kőszén.
 

 

-den-

Kis világok

2012.06.07. 17:17 tizenhét

 

Újra érzem a színeket
Fagyos táncú kikelet
Bont bennem új mosolyt
Avas ízű molyt
Látok sírva hemperegni
Ideje már felébredni
Ezredéves álomból
Teremtek táncból, hálából
Karmazsin szín jövőt
A sírva futó nevetőt
Lassan szegre veri a képzelet
Perccé az éveket
Lám nem futtatja szemem
S mindaz, mit teremtettem
Falként magam köré rohanva
Eltiporva készakarva
A holnap minden örömét
Látod, már semmit sem üzen
Itt van most kezemben
Küzdöttem már hiába
Vádakat üvöltve éjszakába
Hogy mindig egyedül vagyok
Erősebbek a holnapok
Mit eltiporni tudnék
De most megpihenni szeretnék
Illatos öledben szendergőn
S masnira hajtott lepedőn
Apró álmot látni Veled
Lenni izzón csak Neked
Osztozni holnap kenyerén
Kis világok tű hegyén

 


 

-csapi-

Nem vagy egyedül

2012.06.05. 17:17 tizenhét

 

Egyszeri csodát ismételni
Régvolt kedvest megismerni
Újra szeretni az igazit
Lelkembe avatni valakit
Gondolni Rád üres éjszakán
Porszemet lelni tű fokán
Kezed kezembe kerül
Tudod, nem vagy egyedül!
 

-csapi-

Víz

2012.06.03. 09:17 tizenhét

 

Meztelenséged visz két part között.
Alattunk a víz mély, bizonytalan.
Ringani veled rajta, édes émelygés.
Nem is sejtettem tengeri betegségem.
Látod, lelihegtük a falról a tapétát.
Kiáztam benned. Fáradt teafű.
 

-den-

És mégis megvártalak

2012.05.31. 17:17 tizenhét

 

Összetörted mit szerettem
S üvöltve követelem
Hogy tedd jóvá
Szüld jobbá
A fáradt világot
A haldokló virágot
Emeld fel ágyunkról
Pókhálót tépd álmunkról
Hogy mondhasd: van miért
Ébredni kell valakiért
Elrontottam, tudom
Percem neked hagyom
Lelkem szabaddá tettem
S rohanva, sírva temettem
Mindent mi szép volt
Lényemen színes folt
Dúlta önnön vágyát
S lelkek furcsa nászát
Gerjesztette a szél
Mely utánam útra kél
Hogy szólhass valamit még
Bár tudom nem elég
Nekünk egy élet
S magunk vertünk éket
Fáradt lényeink közé
Enyém s mégis övé
Minden tettem, szavam
S magától szakad inam
Ha végig neked vagyok
S bár szaladni akarok
Lassítok nehogy lemaradj
S más nyakába szakadj
Ha végleg kifáradtál
S magadra se hallgattál
Itt vagyok, akarj!
Körmöddel marj
Lelkembe jelet
S letűnt éneket
Dalolj még nekem
Láthassam végzetem
Mely hozzád láncol
S kegyetlenül sarcol
Ha kérdezni akarok
Még veled maradok
Egy újabb életet
Megint feledve perceket
Újra rád várva
Kérdőn nézni éjszakába
Míg felelet nem érkezik
S lelkünk hiába vétkezik
Hamis hitszegéssel
S kacagunk bömböléssel
Tarkított komédiánkon
Átlátok a kártyákon
Mit még húzni kell
S nagyobb tétet bukok el
Hogyha ismét vállalom
Bár boldogan átadom
Másnak jussomat
S takarom ijedt arcomat
Előle, előled, tőle el
A megcsonkított jövőt
A visítva kérkedőt
Egyedül kellene élnem
Irgalmat magam kérnem
Önnön tetteimre
Melyet majd neked adok
Bár zúgva hazudok
Neked, ha muszáj
Rajta, utánam kiabálj!
Ha úgy jobban viseled
Hozzám láncolt életed
Szaladnék a múltba
Mely jó volt s tiszta
Mikor még hittük egymást
S láttunk perceket folyvást
Rendületlenül teremtődni
Érzelmeket porba vetődni
Mikor egyek voltunk külön
Megskalpolt hittel élünkön
Mikor még nem akartam szaladni
S mindent fejvesztve hátrahagyni
Amikor hittem magamban
Neked vajúdott sorsomban
Mit örömmel féltem
S ha kell újraélem
De csak veled
Ha te is megteszed
S megvársz te is
És lenézel lényedig
Hogy mért is futottunk
Lábbal miken tiportunk
Sérült önzésből keresztül
Mitől a lélek sírva kiürül
Van még idő, rajta hát
Adjunk most éjszakát
Lelkeink kies táncának
Hátha megint álmodnak
Ha már ide láncoltalak
S látod: megvártalak
 

-csapi-

süti beállítások módosítása