Tizenhét

Szádra tapad egy üvegszáj és amikor a szesz nyelvedhez ér akkor a szív elszáll, kicsit. Keserédes smárolás közepette kezed egy tálban matat. Hugyos ujjas sós mogyoró, a pultnál egy sor bús magyar ül. Eddig szegregált valóságod talán most szebbre vált, de a bártendernek „One way ticket” szeme van. Te meg azt kívánod: Adj még hitet! De semmi. Ilyen ez a miXerelem. Kényelmes a bárszék, de a bár szépe ki lesz? A százalék most ráncot képez, közvetlen a járomcsont felett. Melletted egy szakadt alak szájában ködként lebeg a diszharmónia. Nagyon úgy fest, nincs már miért aggódnia. Agora ez vagy agónia? Agg óra, mert az idő szavatosságát a szavak mossák át.

Itallap: Vigyázz, az ital lop!

Ebben a presszóban minden perc egy óra és most akciós a lélekfröccs: egy csepp könny plusz szóda. Haragossá a Világ tesz, gyóntatód a piád lesz. Mondj el három miAbsinthot, Atyánk most nem lát, lepattintott. Hogy rólad letett, már rég a füledbe súgta, csak te nem hallottad, mert egy karba tett részeg kvartett a nevedet zúgta. Megcibált nyelőcső, a gyomor homorú alakot ölt, kint a WC-ben megfeszül a rekeszizom és mindkét ököl. Ahány csikk égette barna folt a tartályon ékes, annyi élet volt itt már raktáron véges. Elmúlt mind, emléküket a parázs hagyta itt. Nem hallani innen az Anyák hangjait. Nyűglődsz, de tartós rendet nem tehetsz, az akarsz lenni, ami nem lehetsz. Szabad. Mert rab vagy. Koktélláncon.

Magyarázat: Ez a slam még a szórakozóhelyek füstölgős időszakában íródott. Ezt figyelembe véve a szöveg némileg érvényét vesztette. Na, de nem volt ez olyan régen. Mindenki tudja, hogy milyen is egy "dohányfüstös diszharmónia".
 

Egy perc slam

-den-

A Kontráz itt olvasható.

Egy perc slam

-den-

Úgy alakult, hogy előkerült ez az írás. Den barátomat megihlette és slam poetry-vel rímelt rá, amely holnapután fog megjelenni. Viszont a slam árva maradt volna a forrásvidéke nélkül. Így kerül ide ez az írás, 2007-ből. Akkor a Confabula orvoskari diáklapban jelent meg, ez még fontos.

II. Pro (az egyetlen megírható)

                      Mottó:

                        „ha egyetlen óra lenne az élet,
                         az utolsó percét Benned tölteném.”

                                                                    (Ákos)

Édesanyja vagy létezésemnek. Minden mozdulatom, a világban való létem egyetlen eredője a hitem, hogy egyszer megtalállak, hogy lesz pillanat, amitől kezdve minden mozdulatom, a világban való létem egyetlen eredője az lesz, hogy Érted tegyek, hiszen elválaszthatatlan társam leszel, és tudni fogjuk, hogy csak együtt érdemes. Az öled egyaránt forrása a szépséges, esszenciális gyönyörnek, és annak a kromoszómapárnak, mely egésszé építheti a bennem lakozó csorbát.
Szöges ellentéte vagy a világnak, melyben jelenleg a csalárdság, a megcsalatottság, a hazugság dominál. Te tisztaság vagy, az esőfelhők fölött ívelő szivárvány. Szín vagy: vörös és mélykék, lobbanó sárga, barátságos barna, megkapó barack, harmatszagú, harsanó zöld, illanó vérnarancs…

Szelídség vagy, az oltalmazás vágyának gyöngéd lehetősége. NÕ vagy, csupa nagybetűvel. Mindennek alfája és ómegája is, az alkonyban a csendes hazatérés, a reggelben pedig lobbanó napsugarak élén a játékos madárdal.
Melletted értelmet nyer a küzdelem. Az élet heves harcain túl Te vagy a béke. Kötszer vagy a sajgó sebre, elszenderítő simítás vagy a halántékon, és „kiskiflivé” gömbölyödő testmeleg szerelem vagy az elalvás elomló pillanataiban.
Sarokköve vagy életemnek. Miattad ragadom meg a lehetőséget, hogy Neked építsek fészket, óvó, családi békét, ahová nem tud betörni a mocskos világ. Templomok szentséges csendjét kínálom Neked, és azokban a napfelkeltékben akarom fürdetni arcomat, amelyek tenyeredből nyílnak!
Nincsenek illúzióim: tudom, hogy az élet kegyetlenül nehéz. De mivel létezel, mivel vagy a világban, így tudom, hogy érdemes! Érzem, hogy van lehetőség, hogy a mákonyon túl van méz, hogy a romjaimon túl van bástya, hogy nemcsak omlás, hanem épülés is az élet. Tudom, hogy az életvonalamban már ott ragyogsz, hogy szemben az instant nőkkel, Te valódi vagy, Te NÕ vagy!
A hangjegyek miattad árulják el titkos dallamukat, a bor érted nyitja fel tüzét, a tenger érted sír, amikor összetöri magát a dacoló sziklák lábán. A mozdulat csak üres pillanatsor, ha nem tudom, hogy a világban valahol vagy, s otthonom vagy. De mivel létezel, kitart hitem, és egy kicsit erősebben világít, hogy jusson másnak is. Felépítesz, és én felépítelek. Olyan titkos szövetséget kötünk, mely mások számára kikezdhetetlen. Befogadjuk a szépséget, a jóakaratot, a boldogságot, ugyanakkor leronthatatlanok leszünk a rosszakarat, a csalárdság, az erőtlen gonoszság fullánkjai számára. Esélyt kapunk a világtól, és tudom, képesek leszünk élni vele, mert ketten egészítjük a részt egésszé…
Tudom, hogy megtalállak…

