Boritól kértem tíz szót, végül egy ötszavas slam lett belőle. Az öt szó: napsütés, vaníliaszósz, barna, pulcsi, mosoly.
Határon innen és határon túl, ha táram üres, akkor a szó az úr. Mezsgyéje ez önmegvalósításnak és áldozatkészségnek. Szeretlek, de akkor is megkérdezem: Mi akarsz lenni, ha nagy leszel? Nem veszel-e el, ebben a kegyetlen napsütésben, mely mint vaku vakít. Előtted vak út. Fehér botod merre leled?
Hangod, akár az aranygaluskát bevonó vaníliaszósz. Szád sarkában mégis egy megszáradt nyáldarabban pihen meg a kint csörtető hideg, és te hozzám bújsz. Félsz talán? Oly sok az út, oly sok az irány, hogy kell a kéz, mely terel, máskülönben az Élet rajtad nagy összeget perel.
A jövő, bár gyakran sok jóval kecsegtet, részemről lenne köcsög tett, ha nem mondanám barna íriszedben látva tükröződő arcomat: Menj haza és tanulj! Holnap vizsgázol. A stressz, mint folyóvíz gázol át agyad hordalékos medrén, felkapva száz kavicsot, üres csigaházat, partot mosva zúzva le, megannyi homokvárat.
Pulcsid az ágyon maradt, rajta nyomával egy ölelésnek, mint lábnyom a sárban, melyet a felelőtlen kisded első lépései hagytak hátra, pedig közel a járda. Még hallom egyre halkuló lépteid, fáradt betonhangjait.
Mosolyod a falhoz vágva rámmered. Haragszol. Belőled 5 perce még a harag szólt. Utáltál, amiért kötelességtudatra intettelek. Eléd rakott kín-tételek, és neked egyet kell húznod. 10 perc a kidolgozásra, 15 perc mesélni. 1 másodperc kevés bármit is megélni.
Szobám most hideg…
Egy másik kedvenc:
RSS