-vj-
 

Egy perc slam

-den-

Úgy alakult, hogy előkerült ez az írás. Den barátomat megihlette és slam poetry-vel rímelt rá, amely IDE(!) klikkelve olvasható. Viszont a slam árva maradt volna a forrásvidéke nélkül. Így kerül ide ez az írás, 2007-ből. Akkor a Confabula orvoskari diáklapban jelent meg, ez még fontos.

I. Kontra(szt)

                         Mottó:

                    „Százhúsz per hatvan, jéghideg kék vér,
                     Mért játszol a tűzzel, ha már megint kólát kértél?!”

                                                                                    (Kimnovák)

Instant nő vagy. Por. Porhó. Szintetikus, hófehér kokain. Ennyi csupán, de itt közel sincs vége! Váladék, némi férfigyönyör szükségeltetik, hogy feloldódj, hogy alakot ölts, máskor meg saját nemed ajkának szegletén lesed az álnok gyönyört, hergelni próbálva a világot, mely végül mégis csak rajtad nevet; harsányságod karcos zajában, még Lesbos szép testű múzsái is szétszaladnak, de vakságod szürke hályogán keresztül ezt sem látod, miközben a torkodig felfutó szitkokban megpróbálod eltemetni létezésed tragédiáját.
A csend. A csend hiányzik belőled, az a szelídség, amely nélkül nem szelídül el a robogás, amely nélkül jövendőbeli anya-öled is csupán csipkés sziklacsípő. Nem lehet így. Illetve lehet, csak éppen az a szörnyeteg nyílik ki belőled, aki vagy. Az, aki minden sercenő cigarettavégbe a halálos szenvedélyt álmodja belé, holott a pokol kénrózsáin kívül egyéb sem nyílik ujjaid között. Sírjak-e veled, vagy inkább csak sirassalak?! Magam sem tudom. Magára hagyott meteorként végül úgy is önmagad emészted fel; a kérdés csupán az, hogy addig hány férfit rántasz a mélybe-nyomorba? Hiszen könnyű átkozni a másik nemet, holott egyszerű a képlet: te, az instant nő, követelsz vért, csepegtetsz mákonyt a férfiszívek szeretni vágyó dobbanásaiba. A világban kihűlt családi tűzhelyek jelzik adat, melyek körül letört műkörömdarabkáid üzenik, hogy magadra hazudott díszeid is elhagynak egyszer.

Az aktuális divattal iniciálod magad, hiszel abban, hogy veri áp-tu-dét vagy! Holott észre sem veszed, hogy a divat használ téged, a divat, mely számára tőke, bezsebelhető profit vagy. Most éppen kihullottál az öt számmal kisebb nadrágokból, melyekben járva dalra fakasztotta a szelet a lefittyenő hájad, és éppen nevetséges rövidnadrágokba (és érzed ennél a sornál, nem a nadrággal, veled van a baj: az egyformaságoddal…) járkálsz, melyeket Nemecsek Ernő is könnyes szemmel elirigyelne tőled a grund felé menet… Szóval a divatnál tartottunk: naponta felépíted magad, a reggel álmos ártatlanságában görcsös remegéssel próbálsz különbözni, és ebben a különbözni vágyásban válsz reménytelenül egyformává (ugye, szóltam előre), hogy együtt menetelhess az instant nőhad cukormázas seregével, és közben lelkedben az eredetiség legeslegutolsó szikrája is kihuny az ujjnyi vastag púder és a műszempilla-erdő árnyékában. Menj csak, előre engedlek, törtess, könyökölj, hőzöngj kedvedre! Az, amit remegő kezekkel keresel, amit nyughatatlanul birtokolni vágysz, amúgy sem érhető el számodra: a szépség messze nyargal előled, hiszen vad és szelídíthetetlen, számodra feltörhetetlen szelence, üres vörösboros pohár…
S még mielőtt felkap a szél, s porfelhődet messze sodorja, hadd kérjek egyetlen dolgot tőled: míg világ a világ, messze, messze kerülj el!

(Pécs, 2007.)

(Következő héten folytatás következik: A Pro.)

-vj-
 

Brad Pitt szinte csak jó filmekben játszik (néhány kivételtől eltekintve, mert például a Mr. és Mrs. Smith elvállalását a mai napig nem értem) és mesterien váltogatja a karaktereket (Blöff, Becstelen Brigantyk, Ha eljön Joe Black, Égető bizonyíték stb.). Személy szerint én sokkal inkább szerettem azokat a filmjeit, amikben nem amorózót játszik, ilyen film a Pénzcsinálók is, ahol egy 40-es, kicsit megkeseredett baseball menedzsert alakít.

Az igaz történet alapján készült mozi eredeti címe sokkal beszédesebb, mint a magyar fordítás, hiszen a moneyball eredetileg egy olyan labdasport menedzselési stratégia, ahol a játékosokat statisztika alapján válogatják össze. A történet szerint 2001-ben járunk, amikor is az Oakland baseballcsapata pénzügyi nehézségeit tetézi, hogy egyszerre három húzójátékosát szipkázták el gazdagabb együttesek. Billy Beane (Brad Pitt) csapata itt a süllyesztőbe is kerülhet, de új reményt ad neki a találkozás a Yale-en végzett közgazdásszal, Peter Branddel (Jonah Hill), aki állítja, hogy az alacsony büdzséből is össze lehet állítani bajnokcsapatot, csupán a játékosok statisztikáit figyelembe véve. A páros neki is lát csapatot építeni, csupa olyan játékos megkeresésével, akik egyáltalán nem favoritok, így viszont olcsón megszerezhetők. Ennek a merőben új stratégiának viszont mind a játékos-megfigyelők, mind az edző, Art Howe (Philip Seymour Hoffmann) ellenállnak. A szezon elindul, a meccsek sorra jönnek, és közben Billy Beane személyes történetét is megismerhetjük.

A film témája nekünk, európaiaknak, illetve olyanoknak, akik a baseballkultúrából nagyjából kimaradtunk, nem feltétlenül könnyen fogyasztható, és aki eddig nem értette a baseball szabályait, annak rossz hírem van: a film után sem igazán fogja, mert ugyan beszélnek róla, de olyan szinten, ahogy azt egy olyan országban szoktak, ahol értik a szabályokat.

A film nekem többet adott, mint egy sima baseballos történet. A dialógusok nem szájbarágósak, a sportjelenetek nem klisések, a karakterek pedig hús-vér emberek.

A film a 4 Golden Globe jelölésből egyet sem kapott meg, de a 6 Oscar jelölésből (legjobb férfi főszereplő, -férfi mellékszereplő, -film, -adaptált forgatókönyv és még két technikai) még megkaphat párat.

Rendező: Bennet Miller
Játékidő: 133 perc

- zibóka -

Szív Ernő nyomán.

Nézd! Az asztalon szétgurult mákszemek hevernek.
Képzeld azt, hogy emberek és kérnek, könyörögnek.
Istenek rökönyödnek meg, hiszen megannyi
gondot kéne abszolválni mindenhatólagosan.
Hat láb magasan, te, elég vagy-e ehhez?
A férfinak asszonyt adni, az asszonynak
szerelmet és esélyt szülni, majd pedig idővel átvágva,
könnyek közt megfeszülni?

A gyermeknek ételt a szájba, a feje alá pedig párnát,
amire ráhajtva arcát messze szökik a Világ gondja?
A tőkésnek gyárat, ami pénzzel nem várat meg,
kifizethető bért, a munkásnak verítéket és vért?
Érted már, kedves? Mind vár valamire te pedig
látod a könyörgést mindegyikük szemében.
Megkérdezem hát: Lennél-e Isten helyében?
A könyörület könnyű őrületbe csap át, hiszen
nem adhatsz mindig apát, anyát és gyermeket.

Van, aki árva és megöli őt ez a konok Világ.
Van, aki egyedül áll és hibát hibára halmozva
elnyüvi őt az idő. Sok ám a má koS sors.
Fogak közé ragadt árulkodó jel: Egy az út és egy a bejgli.
Márványos tetejűre süti a meleg végzet.
Szebbet hinni pusztán heveny képzet.
Érezd hát mekkora felelősség az isteni lét.
A bejgliből most vágj egy szeletet,
és tudd, örök emlék lesz ez a falat. 

Magyarázat: Egy Szív Ernő novella (A mákszemes képeslap) ihlette a verset. Az emberek, mint mákszemek, akik mind egy bejgliben végzik. A novella rövid, de a hangulata elképesztő. A mákszemes hasonlat mögött rejlő filozófia pedig zseniális. Szerintem. Aki elolvassa, garantáltan érteni fogja a slam-et. Sajnos a novellát nem találtam meg az interneten, így nem is tudtam hivatkozásként beilleszteni.

-den-